Kétfős váltó-(kvázi egyéni)

200x150

Ott kezdeném, ahol abbahagytam, 2011. augusztusában. Ugye sikerült 11.45-tel Ironman-t csinálnom, utána a jól megérdemelt pihenés következett. De nem sokáig bírtam a nyaralást tétlenkedéssel, elkezdtem erősebben futni. Meg is lett a következménye, szeptember elejére olyan erősen begyulladt a sarkam, talpam, hogy azóta sem keveredtem ki belőle.   Próbálkoztam még tavaszig mindenféle praktikákkal, orvosokkal, és kezelésekkel, közben kis futásokkal, de nem tudtam megszabadulni tőle. Májusra aztán végleg el is dőlt, hogy idén nem tudok IM-ezni egyéniben. Marad a kvázi egyéni váltó, azaz leúszom, lebringázom, és Zab Robi barátom pedig maratonozik. Ennek tükrében végeztem a nyári edzéseket, akartam egy nagyot alkotni az úszás+bringa kombinációban.   Úszáson egész évben az uszodában szenvedtem a magas vízhőfok miatt, nem igazán lehetett jókat úszni. Azért szokásos edzésmennyiséget letoltam, a megcélzott 300km-ből 275km lett, de tavasszal megúsztam életem leggyorsabb 1000 méterét, amire büszke vagyok, 15.57-re, 25m-es medencében, fejes és bukóforduló nélkül. Aztán a nyáron még egy CET-et leszenvedtem, nagyon meleg vízben (ez volt a negyedik, de a legkeményebb). Ez a vízhőfok mizéria mindenképpen rátette a bélyegét az egész évadra, gyorsító edzéseket nemigen tudtam csinálni. Kivétel volt pár neoprénes kinti úszás. Azért számítottam a neoprénes úszásra a versenyen, készültem sokat, kb 1.05-öt tudtam volna úszni.   Bringán a megcélzott 5000km-t felülmúltam, annyira bejött az új Scott Plasma kerékpárom. Álom volt rajta tekerni, nagy átlagokkal tudtam menni, hamar lepörgött egy 90-100km-es edzés. Tavalyi egyéni készülésemhez képest annyi változott, hogy ősszel sem tettem le az országútit, illetve télen folyamatosan spinningre is jártam Tóth Gabihoz, és tavasztól alig vártam az országútizást, de csak az igazán jó idő eljöveteléig országútiztam, mert áprilistól már csak az időfutam gépet hajtottam. 5500km lett ironmanig, ez 1500 kilivel több mint tavaly, viszont áprilistól 1000-rel kevesebb mint tavaly. Ezt az időszakot már nem tekintettem alapozásnak, hiszen tavaly im felkészülés kezdete óta, alig több mint egy év alatt ez 8-9.000 kilit jelentett, ami meg is látszott az erőlétemen. A bringa tökéletesen passzolt, és jó időjárásban a 35-ös átlagot simán hoztam akár 100-140 kilin is. Ebből egy 5.10-5.15 –ös bringás idő is kijöhetett volna-gondoltam. Az edzéseket sok esős nap nem nehezítette, inkább a meleg elől kellett menekülni. Bevallom, én nem kínoztam magamat az állandó kánikulákban, 34-35 fok felett nem jártam ki, kerestem a kevésbé megterhelő hőmérsékleteket. Valamint a munkám is igen megsokasodott a nyár elején, nem is tudtam volna több időt sportra szánni. Azonban be tudtam illeszteni jópár intervallumos edzést, illetve hosszú időfutamokat, amik mindig hétvégére estek, a hétköznapok pedig a pihenésről szóltak. Jó is volt ez így, úgy érzem nagyot fejlődtem a bringázás terén. Igaz tavaly az egyéni felkészülés nem is erről szólt, akkor csak le kellett tudni a bringatávokat, és még utána futni is kellett.   Szóval nagy várakozásokkal tekintettem a váltónk elé, amiben a futó tag is 4 órán belüli maratont tud. Megcéloztuk a 10.30-as össz időt.   Amin még változtattam a felkészülésem során, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt helyeztem az izomzat regenerálására, mert a nagyobb bringás erőkifejtés miatt kötöttebb lettem. Sok masszázs, SMR hengerezés, nyújtás volt a feladat, amit nagyon jól be tudtam építeni a hétköznapjaimba.   