HIGH5 - eXtremeMan 2019 -

200x150

Bár a triatlon név azt sejteti, hogy ez egy három számból álló sportág, valójában van egy negyedik is, amit nehéz jól elsajátítani: ez a frissítés. Néhány órát a versenypályán töltve már korántsem mindegy, hogy az elvesztett folyadékot, sókat és energiát hogyan pótoljuk vissza. Jó hírünk van az eXtremeTour 2019. versenyeire készülőknek!  2019-ben is professzionális frissítést fogunk biztosítani a versenyzőknek, eldőlt ugyanis, hogy a HIGH5 Magyarország lesz az eXtremeTour  2019.évi versenyeinek hivatalos frissítője.  

A nágocsi verseny céljában stílusosan egy pohár alkoholmentes sörrel koccintva ittuk meg az áldomást, mely szerint ismét feltesszük az i-re pontot – mesélte Laci, aki már évek óta személyesen is jelen van minden nagyatádi versenyen. – A célba érés után sokan jönnek a sátrunkhoz hálálkodni, ami azt mutatja, hogy megfelelő a termékünk. A fix versenyzők közel 80%-át már személyesen is ismerjük.

A versenysorozaton géleket, energiaszeleteket, és izotóniás italok kikeveréséhez szükséges tablettákat biztosítanak, ezek száma eléri a több ezres nagyságrendet. Csak Nagyatádon minden évben 4 ezer gél, 3-4 ezer energiaszelet, és körülbelül 10 ezer liter izonak megfelelő tabletta kerül a frissítők asztalára. Laci szerint ezzel a verseny teljes kalóriaigényének kb. 70%-át biztosítják.

Ami többek között megkülönbözteti a HIGH5-ot más sporttermékektől, az a szénhidrát-összetétele.
A fő komponens a maltodextrin, ahogy más márkák géljeiben és szeleteiben is, ugyanakkor a HIGH5 alkalmaz egy kis biológiai trükköt: egyes termékei fruktózt is tartalmaznak. 

És mit eredményez ez? A maltodextrin felszívódása a tápcsatornákban adott végsebességű: legfeljebb 60 gramm tud a véráramba kerülni egy óra alatt. Vagyis a versenyző hiába tömi tele magát maltodextrinnel, még megfelelő hígítás mellett sem tud belőle ennél több energia felszívódni. Ugyanakkor a fruktóz teljesen más csatornán jut be, más felszívó felületeket használ, de a sejten belül ugyanúgy energiaként hasznosul. A fruktóz felszívódási sebessége 30 gramm/óra.
Így a High5 termékeiben a maltodextrinből származó energiafelszívódás a fruktózzal kiegészülve összesen akár 90 gramm szénhidrát hasznosítását jelentheti egy óra alatt.

Így érthető a termékek szlogenje: azaz „Race faster !”  A HIGH5 termékei a fentiek miatt lehetőséget adnak a(z) (él)versenyzőknek arra, hogy akár „gőzerővel” robogjanak végig a pályán. Az eléhezés kockázata nélkül bátrabban kapcsolhatnak nagyobb sebességre. Igaz, a fruktózzal kapcsolatban vannak olyan aggodalmak, hogy nagy mennyiségben a fogyasztása okozhat gyomorpanaszokat, de a HIGH5 boszorkánykonyháján ügyeltek erre is: a hozzáadott fruktózmennyiség nem éri el azt a küszöböt, ami ilyen természetű gondokhoz vezetne. 

Mindenképpen érdemes megismerkedni a HIGH5 készítményeivel, és ezt nem azért mondjuk, hogy a terméket reklámozzuk, hanem mert Székesfehérváron, Kaposváron és Nagyatádon is ezzel fogunk kínálni Benneteket, versenyzőket. Az ironman táv teljesítéséhez sok ökölszabályt kell észben tartani, és ezek közül az egyik legfontosabb így szól: „A verseny napján új frissítővel ne kísérletezz!” 
Még, ha teljesen egyedi frissítést is tervezel a nagy napra, tisztában kell lenned vele, a verseny által biztosított frissítéssel ezek keverhetők-e. Ne feledjétek: az ironman a visszapótlás művészete!


