eXtremeMan Arcok- június

Fogadjátok szeretettel

Livi júniusa: 

Júniusi beszámolóm bővelkedik eseményekben, igaz nem én által rajthoz de izgalmas és tapasztalattal teli hónap van mögöttem.
Ironmanként a pálya szélén a triatlon versenyeken.
Még szerencse hogy idén indultam az ExtremeMan versenysorozat kaposvári sprint és gyékényesi olimpiai távú versenyén. Így talán nem esett annyira nehezemre ezt követő három versenyen csupán segítőként részt venni. 

Korábban már írtam a frissítés fontosságáról, most azonban a segítők, frissítők, szurkoló családtagok, barátok fontos szerepére szeretném felhívni a figyelmet.

A 2025-ös év sok kihívást tartogatott számomra. Egy teljesen váratlan helyzettel is szembe kellett néznem: fáradtság és betegség miatt nem tudtam elindulni a május végén, Balatonszemesen megrendezett triatlonversenyen, amely az ExtremeMan sorozat része volt. Pedig nagyon vártam ezt az eseményt, a teljes felszereléssel lelkesen érkeztünk családilag a helyszínre. 
A szeptemberi hosszútávú duatlon alkalmával már kipróbálhattam a kerékpáros és futópályát, és nagyon megtetszett a helyszín.
Mindketten a 1+3+3-as távra neveztünk, így egy rövidebb, pörgősebb versenynapra számítottunk. A kisfiunk Martin is jött velünk, a Tata is elkísért bennünket, hogy addig együtt bandáztak míg mi a pályán leszünk egyszerre. Másképp alakult, a rajtcsomagot már nem vettem át – ehelyett a férjemet kísértem végig a nap során. Különleges volt az úszás helyszíne , a mólon végig tudtam sétálni Fecó melett a parton. Zökkenőmentesen ment minden. A bringapályán Fecó nagyon gyors volt – nem kért semmit, csak elszáguldott mellettem minden körben, így szurkoltam az ismerőseinknek is, akik a középtávon indultak. A depózás után vártuk a futópálya szélén, és bár úgy tűnt, jól van, panaszkodott a gyomrára, rossz közérzete volt. Sajnos az ilyenkor bevált gyógyszere otthon maradt, így nem tudtam segíteni neki. Ennek ellenére jó tempóban haladt, de megszenvedte a futást. Végül jobban lett, és kis időveszteséggel de mégis elégedetten ért célba. Levontam a tanulságot, a gyomor problémára jól bevált gyógyszert megelőzésképpen az úszás után be kell venni!

Én nem voltam csüggedt – élveztem a napot, tetszett a verseny hangulata. Profi volt a szervezés mint mindig. A pálya széléről is jó érzés volt ott lenni. 

Egy héttel később Nagyváradon voltunk az XMan Romania Iron távú versenyén. 
Családilag nálunk az a szokás, hogy én indulok Nagyatádon, ő segít nekem, ő pedig a Balatonman őszi versenyén indul, ahol én vagyok a segítő.
Most azonban mindketten neveztünk, erre a versenyre ezért egy segítő csapatot is szerveztünk magunknak és izgatottan vártuk a versenyt. Egy tapasztalt segítő ismerősünk, a nagy fiunk és barátnője vállalkozott a feladatra.  

A közérzetem nehezen javult, és a verseny előtti napokban is kimerülten, fáradtan próbáltam túlélni a munkaidőt. Edzésre gondolni sem tudtam. Meghoztam a döntést: nem indulok. Segítőként, a pálya széléről élem át ezt az Ironman-élményt.

Azt hittem, könnyű lesz, de mégis könnyek szöktek a szemembe, amikor átvettük a rajtcsomagot. Beálltam a segítő csapatba. Tudtuk, hogy aznap kegyetlen meleg lesz és a víz hőmérséklete nagyon alacsony. Igyekeztünk mindenre felkészülni.

Szokás úgy nevezni a hosszútávú triatlonversenyt, hogy „az év leghosszabb napja”. Valóban hosszú – nemcsak a versenyzőknek, hanem a szervezőknek, a pálya szélén álló segítőknek és szurkolóknak is.

