Ironman-Több, mint kihívás… élménybeszámoló

200x150

Ironman, Nagyatád 2011, avagy első ironmanem hiteles története.   Először is köszönettel tartozom támogatóimnak, akik nélkül ez nem, vagy így nem jöhetett volna össze: Először is nejemnek, és gyerkőcömnek, akik támogattak a felkészülésben, és végig nagy szakmai alapossággal frissítettek. Péter barátomnak (2x IM), sokszoros váltótársamnak (Two Peters), aki végig frissített a futópályán, és rugdosott mikor nem nagyon ment a verkli. Zsolt főorvos úrnak, aki úgy műtötte, és kezelte a rossz térdeimet, hogy 7 év után is ironmanre voltak alkalmasak. Éva masszőrömnek, aki nélkül biztos nem álltam volna ilyen izomzattal rajthoz. Imre barátomnak (2xIM), aki szakmai tapasztalatával, baráti tanácsaival tartotta bennem a lelket a legfáradtabb pillanataimban felkészülésem során. Barátaimnak, ismerőseimnek, nagyatádiaknak, akik a pálya mellől ismerve-ismeretlenül is szurkolva kétséget sem hagytak afelől, hogy befejezem ezt a versenyt. És nem utolsó sorban Gyulának (13xIM), hogy ilyen magas színvonalú versenyt rendez évről-évre, és én részese lehetek a rendezői gárdájának, és versenyzőként is átélhetem ezt a csodát.     Ha röviden akarnék fogalmazni (de nem akarok), akkor azt mondhatnám nagyképűen, hogy egy kalap alatt behúztam életem első maratoniját, és Ironman-jét is …     Végülis én is csak bebizonyítottam a tételt, hogy az Ironman nem lehetetlen, sőt megfelelő felkészüléssel, tudatossággal még a magamfajta csont amatőr sérült szeniornak is lehet jó érzésekkel teljesíteni egy ilyen versenyt. Persze kell hozzá edzeni is, kell egy jó időjárás, be kell tartani a játékszabályokat. Azért igazából csak sérülésmentes ép embereknek ajánlom ezt rendszeresen csinálni.     Röviden az előzményekről:   Nagyatádi lévén, hamar beleszerettem a triatlonba, 92-93-ban már 2 fős váltóban tekertem a 180kilit, azóta összesen 9x váltóztam, amikben egy kör úszást+180km bringát is vállaltam már, 2-3 fős váltókban, akkor még 100 kiló önsúllyal…évi 100-200km úszás, 3-7ekm bringa és 6-800km futás kb. az edzés mennyiség, amiket el szoktam végezni.   Ez volt a tízedik (jubileumi) indulásom, és ezt egyéni célba érkezéssel szerettem volna megünnepelni.   Emellett évek óta tagja vagyok a szervezői gárdának, támogatom a versenyt, ami azért ad jócskán elfoglaltságot a verseny előtti hetekben.   Ezek után tavaly már az egyéni indulás volt a célom, egészen májusig ment a felkészülés, akkor már 92 kilósan, de lesérültem, ezért a futást nem tudtam bevállalni, viszont kitapasztaltam a futásig a versenyt, leúsztam a teljes távot, magammal váltottam, és letekertem a 180kilit, 7 órán belül adtam át a stafétát futótársamnak.   Sajnos nálam a futás a lyukas szám, mivel nincs igazi futómúltam, a térdeim műtöttek, sérültek, megnyúlott, hiányos szalagokkal nyomom, baj van a csípőmmel, és a csigolyáimmal is így 41 évesen, de hát valami difije mindannyiunknak van…ez nem lehet kifogás. Ezért is a Rockkan nick, -bece, - illetve váltónév…     A felkészülésről:   Az egész felkészülésem ezeknek a peremfeltételeknek a mentén zajlott. Edzeni annyit, ami elég lesz, elkerülni a sérüléseket, túledzettséget, valamint a motivációt úgy fenntartani, hogy még nyárra is maradjon belőle, amikor az igazán kemény, hosszú és forró edzések várnak rám.   Nekem nem volt edzőm, saját magam tapasztalataiból kiindulva, terveztem meg mire van szükségem, illetve baráti beszélgetésekből, levelezésekből, internetről merítettem a tudományos hátteret. Úgy érzem 100%-osan bejött, amit kidolgoztam, de erről majd később.   Szeptembertől úsztam, elég sokat, októberben CET-rendet úsztam (már harmadszor) 3 órára, úgy gondoltam ezzel nem lehet gondom, az úszást egész éves rendszerességgel folytattam, benne hosszú úszásokkal, de csak inkább regeneráló funkcióval, nagyon nem szaggattam magam, másra kellett most koncentrálni. Azért összejött 290km, a megcélzott 300-ból.   