 A HIGH5 Magyarország termékeivel évek óta több élversenyző karrierjét támogatja: közéjük tartozik a tavalyi győztes, Petsuk Zoltán, és a négyszeres magyar bajnok, Flander Marci is, aki már 5 éve állandó vendége a HIGH5 asztalának.

– Csak jó tapasztalataim vannak a High5 termékeivel. 5 éve használom őket, és szerencsére semmi panaszom nem volt ez idő alatt. Nagy kedvenceim az energy bar szeletek, amit főleg a bringán fogyasztok, és a zero pezsgőtabletta, ami az egész verseny alatt nélkülözhetetlen összetevő, de edzéseken, és csak úgy, a hétköznapi életben is fogyasztom. Az összetétele nagyon el van találva, a Nátrium pótlást is meg lehet vele részben oldani, a koffeines változat pedig akár komolyabb mélypontokról is kiránthatja az embert. Egy átlagos versenyzőnek is teljesen megfelelő – mondta el kérdésünkre Marci, aki minden évben egy jól belőtt frissítési tervet követ. – Úszás előtt általában egy vagy fél zselét szoktam betolni, utána kerékpáron 35-40 perces időközönként energy barral, sótablettával, és zero vagy víz kombinációval frissítek. A kerékpár legvégén még egy gél, hogy a futás eleje meginduljon, aztán a maraton közben már csak vízzel, kólával, sótabival és zeroval oldom meg a visszapótlást. Azt elmondhatom, hogy a verseny közbeni frissítéseim 80%-ban a HIGH5-os termékekből oldom meg. 

Az élmezőnyben szakaszrekordok és pályacsúcsok megdöntése múlhat a megfelelő frissítésen.
Hogy ezt jól belőhessük, szükség van kiismerni a saját gyomrunkat, a szervezetünk igényeit. Így nem fordulhat elő, hogy épp a versenypályán érnek meglepetések. És ha egyszer megtaláltuk a számunkra jól bevált „recepteket”, ne térjünk el tőle. – Ahogy a három szám mindegyikében, a versenyre az edzéseken készülünk fel. És így a frissítés tökéletesítésére is ezek a legmegfelelőbb alkalmak (a hosszabb edzések kiváltképpen). Érdemes erre is tudatosan gondolni, készülni. Ezt minden versenyzőnek javaslom, függetlenül attól, milyen időt tervez menni. A sok befektetett munka ne vesszen kárba egy rossz frissítési terv miatt. Az időjárás nem tervezhető, de a frissítés igen. Hallgassuk meg a nálunk tapasztaltabb sporttársak tanácsait, de közvetlen a verseny előtt már ne váltsunk, bármekkora csodát is ígérnek. FONTOS! Minél előbb kezdjük el kiismerni, mi a jó nekünk. Így felkészültek lehetünk a triatlon 4. számában, és állíthatjuk össze a számunkra működőképes frissítési tervet – intett óvatosságra Marci. 

A visszapótlás művészetére mondhatni külön tudományág épült. Ennek elismert művelője Kindl Gábor, az „eXtremeMan professzora”, aki 1992-ben maga is magyar bajnok lett Nagyatádon. Rendszeres előadója évről-évre a verseny előtti „Az ironman: egy kis tudomány” előadássorozatnak. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Gábor a visszapótlás tudományának első számú szakértője: egy olyan alkalmazást is kifejlesztettek (Enduraid), amely a megadott antropometriai tényezők, az edzettségi szint, a táv és a tervezett teljesítési idő, valamint az időjárási körülmények figyelembevételével kiszámítja, miből mennyit kell a versenyzőnek visszapótolnia és milyen időközönként. Az alkalmazás a HIGH5 termékeire is „kalibrálható”: megmutatja mennyi gél, szelet, izoital és persze víz fogyasztása szükséges a mosolygós célba érkezéshez.