Négyen kísértük Fecit a reggeli rajt helyszínére. A gyors depózás után kisebb vitánk támadt a naptej miatt: én ragaszkodtam hozzá, hogy még az úszás előtt bekenjem, mert tudtam, hogy utána, a bringánál már nem fog ezzel időzni. Emiatt a neoprén ruha felvétele nehezebb lett, de igyekeztem ebben is segíteni. 

Sokkal megterhelőbb lelkileg tapasztalt versenyzőként szó nélkül teljesíteni a versenyző kéréseit, mert pontosan tudom, minek mi a következménye. Számolom a megtett időt, az elfogyasztott frissítés arányát, és előre látom, ha nem visz be elég kalóriát vagy vizet. Igyekszem minden lehetséges hibát előre kiküszöbölni.

Aznap két olyan körülmény is volt, amire nem volt befolyásunk: a 15 fokos víz és az elviselhetetlen hőség. A versenyzők vacogva, legémberedve léptek partra. A depóban sokan leültek, annyira átfagytak, hogy lassított felvételnek tűnt az egész depózás folyamata, teljesen szokatlan volt ez a kép. 8 perc után Feci elindult biciklizni, ekkor a levegő már 30 Celsius fölött volt. 

Mi autóval mentünk a kijelölt frissítőpontra, szerencsére gyorsan megtaláltuk, és jeget is sikerült szereznünk, amire nagy szükség lett. A bringapálya 10 körös volt, így sűrűn találkoztunk.
A LiveTrack-nek köszönhetően pontosan tudtuk hol tart, így mindig felkészülve vártuk.

Sajnos nem akart megállni, sem lassítani – az izotóniás italon és vízen kívül nem fogadott el mást. Próbáltunk jeget feladni, hideg vízzel locsolni de menet közben ez meghiúsult. Az utolsó két körig csak elszáguldott mellettünk, de akkor már megütötte a meleg. A tempója is lassult, ekkor végre megállt nálunk, így hatékonyabban tudtuk hűteni. A depóhoz visszasiettünk, és ott vártuk. Sikerült hideg vizet és jeges gélt adni neki a futás előtt. 

Elköszöntünk, majd elindultunk a belvárosba, hogy ott legyünk, mire befut a főtérre.

A bringapályán a napon állva szinte kibírhatatlan volt a hőség. Sokkal rosszabb kívülről szemlélni a versenyt, mint belülről benne lenni. Lassabban telt az idő, és felfoghatatlan volt, hogy bírják a kánikulát a versenyzők. Látszott többekben, hogy kiüti őket is a váratlan hőség. Ez volt az év első igazán meleg napja így lehetőség sem volt hozzászokni a forróságban történő tekeréshez, futáshoz. 

Az depó helyszínétől 13 km-t kellett futni a városig, tűző napon. Láttam mindenkin, hogy küzdenek. A meleg teljesen megütötte Fecit is, sokkal lassabban haladt, mint szokott. Pedig jól frissített, a hasa sem fájt, ivott, evett eleget.

Kezdtem aggódni érte, amikor végre feltűnt az utca végén. Láttam rajta a fáradtságot, de a szemében ott volt a határozottság, hogy nem adja fel.
Valahogy leküzdi a maradék 29 kilométert is.

Rövid körök voltak, így kb. 25 percenként visszatért. Igaz, lassan, de gyűltek a kilométerek.
Sajnálom, hogy nem úgy sikerült a versenye, ahogy szerette volna, de nagyon büszke voltam rá, hogy végigcsinálta.

Hosszú, de mozgalmas nap volt. Nagyon elfáradtunk mind a négyen, pedig csupán a pálya széléről követtük végig a napot. Látva a versenyzőket, egyáltalán nem bántam, hogy kihagytam ezt az extrém körülmények közötti Ironmant.

⸻

A következő hétvégén Keszthelyen indult a férjem a középtávú OB-n. Én ide már nem neveztem, Fecónak pedig az előző évi nevezését írták jóvá, mert akkor bordatörés miatt nem tudott rajthoz állni.
Korábban őrült ötletnek tűnt, egymás után az Iron és közép táv de így, hogy az Ironman nem úgy sikerült (nem fárasztotta le magát) kapóra jött ez a verseny.