Tehát úsztam kb. 100 órát (tavaly is), bringáztam 170 órát (tavaly 130-at) és még futottam tavaly 110-et, tehát idén összességében csak 70 órával edzettem kevesebbet. Épp azt néztem, hogyha csak a különféle orvosi vizsgálatok és kezelések a sarkammal kapcsolatban, kb. 100 órámba fájtak…ha azok helyett futni tudtam volna, akkor 400 órával állhattam volna egyéniben rajthoz.   Na de ez egy ilyen év volt. Ez a VÁLTÓ lesz az én Ironman-em. Azt viszont meg akartam nyomni erősen, már itt volt az ideje, hogy ne „csak” teljesítsem, hanem versenyezzek, legalábbis önmagammal, de a kétfős, vagy akár a többi váltóval megmérkőzve. Készültem egy jó idő (1.05-ös úszás, és 5.15-ös kerékpár) elérésére, ami bennem is lett volna, ha az időjárás nem lett volna ennyire durva. 8 nappal a verseny előtt 26 fokot ígértek aznapra, szél nélkül. Lett belőle 35 fok, a legkedvezőtlenebb dél-keleti közepes széllel, de erős lökésekkel. Ez persze átírta a forgatókönyvet.   Ráadásul a víz elég meleg volt ahhoz, hogy ne legyen neoprénes úszás, ami a jó úszóidőt is meghiúsította. Ebben a szituációban két forgatókönyv létezett: az úszást mindenképp lefürdöm, legfeljebb vesztek 5 percet. De gyors depóval nyerhetek időt, valamint inkább a bringa elejét nyomom verseny szinten, a végén meg max belassulok. Az a taktika, hogy az elején pihengetek, és a végén majd kinyomom a bringa szemét a kiskörökön, az már párszor nem jött be…addigra már nincs erő, sem akarat a további kínlódásra. És persze azt is figyelembe kell venni a bringapályán, hogy az út nagy részét oltári rossz minőségű úton rázkódva kell megtenni, és a sok fordító, és frissítő elvétele, a kényszerszünetek, és a tumultus a pályán nem fog kedvezni az átlagnak. Na jó, de mindenki ugyanebben a hajóban evez, úgyhogy bíztam a rosszabb idő ellenére egy jó helyezésben.   A verseny előtti héten már a pihenésé volt a fő szerep, hosszút már nem mentem, de nagyon bíztató volt, hogy hátszeles szakaszokon 38 és 45 !!!-ös átlagokat is tudtam tekerni. Sikerült a rápihenés, a feltöltődés, még a kabala szétázós edzés is összejött 3 nappal verseny előtt…, testem-lelkem izomzatom tökéletes állapotban volt, jöhetett a verseny. Nem is stresszeltem rajta, most már olyan rutinnak tűnik az egész, ott állva a Gyékényesi tó partján, mintha nem is telt volna el megint egy év. Olyan időtlennek tűnnek ezek a dolgok. Megint a startnál állunk, szól a zene, és dörren az ágyú…   Ahogy el is terveztem, szép lazán leúsztam az első kört, volt valami lábvizem is, azért a váltós társaság nem volt olyan sűrű, mint az egyéni. Az első kör 35.22, a második 36.32, benne ugye a kifutással, így lett 1.11.54. Abszolút pihentető volt, és a 24,7 fokos víz kellemes érzetet keltett. Egy probléma volt az úszással, vagy inkább a rajt időpontjával, hogy túl későn indultunk. Már a vízben is elég sok napsütés éri a testet, egy több mint egyórás úszás alatt. 9 től 10.15-ig úszni, és 15.45-ig bringázni, hát nem leányálom. A másik probléma, hogy a viszonylag hideg vízben, hamar meg akar szabadulni testünk a jól feltöltött víztartalékától (ne kelljen annyit melegen tartania), így érzésem szerint 1-1,5 liter víztől szabadultam meg, elég könnyedén. Már megtanultam gyorstempózás közben is pisilni, és neoprén nélkül még könnyebb volt…A neoprénes úszás ebben is előnyösebb, jobban melegen tart, nem vesztek annyi vizet.   