Bringán igazából kimaradt az ősz, és a tél, márciustól tekertem, az IM-mel együtt 4000km-t. Ennek nagy része alapállóképességi, kis intenzitású magányos edzés volt, egyszerűen csak a távokat tudtam le, persze különféle időjárási körülmények, terepviszonyok között, sokszor szélben, melegben, néha esőben, frissítést kikísérletezve stb. Talán nem ártott volna 140km-nél hosszabb edzéseket is menni, de nem vitt rá a lélek. Illetve nagy áttételű, alacsony fordulatú edzéseket is kellett volna csinálnom, de nem fért bele ebbe a rövid időszakba. (maradt mit fejleszteni jövőre is) 4000km-t céloztam meg, ez össze is jött, technika, üléspozíció belőve, a bringa nem okozhat problémát, ekkora tapasztalattal, a versenypályát kívülről ismerve stb.   Futáson ősszel-télen lassan jutottam el a félmaratoni szintig, kiküszöbölve a sérüléseket, nyújtásokra, technikára figyelve. 1000km volt a terv, 1100km lett belőle, ebből 900km idén. Egyszer sem futottam bele 5 perc alatti tempóba, átlagosan 5.40-6.00-es kiliket futottam.   Viszont elég sok kombinációt csináltam, 20-25 alkalommal mentem ki bringáról futni, vagy úszásról bringázni, illetve triatlonozni, azaz a három számot egymásután csinálni.   Nekem a futásra kellett összpontosítanom. Mégpedig az Ironman, azaz a fáradtlábú maratonra. Minél frissebben, minél jobban megkímélt energia tartalékokkal, és izomzattal tudni kimenni futni. Ezt kellett gyakorolnom. Csak akkor van esélyem célba érni!   Összes edzésidő: 350 óra. Ez egy év alatt csak napi egyetlen órácska...  Ennyi időt mindenki tudna szakítani ha akar...     Versenyen nem voltam idén, a sérülésmentességet szem előtt tartva, nem akartam semmilyen kockázatot bevállalni. Csak magam gyakoroltam. Persze voltak mindig társak, segítők, akikkel sikerült együtt, vagy egy pályán lenyomni a távokat, ez is nagy ösztönzést adott.   A tesztedzés egy féltáv volt, amit az IM pályán csináltam meg, a legnagyobb nyári kánikulában (35 fokban) 3 héttel az Im előtt, és sikeresen vettem az akadályt, mint később megnéztem, az IM-en pont megdupláztam ezt az időmet.   Két éve ismertem meg a Paleolit táplálkozás alapelveit, amit sportolók számára is alkalmaznak, ezzel sikerült 87 kilogrammos versenysúlyt elérnem, valamint sokkal kitartóbb, ellenállóbb lettem.   A verseny előtt két héttel már visszavettem a mennyiségekből, és az intenzitásból is, testben és lélekben egyre jobban rákészültem a nagy napra.   Ezt a különös állapotot hűen tükrözik a szerdán éjjel lejegyzett gondolatok:   „Az ironman puzzle lassan összeáll. Az utolsó sorokat rakom.   Minden pontosan beillik a képbe. A sok kis apróság. A bringa, a könyöklő, az üléspozíció, a bringás mez, a kompressziós szár, a futócipő, a zokni, a gél, a pulzusmérő, az FFWD kerekek, a 87kg versenysúly, a jól megkomponált és sérülésmentesen végrehajtott edzésterv, a neoprénes úszás, a hűvös záporos idő, a 38 fokban lenyomott féltáv, a sok szeles bringázás, a kombinált edzések, a gyékényesi úszások, a masszőz, a sok nyújtás, a paleo étrend, és a sok baráti email, amiből nagyon sokat tanultam. A sok közös és a még több magányos edzés, a nem kevés baráti támogatás, bátorítás. A családom türelme.   Talán ez együtt több is mint maga a verseny, hiszen az csak az utolsó két sor a puzzle-ben, de igaz, e nélkül nincs tökéletes kép.   Kíváncsiság és várakozás az, ami bennem van, meg persze nem kevés szentimentalizmus is, amit nehéz lesz elkendőzni a célegyenesben...”   A verseny előtti napokat, a magát a versenyt, a logisztikáját, a frissítési ütemtervet, a segítők teendőit, a check-listákat már ezt megelőzően kidolgoztam. Már csak egy feladatom volt, végrehajtani pontról-pontra!   A tökéletesen sikerült felkészülés után nagy volt a magabiztosságom, ezt innen már csak elrontani lehetett.   Szerencsére az időjárás is nagyon a kegyeibe fogadott minket, Nagyatádra nem jellemző módon, hűvös szeles időben volt részünk, habár a futópályáról ez nem volt elmondható...   