Elismeréssel adóztak a triatlonistáknak a nagyatádi sportbálon

200x150

Az év női sportolója és az év utánpótlás csapata is a nagyatádi triatlon egyesület, a Triatád csapatából került ki az idei városi sportbálon. Ráadásul az idén először átadott sport életmű díjat Nagyatád legrégebb óta aktívan sportoló lakója, Szüts Miklós kapta, aki szintén a Triatád egyesület tagja. Ezek az elismerések mind azt jelzik, Nagyatád és a triatlon végérvényesen összefonódtak az elmúlt 30 évben.

Az év női sportolója: Horváth Tímea

Horváth Tímea a Nagyatádi Triatlon és Szabadidő Sportegyesület versenyzője. Középiskolás koráig a triatlon meghatározó része volt életének. Több éves kihagyás után célul tűzte ki, hogy felkészüljön és elinduljon a nagyatádi eXtremeMan hosszútávú triatlon versenyen, amit 2016-ban váltóban, 2017-ben pedig már egyéniben teljesített. Tímea mentalitása és a sportághoz való alázata arra ösztönözte, hogy 2019-ben ismét rajthoz álljon. Az év során számos megmérettetésen vett részt, ahol korosztálya legjobbjai között ért célba. Az eXtremeMan sorozat minden állomásán dobogós helyen szerepelt. 2019-ben érte el élete eddigi legnagyobb sikerét.  A jubileumi verseny női mezőnyében az abszolút 3. helyet szerezte meg, míg korosztályában 2. lett.

A Magyar Triatlon Szövetség is díjazásban részesítette, közép és hosszútávú triatlon sorozatban korosztályában 2. helyen végzett, továbbá Triatlon I. osztályú felnőtt sportolói díjat is átvehetett.

Az év utánpótlás csapata: a TRIATÁD SE 

2017-ben  emlékezetesen nagy csatákat hozott a Fadd Dombori UP-1-es váltócsapat országos Bajnokság. 
A Márkus Noel, Herr András, Kelle Barnabás összeállítású gyermek csapat és a Bota Bálint, Kolics Máté, Illés Marcell alkotta  triumvirátus is is aranyérmet szerzett az újoncok mezőnyében.  A váltó csapat bajnokságokon minden versenyző egy-egy szupersprint triatlont teljesít, ahol a csapat első versenyzője a saját versenyének céljában elindítja a következő versenyzőt. 
Ezen verseny után sok edző jegyzettömbjébe kerültek be felkiáltó jellel a Triatád-os versenyzők nevei... http://triatlon.hu/upload/file/2017fadddombori_vasarnapi_eredmenyek.pdf

A 2019-es év talán legjobban várt csapatversenyére, a Clubcsapat Országos Bajnokságra , Tiszaújvárosban került sor, ahol újra emlékezetes versenyt vívtak a Triatád versenyzői. 
A Clubcsapat OB-n az egyes csapatokat perces különbséggel indítják a rendezők, a csapatoknak egymást segítve lehet úszni (érdemes használni a vízárnyékot), kerékpározni (szélárnyék) és futni is úgy kell, hogy végül a harmadikként beérkező versenyző eredménye határozza meg a csapat végső helyezését. 
A résztvevő csapatoknak végig maximumon kell menniük, mert nem tudhatják verseny közben, hogy hol tart az ellenfél. 
Nos, (a szakma kedvéért) a Triatád fiataljai 1:15-ös százakat hoztak az úszásban (350m), közel negyvenes átlaggal haladtak a kerékpáron (8km), végül a befejező futást is 3:40-en belüli tempóban teljesítették (2 km) de a jegyzőkönyveket megnézve megtanulhatjuk, hogy a DEPO-ban sem lehet "eldobálni" az értékes másodperceket. Végül a teljesítményük a második helyre volt most elég. https://www.evochip.hu/results/result.php?eventid=TiszaTriTeam19VIn&year=2019&lang=hu&css=evochip.css&iframe=0&mobile=0&viewport=device-width
2019-ben a Bota Bálint, Kelle Barnabás, Márkus Noel, Spilleman Ádám, Tátrai Brúnó quintett alkotta az utánpótlás csapatot, akik közül többen a Magyar Triatlonszövetség Utánpótlás Válogatott keretét is erősítik,  és már nemzetközi versenyeken is bemutatkoztak. 

