AZ ÚT

200x150

Első Ironmanemet teljesítettem 28.-án, Augusztusban töltöttem be a 42.-t. Minden beszámolót elolvastam a verseny előtti hónapokban, és az azóta született újakat is. Mindegyiknél átéltem a verseny összes mozzanatát, megdobogtatták a szívem, bizsergett az összes porcikám, jókat nevettem, és volt ami könnyeket csalt a szemembe. Egyszerűen tökéletesek! Én mégsem a versenyről, hanem arról írnék, hogy milyen is az az út amire rálép egy Ironman, milyen kilométerkövek várnak az ÚT során.(szerintem) Egy kicsit régebbről kezdeném, csak a főbb állomások. Moto-Cross 4-5 év, kis szünet, majd fallabda 14 évig. ( A triatlonhoz egyiknek sincs semmi köze) Ez utóbbit egy céges focibajnokságon elszenvedett térdszalag szakadás miatt úgy döntöttem végleg abbahagyom. Mivel addigi életemben is jelentős szerepet játszott a sport, gondoltam kell valami amit a térdem is bír. Mountain bike-ra esett a választás. Így tekergettem 2évig,heti 2-3 alkalommal, néha egy-egy Balatonkör stb…Eljött 2011 május. (első km.kő) Lujó barátom (Ő külön fejezetet érdemelne) megkért, hogy induljak biciklisként a csapatában. Igent mondtam, és próbáltam tisztességgel felkészülni. 2 hónap volt rá. Jöttek a hajnali 70-80 km-ek, majd Magyar Norbival (2x Ironman) Kaposvár-Gyékényes-Kaposvár 180km. 3 kiflivel és 1,5 l innivalóval vágtam neki a távnak. Rossz ötletnek bizonyult. A következő másfél hónapban tekertünk úgy 1500-at. Párszor hasonló rosszullét elért, de csináltam. Norbi barátom ezek után rendszerint elment és futott 10-15km-t. Gondoltam ez se „100-as”, hogy ennyi kerekezés után még van kedve futni. Hamar eljött 2011. július. 30.-a. Lujó állította, hogy olyan élménnyel gazdagít, amit sosem felejtek el. Én hitetlen voltam, mert már indultam én sok egyéb versenyen. Na de ilyenen!? Ahogy álltam a gyékényesi tó partján, és néztem az egyénisek rajtját megcsapott a „Nagyatáditis szele”(második km.kő) by Anna Doktor. Az egész folyamatból semmit sem értettem mert addigi életemben soha sem láttam triatlon versenyt, most meg ott álltam mint a Nonstopposok(k) váltó kerékpárosa. Le is tekertem 5óra 31perc alatt a 180-at egy kölcsön kerékpárral, de hát mit mondjak, nem éreztem túl jól magam. Átadtam a chipet a futónknak, és csak néztem, hogy micsoda küzdelem van a pályán. Igen ám, de nem egymás ellen, hanem egymásért, magukért. Én sokak szenvedését látva azt mondtam ezek bolondok! „Soha életemben nem futottam 5-8 km-nél többet egyben, de ezt látva nem is akarok, pláne maratont!” A futónknak, ha jól emlékszem 4óra20perc kellett a távhoz, de borzasztóan kikészült. A verseny után nyaralás, majd a gyerekeknek iskola-óvoda kezdés. Az élmények szépen leülepedtek, majd szeptember vége felé elkezdett motoszkálni a fejemben a 4,20-as maraton, hogy ennyi idő alatt szerintem én is meg tudnám csinálni. (harmadik km.kő) Úgy döntöttem egy családi biciklizésre futva megyek. A rissz-rossz fallabdás cipőben minden gond nélkül szaladtam 10km-t. Pont ez adott nagy lökést, mert nem fájt a térdem, a bokám, de még a vacak derekam se. Innentől kezdve egyre többet futottam(fuss forest). November végén simán szaladtam 33km-t 2óra 42perc alatt. Itt már kezdett világossá válni, hogy 2012-ben indulok egyéniben az atádi Ironmanen. (negyedik km.kő) Tudtam, hogy szükségem lesz egy versenykerékpárra, mert montival nem az igazi. A szívemnek ez volt a legnagyobb áldozat az Ironman oltárán, hogy meg kellett válnom a montitól azért, hogy tudjak venni egy kecskeszarvkormányú csőszamarat, amivel csak betonúton lehet menni.