Még egy intermezzót be kell, hogy szúrjak: Verseny előtti utolsó szervezői megbeszélésen (bulin) a vadpörköltbe a bográcsról véletlenül belepottyant egy 6-os csavaranya…a szakácsok beígértek egy különdíjat a megtalálójának. Voltunk vagy 50-en, de a csavaranya az én tányéromon koppant… A különdíj az lett volna, hogy nekem kell mennem mosogatni…leszek én még vízhordó a versenyen, most nem hiányzott a mosogatás. Azért a csavart megtartottam kabalának, és a kerékpáros táskámba rejtettem, ami végig velem volt a versenyen, vigyázva a testi épségemre, de erről majd később!   A verseny előtt napokon részt vettem a szokásos rendezvényeken, de a bringás pályabejárást kihagytam, nem akartam kockáztatni semmit.     A verseny napja:   Péntek este időben lefeküdtem, és tudtam aludni is, kipihenve, frissen érkeztem családommal, segítőimmel Gyékényesre. Külső szemlélő számára teljes nyugalommal készülődtem össze. Mivel már napokkal előtte nyilvánvalóvá vált, hogy neoprénes úszás lesz, így nem stresszeltem a tavi úszás miatt, ami azért elég veszélyes is tud lenni.   Próbáltam minden külső zavaró körülményt kizárni, és csak a versenyre koncentrálni, nem engedtem magamat elgyengíteni feltörő érzelmek által, mint az elmúlt években oly sokszor. Már tucatszor átéltem ezt a fenséges érzést, ami a rajtceremónia körül kialakul, az adrenalin ömlést, libabőrözést, de erre most nem volt szükségem. Most hidegfejűnek, koncentráltnak, keménynek kellett lenni. Az elérzékenyülés ráér majd a célba éréskor, vagy a video visszanézésekor, az újra meg újra átéléskor…   És durrr… elsült az ágyú.   Viszonylag elölről indultam, iszonyú verekedés volt a vízben a pozíciókért, adtam és kaptam is, ahogy mindenki más. Az első 200m-t erősen megnyomtam, hogy tiszta vizet érjek, ahol a saját tempómat és irányomat tudom tartani. Mindenki össze-vissza úszott körülöttem, nem találtam egészséges lábvizet, mentem a saját zsíromon. Én tökéletesen láttam, nem sokat kacsáztam. Az első bójánál, értem utol Rékát, én megismertem, hagytam, hogy a lábamra ragadjon, tudom, hogy pont jó neki ez a tempó. Mintha előre megbeszéltük volna. Az első körön nem nagyon pihiztem, 32.35 lett. Lassan fordultam a második körre. Itt még szakadtabb volt a mezőny, de én tartottam az egyenest, Réka mögöttem. A vasútparti fordítótól már pihiztem visszafelé, koncentráltam a depózásra. 34.02 lett a második kör. Össz: 1.06.37, úszás kipipálva.   A sátorban Kis Imivel, Balooval öltöztem, nagyon nagy csodálkozásomra…mit keresek én itt a profik (10 órát menők ) között? Nem lett ez nekem túl gyors?   6 perc alatt teljesen átöltöztem, a bringát lazán kezdtem, aztán Porrogszentkirály előtt (családom épp mellém ért a kocsival), egy srác hatalmasat bukott előttem kb. 10m-re, állóra fékezett kerekekkel sikerült kivédenem az ütközést és borulást… hála „Csavar Anyámnak”…   Egyből az egekben volt a pulzusom, 10km alatt sem nyugodott le, a tervezett 135-142-es zóna helyett 150-160 volt…szépen visszavettem, vissza kellett vennem, mert ennek nem lesz jó vége - gondoltam, hosszú még a nap, benyomtam a szendómat, megmásztam az összes dombot (Rékát Csurgónagymartonnál előztem le), pulzus túl magas volt még mindig.   Az ágneslaki tré erdészeti úton csak arra koncentráltam, nehogy kátyút fogjak, vagy defektet kapjak. Benyomtam még egy kis gélt, bárt, vizet, kólát mindent. Majd megfulladtam mire felértem a hegytetőre, de ennem kellett. Azért az úszást sem adták „ingyen”…   Kiérve a jó útra, gyenge hátszél segített Atádig, így suhant a gép rendesen, kezdtem magamra találni, nem nyomtam - nem nyomhattam jobban, ezért sokan megelőztek. 2.14-alatt értem be.   Ekkorra már beállt a 142-es versenypulzus, ami mellett enni-inni is lehetett.   A kiskörökön azonos volt a koreográfia, kifelé 1 perc pisilés szünet, aztán evés-ivás, szél elől elbújni, hátszélben megnyomni.  