A férjem nagyon jól érezte magát, végre ki tudta hozni magából, ami benne volt. Az úszás kicsit kellemetlen volt a nagy hullámok miatt, viszont a kerékpáron remekül ment: 32-es átlagot hozott, pedig a pályában a Garmin szerint több mint 1000 m szintemelkedést gyűjtött össze.

Hamarabb érkezett, mint vártam, de a LiveTrack-nek köszönhetően időben odaértem a depóhoz.
Segítőként egy rövidebb verseny sokkal egyszerűbb – a sportoló el tudja vinni magával az összes frissítést a bringára. Nekem csak a futásnál volt dolgom.

A depó pörgős volt, majd meglepve láttam, hogy 5 perces kilométereket fut.
Felemelő érzés volt látni, hogy jól van, élvezi a versenyt és erős. Végig tudta tartani a tempót és az eddigi legjobb fél távját teljesítette.

A segítőnek is fontos a sikerélmény. Legalább annyit tud szenvedni a versenyzővel, mint amennyit örülni.
A lényeg:
1. mindig a megfelelő helyen lenni időben,
2. minden legyen nála – mert soha nem lehet tudni, éppen mire lesz szükség.

Érdemes hátizsákkal, banyatankkal vagy kiskocsival érkezni, hogy könnyebb legyen mozgatni a hűtőtáskát és az összes felszerelést.
Nekem bevált, hogy magamnak is viszek szendvicset, gyümölcsöt és vizet. Így nem kell sorba állni sehol, és nem maradok le egy találkozási pontról sem.

A segítő puszta jelenléte, figyelme, biztató szavai sokszor többet érnek, mint bármilyen plusz edzés.
Segítőként sokkal jobb társasággal menni, főleg ha Iron távról van szó. ♥

Ati júniusa: 

Sziasztok!

A június nekem szinte egy szempillantás volt… Pedagógusként, osztályfőnökként dolgozom a mindennapokban és a tanév végi feladatok hirtelen  sűrűsödnek a júniusi hónapban. Ezt az időszakot nagyon szeretem, mert igazán pörgős napok vannak ilyenkor az iskolában. Így kicsivel nagyobb a matek, hogy mikor legyenek a napi edzések… Fanni is készül a versenyekre Ő is szeretne minőségi edzéseket csinálni és persze a gyerekek is jobban „pörögnek” itthon. :D 

De ez csak egy kis szervezést igényel. Mi minden vasárnap este beszéljük át, hogy ki mikor mit fog edzeni és tartjuk is magunkat hozzá. Évek óta így csináljuk és működik. 

Nem mondom, hogy minden nap könnyű… de szerintem mindenki tudja, miről beszélek. :D 

Júniusban nagyon szépen mentek az edzések. Én személy szerint imádom a meleget! A nagyon meleget! Szóval ilyenkor, ha tehetem, a melegebb idősávot választom. Sőt! Én sokat edzem bent… futni is padon… extra melegben. Az úszás is végre kinti medencében mehet… extra ez az időszak nekem. Júniusban indultam Keszthelyen középtávon, ami olyan nézzük hol tartunk versenynek indult… A balcsi nekem olyan hullámos volt… olyan időt úsztam, hogy mikor partot értem meg is állítottam az órám… :D Bicón jól éreztem magam és a szintes pálya ellenére is jó volt az átlag tempóm…  és a futás is remek lett. Így összességében jól zártuk ezt a versenyt. Kiderült, hogy emelni kell még talán egy kicsit a könyöklőn, ami azóta meg is történt és most már minden a helyén. 

Több versenyt nem is szerettem volna Atádig, hogy igazán éhes legyek a versenyre augusztus 10.-én. 

Nincs olyan nap, hogy ne jutna az eszembe, hogy mennyire várom már a  versenyt… 

A hangulatát és azt a bizonyos pezsgést, amit igazán le sem tudok írni, de bizonyára ti is tudjátok, miről beszélek…. 

Szóval gyere július!!!  Nagyon várlak! 

Sportoljatok, vigyázzatok magatokra! 

Még 40 nap!!! 

Üdv Attila