Na ez a nem kis vízveszteség a bringán hamar elkezdte megbosszulni magát. Na de ne rohanjunk annyira előre. A depóban a bringámhoz érve dühösen konstatáltam, hogy a powerbar szeletek, amiket felragasztottam a vázra, könyöklőre, eresztik a zsírjukat, szabályosan csöpögtek a tűző napon. És ez még mind semmi, mert ezzel jelet is adtak a szorgos kis hangyáknak, akik szépen el is lepték a szeleteket, úgy hogy nem tudtam enni belőlük. Hirtelen jött az ötlet, hogy van nálam víz majd lelocsolom, spriccelem őket, vizet majd veszek fel Ágneslakon. Ez be is jött, a fele hangyát sikerült is leúsztatnom a szeletekről. Csakhogy a vizem így elfogyott, és csak egy kis higított kóla maradt nálam. Egyből nagy bajba sodródtam, tudtam, hogy az első 50 perc kritikus, mert sokat kell nagy pulzuson mászni, nagyon fogok izzadni, és ki fogok száradni, ha nem iszok, sőt az elvesztett 1,5 litert sem tudom így visszapótolni. Dühös voltam magamra, főleg arra, hogy miért nem raktam fel az aero kulacstartómat, akkor most lenne még 7 deci vizem. És ez az egész későbbi versenyzésemre nagyon rányomta a bélyegét sajnos. Elszámítottam magam a hőmérséklet és az erősen szárító szél tekintetében.   Szóval elindítottam a bringát, nagyon lendületesen, talán a kis hátszél miatt gurult jól, ami ezen a szakaszon jellemző volt. Egyből 33-34-es átlagot értem el, mikor Ildiék már mellém is értek. Ekkor eszembe jutott, hogy hoztam a kocsiban is egy citromleves vizes kulacsot, abban van kb fél liter még. Azt gyorsan elkértem, és megmenekültem a totális kiszáradástól. Hurrá! Be is nyomtam egyből, aztán irány a csurgói dombok! Itt ért utol Kropkó Peti, vele beszélgettem pár percig, majd az emelkedőn, emelkedőkön mindig fürgébb voltam, lejtmenetben pedig ő volt a bátrabb, így kerülgettük egymást. Az ágneslaki úton kocsisor után mentünk, Peti hajtotta le előlünk az autókat az útról.   Nagyon csodálkoztam, hogy milyen jól repül a gép alattam, az izmaimban nyomát sem éreztem az úszásnak, friss voltam, és még nem volt ordenáré meleg sem, csak a nap tűzött kegyetlenül. Szerencsére időfutam sisakot húztam, aminek egyetlen nagy előnye van, hogy leárnyékolja a kopasz fejemet, és azt legalább nem tűzi meg a nap. Kben majd megfőttem benne, patakokban folyt az arcomba sós izzadtság.   Az az előnye az úszás utáni bringázásnak, hogy nem kell a bemelegítéssel bíbelődni…mehet egyből a mandula. Így értem fel frissen Ágneslakra, ahol újabb kulacs vizet kaptam, aminek bár iszonyat rossz íze volt (ugyanúgy mint tavaly), azért iszogattam, meg locsolgattam magamat. Ágneslakra 50 perc alatt szoktam felérni, tavaly az FFWD-vel (könnyű kerékszett) 48-ra értem, és most ez 46 perc volt! (32-es átlag), így még sosem szárnyaltam! Kifordulva a 61-esre, elkezdtem egy kemény tempót Atádig. Előztem vagy ezret, mentem, mint a meszes, a délkeleti szembeszél ellenére, ami egyre jobban szárított, és oldalról be-be löködött, azért jól haladtam. A délkeleti szél kben a legalattomosabb ezen a pályán, ugyanis nincs tiszta hátszél vagy szembeszél, mindig van oldalirányú vektora, így a 80mm-es kerekeimet alaposan löködi, ami nagy energiákat pazarol, csökkenti az átlagot, és állandó koncentrálásra kényszerít. Verseny helyzetben azért ekkora szél ellenére a 34-es átlagot ki tudom magamból hozni, ezt tudtam, az sem zavart, hogy a pulzussom tartósan 155-156 volt, mert tudtam, hogy majd megnyugszik, vagy ha nem, akkor is kibírom. Nekem nem kell tartalékolnom, sem futnom utána. 2.08-ra beértem atádra, ez a szakasz 34,2-es átlagú volt 155 áp.-vel. (Tavaly 2.14 volt ugyanez) Tóth Gabi 2.06-ra, Kis Imi 2.09-re jött be.     