Edzőjük, Tóth Gábor a következőket mondta:

„A triatlon elsősorban egy egyéni sportág, egyedül kell megküzdeni a távval és az ellenfelekkel. Örülök, hogy a magyar triatlon versenyrendszerében csapatversenyek is vannak.
Fontosnak tartom, hogy a fiatal versenyzők egymásért is küzdjenek. Büszke vagyok, hogy a csapatomban évről évre erősebb a csapategység. Hajrá Triatád!”

A bálon nem csak a sportolóknak, de azon személyeknek is elismeréssel adóztak, akik önzetlen tevékenységükkel nagyban támogatják valamely sportágat. Közülük is a legaktívabban tevékenykedők részesülhetnek az úgynevezett Sportaktíva díjban.
Ezt az elismerős címet idén a Triatád egyik oszlopos tagja, Theo Spilleman vehette át, aki az egyesület megalakulása óta támogatója a nagyatádi fiatalok triatlonéletének.

2020-ban a Város új díjat alapított, először osztották ki a  Sport Életmű Díj címét.
A bíráló bizottság ezt az elismerő kitüntetést a Triatád korelnökének, Szüts Miklósnak adományozta elsőként.
A Triatád
 doyenjeként Miklós bácsi már a 80-at tapossa, de még mindig aktívan triatlonozik.



Diákkorában több sportágban kipróbálta magát: Atlétikában sprinttávokon és távolugrásban versenyzett és 15 éven át versenyszerűen kézilabdázott. Aktív korában testnevelő-tanárként tevékenykedett. Emellett lelkes résztvevője volt a régió szabadidősport eseményeinek. A nyolcvanas években gyerekeket készített fel a nagyatádi ötpróba versenyekre, ő maga pedig az olimpiai próbákon indult. Ekkor kezdődött a duatlon versenysorozata is.

Már elmúlt 50 éves, amikor Dr. Herr Gyula Nagyatádra hozta a hosszútávú triatlon országos bajnokságot, és ennek köszönhetően ismerkedett meg a számára új kihívást jelentő triatlon sportággal.

A Nagyatádi Triatlon és Szabadidő Sportegyesület egyik alapító tagjaként tekint rá: versenyzője és a kezdetekben edzője is volt a csapatnak.

Évtizedek óta évi húsz versenyen vesz részt. Tizennégy alkalommal futott a klasszikus maratonokon Bécsben és Budapesten, életre szóló élményt élt át a Bécs-Pozsony-Budapest futás öttagú váltójának tagjaként is. Duatlon és triatlonversenyei során számos korosztályos bajnokságot nyert. Sikerrel szerepelt két korosztályos duatlon és két triatlon Európa-bajnokságon. A számtalan érem és serleg között ott ragyog két nagyatádi finisher érem is, melyeket a 2002-es és a 2011-es nagyatádi eXtremeMan bajnokságon szerzett. Az utóbbi célba érkezése során a legidősebb indulóként már 70 éves volt. 25 éve pontos napi edzésterv alapján készül: eszerint leúszott több mint 5 és félezer kilométert, 82 ezer kilométert kerékpározott és lefutott több mint 27 ezer kilométert.

Kitartása, elszántsága példaértékű minden sportológeneráció számára.

Miklós bácsi sportéletéről a helyi média, az Atádhír egy videót is készített 2 évvel ezelőtt.

https://www.atadhir.hu/hirek/nagyatad-1/aki-ismeri-az-orok-ifjusag-titkat-384.html

© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József