  1. kör: 1.08.40
  2. kör: 1.08.37
  3. kör: 1:08.11 (itt nem álltam meg pisilni, de hazafelé csak pihengettem)
  Az egyenletességgel nem volt baj, ettem-ittam eleget, nagyon jó erőben éreztem magam, jöhetett a futás, amit annyira vártam. Mármint, hogy mire leszek képes ezek után.   Különben olyan rövidnek tűnt ez a tekerés: 5.40.39. Nagyon gyorsan jöttek a frissítőállomások egymás után, szinte nem volt időm tekerni... Folyton enni-inni kellett, hogy üres zsebbel, üres kulaccsal érkezhessek meg, és vehessem magamhoz a következő adagot.       Közben a többi kerósra kell figyelni, a gyorsakat elengedni, a lassúakat előzni, a kátyúkat kerülgetni- nem kis agymunka volt. De éppen emiatt sokkal könnyebb elviselni a monotonitást. Inkább hasonlított sokszor valami túlélőtúrához…. Egyszer a felezővonalon kacsázva hátulról majdnem elkapott egy busz, aki nem vette észre, hogy triatlonversenyen van, nyomta a dudát, és elszáguldott közöttünk…   Nem álltam meg egy körön sem a központban, ügyes segítőim feladták a szükséges frissítőimet.   Végre elfogytak a körök, örömmel szálltam le karbon paripámról, és totyogtam az öltöző felé.   Jól elidőztem a depóban (WC-zés, só lemosás, teljes átöltözés, olajozás, nyújtás, leukoplasztozás stb) 12.39 lett a depo idő.   Viszont a vártnál sokkal frissebben kezdtem meg a maratont. Mit maratont? „Csak” 11 kört a pályán. Sokkal jobban hangzott. Amit úgy ismertem, mint a tenyeremet. Amit én méricskéltem ki, rajzoltam meg. Ahol edzésképpen 6-7-8 köröket már teljesítettem. Amihez számtalan egyéb érzés, emlék, esemény fűzött, mint nagyatádit…       Az első 3-4 kör elsuhant, 5-nél már tudtam, hogy ha ezt még tartom pár körön át, sima ügy lesz. Megvolt a fele is! Hurrá! Hoppá, ha így haladok, 11.30-as időm lehet! Micsoda? Én még 12.30-nál tartottam a célkitűzésemben…   A szisztematikus és gyakori frissítés, kézben vitt 2decis kiskulaccsal, amit 4x cseréltem egy körön, plusz az állomásokon is ittam, jól bevált. Gél +sótabletta+víz+kóla. Ez volt a recept. Tisztára, mintha be lenne kötve egy infúzió. csepegtettem magamba a szükséges oldatot. És így volt elviselhető az emésztőrendszeremnek.   7 körön át tartottam konstans 142-n a pulzusomat, pedig elég meleg volt ebben az időszakban, lehetett 26-27 fok is a napon, de szerencsére a parkban hűvösebb volt.       Köridőim:             1. 22.35             2. 23.23             3. 23.42             4. 23.38             5. 23.57             6. 23.58             7. 24.34             8. 26.21 ebben volt egy pisiszünet! még mindig elég lazán mozogtam, innen már biztos voltam a beérkezésben, illetve nagyon motivált a 11.XX órás idő lehetősége             9. 27.16 ebbe már párszor belesétáltam, evés-iváskor főleg             10. 29.24 a térdszalagjaim kezdtek nagyon megfájdulni, elkezdtem jobbra terhelni a csípőmet, akkor meg ott kezdett el fájni, vigyázni kellett minden lépésre, de most már négykézláb is bevánszorgok ha kell. 50m-eket sétáltam, és újra indultam párszázat. Egyre fogytak a kilométerek. Most már nem akartam szenvedni, amikor úgy éreztem hogy most pihenem kell hát pihentem. Belefért. Jól akartam magamat érezni! És sikerült is! (a lehetőségekhez képest persze…)             11. 30.37. Már kaja se kellett, nem bírtam lenyelni, elég volt egy pár falat dinnye a befutáshoz. Összeszedtem magam, és mosolyogva értem be, ha a lábaim jobban bírták volna, mertem volna még egyet futni is, de örültem, hogy nem lett nagyobb bajom.       Végül 137 lett az átlagpulzus, az utolsó 3-4 kör lazítása miatt. 