A verseny napján térül meg a versenyző és családja közös befektetése: a felkészüléssel töltött rengeteg idő, energia és persze a pénz is. A triatlonisták a család-sport-munka háromszögében egész évben a harmonikus egyensúly megtalálásra törekednek. Komoly „családi csapatmunka” eredménye az Extrememan rajtlistára kerülés és a rajtvonalnál történő felsorakozás! A megtérülés pedig bizony leginkább a frissítéstől függ – állítja Gábor.  – Sokan úgy hiszik, az edzés a lestrapálásról szól, de ez nem teljesen igaz, a regeneráció alatt edződünk, ebben az időszakban alkalmazkodunk az edzés által kiváltott ingerhez – ez a folyamat a túlkompenzálás, amelyben pedig meghatározó tényező, hogy mivel frissítünk az edzések során és az edzések között. A HIGH5 termékeivel ez remekül kivitelezhető, az Enduraid pedig igen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a verseny, illetve az edzések során alkalmazott frissítési protokollok különbözőségét hangsúlyozza.

Miért is frissítünk? A cél visszapótolni azt, amit elveszítünk, illetve az elveszített komponensek közül azokat, amelyeket valóban pótolni kell, különösen azokat, amelyek elengedhetetlenek a szervezet homeosztázisának fenntartásához – ebben pedig nincs kompromisszum. Elsősorban a hidratáció fenntartását kell megoldanunk. Hiszen a szervezet nem más, mint egy vizes fehérjeoldat, amiben a fehérjék végzik a munka zömét. Ezek gazdaságos és optimális működésének biztosításhoz megfelelő környezetet, „hidratáltságot”, hidratációt kell biztosítanunk. Az izomműködés hatékonysága nem éri el még a 25%-ot sem, az izommunka ~75 %-os „mellékterméke” a hő, így a sportolók az Extrememan teljesítése során leginkább Nagyatádot fűtik. A hőtermelés kezelése izzadás által történik, amely révén vizet és sókat is veszítünk, ezeket a komponenseket mindenképpen pótolnunk kell, mert ezáltal tudjuk az élettani folyamatokat biztosítani. A veszteségeket persze nem kell teljes pontossággal kiszámolnunk, hiszen a szervezetnek vannak tartalékai – ezek egy része következmények nélkül „elveszíthető”. Ez az úgynevezett zöld zóna – a cél, hogy ebben maradjunk, melyet tervszerű frissítésekkel tudunk elérni. Például a zsírokat szerencsére nem kell pótolni – egy szikár triatlonistán is legalább 10 ironman teljesítéséhez elegendő zsírkészlet van.

Ha a pótlandó veszteségeket sikerült meghatározni, összeállíthatunk egy frissítési mixet, olyat, ami nem okozhat hasmenést, hányást –, amely valóban eljut a tápcsatorna azon részébe, a vékonybélbe, ahol fel is tud szívódni. A HIGH5 rendkívül jó minden tekintetben, kiválóak az energiaszeletei – gond csak akkor lehet, ha rosszul használják. A túltelített gyomortartalom, a túl sűrű frissítőmix bizony okozhat problémát: a gyomorban oldat lesz minden, amit megeszünk, még akkor is, ha nem iszunk vizet, mert ekkor a szervezet a saját folyadékkészletével hígítja fel, és ekkor bizony rossz irányban működik az a fránya ozmózis. A veszteségek számításánál is fontosabb a megfelelő, valóban hasznosuló, a célba érkezést segítő frissítőmix összeállítása. Az Enduraid programozása során a különböző frissítőtermékek egymásra hatásának figyelembevétele volt a legnagyobb kihívás. Tehát fontos, hogy a frissítőtermékeket szakszerűen használjuk, az élettan törvényeinek megfelelően, hiszen azokat nem lehet kicselezni – sokan buktak már ebbe bele a pályán. – figyelmeztetett Gábor.

Sok triatlonos aranyszabály hangzott már el ebben a cikkben, de még egyet érdemes megemlíteni:
„Mindenki olyan kedvvel versenyez, amilyen kedvű a gyomra.” Az eXtremeTour állomásain pedig szeretnénk minél több mosolygó versenyzőt látni, így javasoljuk mindenkinek, hogy ismerkedjetek össze a gyomrotokkal! Ha szeretnétek neki időben bemutatni a HIGH5 készítményeit, most jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni az oldalukon az eXtremeMan HIGH5 csomagot, ami tartalmaz egy teljes versenyre elegendő készletet gélekből, szeletekből és zero tablettákból. 
Ide kattintva tekinthetitek meg részletesebben a csomag leírását. 

https://high5.hu/termekek/csomagajanlatok-kiegeszitok/extrememan-hosszu-tav-triatlon-csomag/

Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánunk!


© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József