Jöhettek a kiskörök, amiket 1.01-re szoktam edzésképp lenyomni. Az elsőn mindjárt összeakadtam Bartos Dáviddal, ráállt a tempómra, ami nem volt túl nagy, mert közben elmajszoltam egy szendvicset is stb, de neki már az utolsó köre volt, eléggé elfáradva és a futásra készülve tekert. Aztán engedtem elmenni, a szembeszeles szakaszon, mert itt kezdtem elfogyni, kiszáradni. Ez a köröm még 1.05-ös lett, 32,5-es átlag és 156-os áp.     Aztán a következő kiskörön már nagyon elegem lett mindenből. Nagyon nyomott a hólyagom, megálltam egy kétperces szünetre. A derekam nem bírtam már a rázkódást, nem tudtam igazán helyre tenni a gerincemet (ahhoz le kellett volna feküdni), fájt a könyökölve hajtás, ez pedig nem jó jel, mert nagyon sok volt még vissza. A mezítlábas lábam zsibbadt a cipőben (sose szoktam mezítláb tekerni), a betét nélküli gatya elkezdte a só miatti bőrkidörzsölődést, jöttek a szokásos bringás nyűgök, ami miatt kezdtem elanyátlanodni. A nap is kegyetlenül sütött, már 5 órája voltam napon, kezdett nagyon-nagyon sok lenni, ráadásul a szél még csak most kerekedett föl igazán. A hőmérséklet árnyékban is volt vagy 34-35 fok, az aszfalton legalább 40. Ez egy ekkora széllel már halálos kombinációnak bizonyult. A legjobb hasonlat az, ha azt mondom olyan volt, mintha egy nyitott sütőajtó előtt kell spinningelni. Megittam pedig 20 percenként egy kulacs vizet, de úgy látszik ez kevés volt. A tarkóm, combom hűtésével is kellett foglalkoznom. Igazából állomásonként két kulacsra lett volna szükség, vagy camelback-et hozni vagy ilyesmi. Ezt a kánikulai biciklizést nem nekem találták ki, de úgy láttam nem csak én jártam ebben a cipőben…   A legfurcsább az volt, hogy ekkorra már a sisakomból sem folyt a sós izzadtság. Teljesen kiszáradtam, elhagyott az erőm, a hátszeles 40-es tempó helyett 30-cal vánszorogtam. Eszméletlen sokat előztem még ebben a szánalmasan lassú tempóban is, egyrészt az egyéniek hátsó szekcióját, akik az utolsó köreiket rótták, valamint a váltósok lassabbját, akik mögöttem voltak 1 órával. Volt mire figyelnem. Aztán egyre szaporodtak az út mentén a pihegő sorstársak, akik az összes lehetséges árnyékos helyet elfoglalták az út menti fák alatt. 11-edszer indultam ezen a versenyen, de még ennyi kába, szédült, össze-vissza kóválygó bringást nem láttam. Akik lehorgasztott fejjel, max. 25-ös tempóval, vicsorogva, félrelökött sisakkal erőlködtek. Mert ők tudták már, hogy még egy ennél is keményebb szám vár rájuk, a futás…   Ennél a pontnál eszembe jutott párszor, hogy ha most én is ledőlnék, és szépen megtelefonálnám, hogy ne várjanak, a futó társamat akkor is elindítanák a szintidő leteltekor, és vele nem szúrnák ki, le tudná futni a maratont.   De aztán mindig utolértem valakit, aki még rosszabbul nézett ki, mint én, szóltam hozzá pár szót, és tovább vittek a lábaim. Mert azoknak igazából semmi bajuk nem volt. Izomzatilag meg se terheltem őket. Egyszerűen nehezemre esett még a légzés is, mert párás is volt a levegő. Vissza kellett vennem a terveimből, az én Ironman-em itt kezdődött. Viaskodni magammal, az elemekkel. Már minden lélegzetvétel nehezemre esett, éreztem, hogy az agyba kevesebb vér jut, ráadásul nagyon melege is volt, nem tudtam visszahűteni, az ájulás kerülgetett, így arra jutottam hogy 10-zel visszaveszem a pulzust, és összeszedem magam. Az izomzatom is túlhevült, egyszerűen nem tudtam már visszahűteni sem izzadással, sem locsolással.   Ezzel a tempóm is 2-3km/h-val lassult természetesen, de már nem érdekelt. Valahogy majd csak beérek, de sajnos az én Ironman-emnek itt vége is lett, csak a túlélésért, a váltótársamért hajtottam, hogy azért egy tisztességes eredményt produkáljunk. A második kiskör 1.09, a harmadik 1.10 lett..   