4.39.40-es maratoni idő. Hát nem a legszebb, szóval maradt még bennem egy fél óra, lesz mit javítanom jövőre.   Igazából a 8-ik körig teljesen partiban voltam. Szabályosan élveztem, hogy pontról-pontra mindent végrehajtok, pont úgy, ahogy szeretném. Aztán az utolsó 3 kör már nem ment könnyen. De mivel nem voltak görcseim, csak egyszerűen fáradt voltam, akkor elővettem a “fáradtan is tudok menni” gondolatot, hiszen edzésen is ezt gyakoroltam, még toltam kis ennivalót, meg sétáltam kicsit, és újra tudtam indulni, pulzusom szépen leesett, de nem probléma, még kézben volt tartható a dolog, a kalapácsos emberrel nem találkoztam, a parkban kerültük mindig egymást …   Ami nagyon oda volt, az a két térdem, a térdszalagok. Elkezdtek fájni, ezért sem erőltettem őket, kicsit jobbra dőltem, hogy kíméljem a balt, akkor meg a csípőm kapott. De túléltem maradandó sérülés, feldörzsölés, vízhólyag vagy bármi nélkül. Szóval megőrizve sportolói és emberi méltóságomat, a hazai közönség előtt, mosolygósan, nekik maximálisan megfelelve, teljesen uralva a testem és az érzelmeim értem be, nagy siker volt megélni ezt nekem. Beérkezésem után azonnal mikrofont dugtak az orrom alá, de nem esett nehezemre nyilatkozni, igazából akkor már semmi bajom sem volt!   Egyáltalán nem volt bennem a szokásos érzés, hogy ez volt az utolsó, és soha többet. Sőt most kezdtem rákapni az ízére…     Célkitűzés, értékelés:   Ja az ”A” terv ez volt, amit már régebben edzésnaplóban rögzítettem,azaz a lehetséges elméleti maximum, ideális körülményeket és problémamentességet feltételezve:   Úszás: 1.08.00 ami  1.06.37 lett, Bringa: 5:42:00, ami 5:40:54 lett, Futás 4:35.00, ami 4:39:15 lett. Plusz a depózás 15 perc, ami 18.39 lett, de megadtam mindent magamnak, amire szükségem volt. Az ironman-en mindenre kell időt szakítani. Megfelelő ruházat, frissítők stb.   Tervezett össz idő: 11.40, és lett 11.45.21. ( ja és ebben 4x pisiltem, 4x 1perc kb.) Az hiszem sikerült jó megismernem magam, és reális célkitűzéseket tenni, ami tudat alatt biztosan formálta a versenyemet.   Menet közben az órámat abszolút nem néztem, csak utána szembesültem az időkkel. Egy valamit figyeltem csak, a pulzusomat. Pulzus beszél, kutya ugat, mondja az ősi közmondás… :-)   Szóval ahogy nézem, pont megdupláztam a 35 fokban lenyomott teszt féltáv edzés idejét (5.47), sőt kicsit jobb is lett!!!   Frissítők:   Bevitt frissítés kb: bringán: 1 gél, 2 pickszalámis szendvics, kb. 2,5-3 banán, 2 Powerbar, 10dkg sóspogi, 0,5l kólásvíz, sok víz, speed, 5 sótabletta. kb 1000kCal és 6-7l folyadék.   Futáson: 5 gél, némi keksz, banán, szőlőcukor, dinnye, kb 1200 kCal, ehhez körönként 0,5l-0,7 víz, meg amit ellocsoltam…10db sótabletta, MB6-os víz, kólás víz.   A befutás után sem éreztem igazi fáradtságot, eléhezést, dehidratálódást vagy ilyesmit. Az uzsi és a sör után itthon mérlegelve 0,5kg súlycsökkenés mutatkozott, ami alátámasztja, a frissítésem elégséges és bőséges voltát.   Végezetül:   Az ironman verseny jobban esett, mint jópár edzés, pergő, mozgalmas, sokkal gyorsabban elrepült az idő, ezért nem kell aggódni a felkészülési időszak fárasztó monoton, magányos edzései miatt. A pályán sincs senki egyedül, hiszen mindannyian ott vagyunk, mindenki ugyanazért dolgozik, és a segítők, rendezők is mindent megtesznek, hogy sikerüljön.   Szóval jövőre veletek ugyanitt!!!   Akit érdekel a felkészülésem, tervek részletei, annak elküldöm a MyWayToIm írásomat priviben, aminek ez a kis beszámoló csak az utolsó fejezete…

© 1989 - 2019 eXtremeMan
Designed by Szliczki József