eXtremeManó futóverseny

200x150

A Nagy Nap előtti (lelki) feltöltődés része lehet, ha szurkolunk egyet a legkisebbek futóversenyén...
CSODÁLATOS DOLOG, HOGY EZT NEMCSAK MI, SZERVEZŐK GONDOLJUK ÍGY!

Az eXtremeManó futóverseny 2019-ben 12 éves lesz, melynek befutó érmeit a verseny elindulása óta Kindl Gábor biztosítja! Gábor jelezte, támogatása töretlen, ebben az évben is velünk lesz, sőt...
Az pedig, hogy tavaly Kovács (Koko) István is belépett az eXtremeManó futóverseny támogatói közé (Koko egy-egy "Finisheres pólót" és hátzsákot ajánlott fel a gyerkőcök számára),
a futóverseny rangját már-már a nehezen "überelhető" magasságokba emeli. 



Az eXtremeManó futóversenyek rajtjaira a verseny előtti napon, azaz 2019. augusztus 9-én (pénteken) kerül sor!
Közvetlenül a "Fuss és mosolyogj" női futóverseny után, hogy a versenyző anyukák, apukák is élvezhessék a gyerkőcük futásának pillanatait.
Természetesen teljesen lezárt, polgárőrök által biztosított pályákat jelöltünk ki a csemeték részére.

De hogyan is néznek ki az egyes pályák?
A legkisebbek, a 2-3 évesek (2016-2017.) 200 m-t futnak, az ő rajtvonalukat a "Welcome to the finishline" kapuja előtt húztuk ki. 
A feladat roppant egyszerű: Be kell futni a célkapuba.

A kicsit nagyobbak, a 4-5 évesek (2014-2015.) 400 m-t futnak.
A rajtvonal az eXtremeMan Nagyatád "nagy betűk" mögé került,
ahonnan megint csak nem okozhat gondot a Célkapu megtalálása
- hiszen egy U alakú futással juthatnak el a kis manók a CÉL kapuig.

A 6-7 évesek (2012-2013.) 600 m-t, a 8-9 éves (2010-2011.) gyerekek pedig 1.000 m-t futnak.
Ezen futamok rajthelyszíne ill. rajtvonala megegyezik
a "Csak fuss és mosolyogj" női futásra kijelölt rajt helyszínével,
sőt még abban is hasonlít az anyukák pályájára,
hogy először az eXtremeMan sugárúton kell majd futni
kb. 200 ill. 400 m-t a város felé,
hogy itt egy fordítót megkerülve már a "klasszikus" befutó következhessen:
Pontosan azon a nyomvonalon, ahogyan másnap Ti is FINISHELNI fogtok.

KÖZKÍVÁNATRA TAVALY ÓTA BABAKOCSIS FUTAMOT IS RENDEZÜNK!
- ahol a 0-1 éves gyerkőcök indulására számítunk - ők némi szülői segítséggel - babakocsiban teljesítik a távot.
A babakocsis futam résztvevői 1.000 m-en versenyeznek, versenypályájuk megegyezik a 8-9 éves gyerkőcök futóversenyének nyomvonalával.



A nevezés módja: július 15-től az oldal alján található linkre kattintva (regisztrációhoz kötött)

Nevezési határidő: 2019. augusztus 6. (kedd) éjfélig.

Rajtszámfelvétel, (és, ha még a létszám lehetővé teszi) helyszíni jelentkezés:
az eXtremeMan nevezési Irodán
Augusztus 7-én szerda 17:00 órától,
majd a nevezési iroda nyitvatartási idejében.

Figyelem!
Az első 250 versenyző jelentkezését tudjuk fogadni.
 

Nevezési díj:
Előnevezés esetén 2.000 Ft (a helyszínen fizetendő)
Helyszíni nevezés esetén - ha még nem telt be az előnevezésekkel a létszám, akkor lesz - díja 3.000 Ft.
A rajtszámkiosztás meggyorsításához kérnénk
egy-egy 2.000 Ft-os, ill. ha még van hely, a helyszíni nevezéshez 2.000 + 1.000 Ft-os bankjegyet hozni.



Minden versenyző egyéni rajtszámmal indul, melyet egy-egy kis hátizsákban adunk át a nevezéskor, egy eXtremeManó FINISHER-es pólóval és egy tapsrúddal együtt.
A sikeres célbaérés után pedig egy egyedi éremmel jutalmazzuk teljesítményt, a célban pedig egy-egy Márka üdítővel olthatják szomjukat a kicsik.
A kis manókat másnap is várjuk!
Egész nap ingyenesen körhintázhatnak, ugrálóvárazhatnak, mászófalazhatnak a versenyközpontnak a futópálya mentén levő közel 2.000 négyzetméteres játszóterén. 

I.futam:            2016-2017-ben születettek - 200 m     rajt: 10:30         helyszíni nevezés:  9:30-ig
II.futam            2014-2015-ban születettek - 400 m     rajt: 10:40         helyszíni nevezés:  9:30-ig
III.futam           2012-2013-ban születettek - 600 m     rajt: 10:50         helyszíni nevezés:  9:30-ig 
IV.futam           2010-2011-ben születettek - 1.000 m   rajt: 11:00        helyszíni nevezés:  9:30-ig
Babakocsis f.  2018-2019-ben születettek - 1.000 m   rajt: 11:15        helyszíni nevezés:  9:30-ig

Szeretettel várjuk a családokat Nagyatádra! 

Sérülésmentes, zavartalan felkészülést mindenkinek!

Itt látható az eXtremeManó futóversenyre nevezettek listája.

Az eXtremeManó futóverseny nevezési felülete pedig ITT található.


© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József