(idővel azért ezt is megtanítottam egykeréken „járni”) Ahogy ezeken a lelki vívódásaimon túltettem magam,és az új gépet is megszoktam már. Keresztbe kasul átrohangáltam Kaposvárt, egyszer csak belém csapott mint a villám „NEM TUDOK ÚSZNI!” A triatlonnak ez az egyik velejárója. Pontosabban „strandúszásban” némelyest. (melltempó, fej szigorúan kint a vízből) Így az első kör talán beleférne a szintidőbe. Ismét komoly elhatározást tettem: beiratkoztam felnőtt úszásoktatásra. (ötödik km.kő) Ahová a lányaim jártak régen, most én a 4 éves fiam kíséretében mentem. Ő ment a kis vízbe, én a kicsit nagyobba. Heti egy alkalom, és december végén élet-halál közt át tudtam úszni „gyorsban” (kb 1,5perc) a 12m-es medencét! Úr Isten hogy lesz ebből júliusban 3,8km? Újabb elhatározás (hatodik km.kő). Január közepén megkerestem Kovács Lacit, lehet-e ebből valami? Kedd 17.30-ra kellett mennem az 50-es medencéhez. Az összes pályán megfeszített tempóban mentek a versenyzők (mert hát Kaposvárnak ez az egy 50-es medencéje van). Mindegyik pályán 8-an 10-en vagy többen, nem tudom, de rengetegen. Ahogy Laci meglátott a beach gatyámban, az áruházlánci úszószemüvegemben, rögtön kiüríttette a 4-es pályát, és azt mondta: „ússz 5-6 hosszt, felét mellben felét gyorsban és meglátjuk”. ÉÉÉÉNN??!! Örülök ha két hossz lesz, és ebben 8-10 karcsapásnyi gyors!- gondoltam magamban. Mit lehet tenni, felálltam a 4-es rajtkőre (szerintem Gyurta Dani még soha nem izgult így mint én), előttem egy teljesen üres pálya, beugrottam a vízbe hogy megmutassam a „tutit”. Két hossz után úgy döntöttem nem rabolom mások drága idejét, amivel Laci is egyetértett. Konklúzió: „A mell katasztrófális, a gyorsból talán lehet valami. Hétfő-szerda-péntek reggel 5.30-tól beleférhetsz az edzésekbe.” Huh, hát ezt is túléltem, és szinte úgy éreztem már úszni is tudok. Ezért megléptem egy nagyon fontos km.követ, (hetedik km.kő) befizettem a nevezési díjat. A biciklizésnél is volt egy fontos km.kövem (nyolcadik km.kő) amit érdemes megemlíteni. A téli mínuszokban illetve a 30 cm-es hóban nem sok értelmét láttam a kinti tekeréseknek, ezért bevonultam a spinning terembe. Ezt sem próbáltam előtte még soha. (Mennyi új élmény!) Lehet elég lenne annyit mondanom, hogy a tréner Bozsó Zoli volt. Többször úgy éreztem, nekem tartja az órát, a többiek csak asszisztálnak. A zenékkel, a programjaival az Ironman pályát modellezte számomra, és amikor a végén elégedetten végignézett rajtam (mintha végig szakadó esőben tekertem volna) csak annyit mondott: „Jól fog ez még jönni júliusban.” Ezúton is köszönöm, és itt is gratulálnék az idei és eddigi, teljesítményéhez. (kilencedik km.kő) A „futós” kilométerkövet sem hagyhatom ki az „ÚT”-ról. Ahogy már az előbbiekben írtam, futni sem túl régen kezdtem. Gondoltam egy maratont azért nem ártana leszaladni, mégis milyen. Tamás Attilával (Ő sem futott előtte soha maratont) egy mulatós, bulizós októberi estén, kitűztük az április elsejei időpontot. Én készültem Ő kevésbé. 