Új rekord van készülőben !

200x150

Bár nem az a dicsekvő, állandóan postokat író versenyző, de elismerésre méltó tény, ezért közzé is tesszük, hogy a 68 éves Kiss János, a 30. (!) nagyatádi befutójára készül.

30. nagyatádi befutójára készül a veterán versenyző, ennek kapcsán Herr Dávid beszélgetett a mindig mosolygós sportolóval.  

Kiss János 68 évesen fog újra rajthoz állni a gyékényesi tó partján 2023. augusztus 5-én az eXtremeMan Nagyatád versenyén.
Ha sikeresen célba ér, a verseny történetében ő lesz az első versenyző, aki 30 alkalommal teljesíti a nagyatádi távot.
Története bizonyítja: soha nem késő elkezdeni a sportot.


A verseny történetében 128-an vannak azok, akik kiérdemelték a Tízen Túliak Társaságba való belépési jogot, vagyis több mint tízszer értek célba a nagyatádi eXtremeMan-en.
Ennél, mondhatni, még elitebb és szűkebb azon sportolók köre, akik már a 20. versenyükön is túl vannak, ők a legendás  "Húszat Hágó Huszárok": a mai napig mindössze 12-en nyerhették el ezt a különleges címet. Ismerősen hangzó nevek ők valamennyien, talán még bele is borzongunk néhányan, amikor ezeket a szeretett neveket olvassuk:
Szebeni Endre (29), Pál József (27), Lippai Zoltán (26), Kató Csaba (26), Dezső Sándor (26), Keszi József (25), Gyulai László (25), Szinyei Lajos (23), Járdán Zsolt (22), Kollin Gergő (22) és Blaskovics György (21). És bizony, bár a 34. alkalommal rajtol el a nagyatádi hosszútávú triatlonverseny, még senkinek nem sikerült elérni a hihetetlen, vagy inkább a mágikus 30-as számot. Most úgy tűnik, hogy ez a rekord is meg fog dőlni a veterán Kiss János jóvoltából. Ez alkalomból készítettünk interjút az "örökifjú" triatlonistával.

29-szeres nagyatádi ironman, nem semmi teljesítmény. Hogy érzed most magad, így, a rajt napjához közeledve?

Ha őszinte akarok lenni, elég nagy frászban vagyok. De ez nem csoda, az évek előrehaladtával egyre nehezebb megjósolni a következő verseny kimenetelét, folyton ott a kérdés, hogy mennyi van meg még a tavalyi önmagamból. A felkészülés egy dolog, de a bizonytalanság az évek múlásával egyre nagyobb, egyre  jobban hasonlít arra amit az első verseny előtt éreztem.

Milyen korán kezdted a triatlont? Már fiatalkorodban is sportoltál?

Nem, én gyakorlatilag sport nélkül éltem le az első 30 évemet. Barátom hatására akkor kezdtem el futni, de egy maraton lefutása számomra akkor még az abszolút lehetetlen kategóriájába tartozott. Aztán két évre rá megcsináltam. Nekem a sok futás a budai hegyekben a természettel való mindennapi kontaktus örömét jelentette, minden pillanatát élveztem. Nem csoda, hogy az időeredmények is javultak. Időközben a barátommal elkezdtünk lejárni az akkoriban még nagyon fiatal triatlonversenyekre is. Kezdetben rövidtáv, Sopron, Szolnok, Orfű, aztán jött a féltáv, Fadd-Dombori. De amikor ott célbaértem, megint csak totál lehetetlennek tűnt, hogy ennek a dupláját valaha is megcsináljam. Aztán jött egy pillanat amikor ez az "abszolút lehetetlen" átbillent abba, hogy "talán mégis". Onnantól kezdve el voltam veszve, nem volt megállás.

Nem is egyszer, hanem már 29-szer célba értél. Melyik volt a legemlékezetesebb versenyed?

A legemlékezetesebb az első. Mások is elmondták, leírták, az az élmény egy életre szól. Főleg, ha az ember ilyen későn kezdi mint én, szinte a nulláról. Az első célbaérkezés élménye annyira elementáris, hogy a hatása nagyon hosszú távú lehet. Persze nem mindenkinél. Nekem a fél életembe beleírta magát, és sokan másokon is látni hasonló jelenséget.

Ha jól értettem az úszás, kerékpározás csak később jött. Hogyan viszonyulsz ezekhez a sportágakhoz?

Az úszás túlélhető, kerékpározni szeretek, de sosem voltam jó benne. Az első versenyem után egy ideig javultak az időeredményeim, 99-ben mentem a legjobbat, 10 óra 36 percet, azt hiszem az volt az első év, amikor már nem medencében úsztunk. A futásban sokáig jó voltam, de hát ugye az ember abban lassul a legtöbbet amiben a legjobb volt. Az erdei futások öröme ma is ugyanúgy megvan, de azért ott a futópályán az utolsó 20 km már eléggé küzdelmes.

Vonz a 30. célba érkezés gondolata? Vagy valami más csábít vissza Nagyatádra?

A rajtlistán vagy akár a finisheres adatbázisban sok olyan nevet találhatsz, akik fantasztikus dolgokat csinálnak. Fantasztikusat akár azért mert 70 fölött is, vagy mert sok-sok éven át kihagyás nélkül, vagy másért. A 30 szép szám, de ami igazán fontos, az az, hogy közéjük tartozhatok. Amikor elkezdődött a nagyatádi verseny, a világ más volt, sokkal kevesebb versennyel. Ma már rengeteg lehetőség közül lehet választani, a sportrendezvény szervezés szinte iparszerűvé vált. Nagyatád nekem még mindig megadja azt az érzést, azt az élményt, ami annak idején elindított az "úton". És ezt másokon is látom. Köszönet mindenkinek, aki ebben és ezért dolgozik. Tényleg fantasztikus, amit összehoztak a szervezők ennyi éven át újra és újra. Sok sikert kívánok mindenkinek idén is a versenyen!

© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József