Én jól akartam érezni magam, de sajnos ez most nem sikerült. Kegyetlenül szenvedtem, de voltam már így máskor is, pl. TourDePelso-n, nem ért annyira váratlanul, így hát átmentem ECONOMY üzemmódba, és behoztam azért a bringát 5.32-es idővel.   És elindítottam Robit futni 6.50-es versenyidőnél, aki még élvezte is a jó meleget… Nagyon szép 4.06-os egyenletes maratont futott.   Én hamar a hidegzuhany alá menekültem, vagy 20 percig folyattam magamra a hideg vizet, és fél órán keresztül csak ittam, ittam, mint a tevék. KIjőve a szabadlevegőre a folyamatos izzadás miatt méfg fél óráig patkzott rólam az árnyékban pihegve is. A vállam szétégett, pedig bekentem fényvédővel, napok múlva ráncosan dobta le a fölösleget…. A nyakam a bólógató kutya effektus miatt használhatatlan volt napokig, még egy hét múlva sem tudtam az égre nézni, vagy kihörpinteni egy dobozos sört…az ötvösi út és az időfutam sisak kombinációja meghozta az eredményét. A legfurább az volt, hogy nyelési zavarom is támadt, az összes nyaki izom kikészült, ami a fellépő Mg hiány miatt lehetett. Nem tudom. Pedig nyomtam magamba a sótablettákat is.   Valaki azt írta, hogy ne panaszkodjunk, és ne magyarázzuk a bizonyítványt, ne mentegessük magunkat, aki ott volt, és benne volt a pokoljárásban, az tudja miről beszélek, le a kalappal annak aki végigcsinálta, de az előtt is megemelem, aki feladta, mert ez tényleg nem fehér embernek való idő. Persze voltak akiket ez kevésbé zavart (pl. Bozsó Zoli). Jó, erre külön kell készülni. Én nem vagyok ilyen megszállott, én élvezni akarom a sportolást és nem szenvedek meg edzésen azért hogy, majd versenyen ne kelljen majd annyira szenvednem. Inkább átmegyek túlélő üzemmódba és kész. Én ezért nem rágom a kefét.   De azért ez a szívás hetekre elvette a kedvemet a sportolástól, az önkínzástól, még a beszámolómat sem volt kedvem megírni, mert igazából nagyon negatív lettem ettől. Nem tudom a „hogyantovább”-ot, Lehet, hogy kellene egy év pihenőt tartanom, de félek, hogy nagyon formát vesztenék, a sok befektetett munka elvészne. Mivel a lábam továbbra sem rendeződött, sok esélyt nem látok a további egyéni Im teljesítésére (áldom az eszemet, hogy tavaly indultam), és ez az úszás+bringa kombó most kiverte nálam a biztosítékot, lehet hogy jövőre csak bringázok egy díjazott váltóban. De pont a bringa az, amin nagyon meg lehet zuhanni, a rossz utak kikészítik a hátamat, nem tudom a várt eredményt hozni, akkor megint nem leszek elégedett magammal. Én jobban szeretek csak edzeni, jó utakon, kedvemre.       Azért az eredményünkre büszkék lehetünk, jó helyezést értünk el. Váltónk a 10.56.47-tel 10-ik lett a kétfős váltók között (70-ből). A bringás időm ugyanitt a 7-ik lett. Pedig ezek a kétfős váltók jobbára osztották a távokat, mi meg egyben csináltuk ugye. Valamint nem valószínű, hogy egy bringás is lenne aki letekerte a 180-at és még előtte le is úszta volna a 3800-at. Az összes egyéb váltó között a 27-ikek lettünk (170 ből), és a díjazottak között a 14-ikek lettünk volna (55-ből)   Az egyéni versenyben a 6.50-es időm a futás megkezdéséig a 67-ik lett volna (530-ból). És a tavalyi időm (11.45), a 90-ik helyre lett volna elég, míg tavaly csak a 129-ik lettem. Ebből is látszik, hogy mennyire kemény volt a verseny.       Azért nem feledem, hogy a CÉL az ÚT maga, és én ráléptem erre az útra, bármi legyen is, ez az életem részévé vált, csinálom, amit tudok belőle.   Sárdi Péter (1x)

© 1989 - 2019 eXtremeMan
Designed by Szliczki József