4 héttel előtte kezdte a felkészülést, de ha megígérte jönni fog. Én terepen, Ő futópadon készült. Ebből adódóan egyikünknek sem tetszett a másik ötlete, hogy hol fussunk. Ezért közösen elhatároztuk – az atlétika pályán rohanunk le 42195m-t - . (nincs szint, de mégis kint vagyunk) A 8-as pálya 453m. Ebből mindössze 93 kört kell megtenni, meg még egy kicsit. (Többen is megkérdőjelezték akkor, és azóta is, hogy normálisak vagyunk-e? ) Ezt sem fogom soha elfelejteni: ápr. 1. (bolondok napja) 2 fok, erős északi szél, de mi reggel 7-re kipakoltunk egy kempingasztalt, teleraktuk frissítővel, és nekiálltunk.Mit nekiálltunk, MEGCSINÁLTUK! Nekem 3óra 22perc kellett hozzá, Atisnak egy picit több. Köszönöm neki is a segítséget mert egyedül nem biztos, hogy bevállalom. Szép lassan eljött a nyár, a szabad vízben való úszások, a hajnali biciklizések. (tizedik km.kő) Jó edzésnek gondoltam ezt a kettőt összekötni. Hol máshol mint a Balaton átúszás (ez is egy új dolog amit még soha nem csináltam) keretein belül. Kaposvárról időben elindultunk Norbi barátommal Balatonboglárra (56km). Reggel 7 körül odaértünk, a bicikliknek biztonságos helyet kerítettünk, mert haza is azokkal akartunk jönni, és már kisgatyában, mezítláb haladtunk is a hajóval Révfülöp felé. Valaki vazelint kínál, kösz én nem élek vele. Nevezés, orvosi vizsgálat, és gyerünk a vízbe mert időre haza kellett érnünk. Az én úszásom 2óra 35percre sikeredett, Norbié kevesebb. Sokat nem örömködtünk irány haza újabb 56km. Mivel főként mellben úsztam úgy kidörzsölődött a hónom alja, hogy három napig kenegettem. Sokszor gondoltam a vazelines emberre, nem is akart rosszat. Újabb tapasztalat. Még egy fontos állomás (tizenegyedik km.kő) Herr Gyuláék által szervezett edzőtábor, és a végén féltáv a pályán. Itt sem az edzésekről írnék, inkább arról, hogy újabb remek embereket ismerhettem meg. Munkám miatt járok Nagyatádra, de a városnak egy teljesen új arcát láttam. Hihetetlen mennyire együtt él a város az Ironmannel. (tizenkettedik km.kő) A VERSENY: ahogy már többen is leírták, valóban egy csodálatos nap az ember életében, felejthetetlen élményekkel. Két tanulság számomra így a végére a versennyel kapcsolatban: - amikor már 5-6 órája folyamatos mozgásban vagy ne hidd, hogy te vagy a király, és milyen jól bírod. Lehet, (szinte biztos) még az időd felénél sem jársz. - tényleg ne próbálj új enni, és innivalót (bár ezt tudtam, mégis elkövettem ezt a hibát). Már másnap azon gondolkoztam mit, hogyan kell jövőre másképp csinálnom. Tehát az út folytatódik az én km.köveimmel. Ahol újabb kihívások, izgalmak, teljesítmények, és új ismeretségek várnak.

© 1989 - 2019 eXtremeMan
Designed by Szliczki József