Út az eXtremeMan-ig...

200x150

Út az eXtremeMan-ig:


Nos, azt hiszem ez, így talán nem teljes….találóbbnak tartanám az

"Út Újra az eXtremeMan-ig” címet.

„Út Újra” hiszen már egyszer megvolt 2008 augusztusában.

Aztán viszonylag rövid pihenő után, nagyon elszántan kezdtem készülni a 2009-es megmérettetésre.

Nagyon sokat tanultam ebben az évben. Ami talán a legfontosabb tapasztalat volt, megtanulni, hogy hogyan éljen túl az ember egy telet kb.400km-re a családjától (és bármely rokontól), 80eFt-os keresettel, havi40eFt+rezsis albérlet mellett. Necces volt, de meg lehetett csinálni..   

Aztán megtanultam, beosztani az időmet, jobban mint bármikor máskor.

Hogy a munkahelyemre is időben érjek, és az edzéseim is maximálisan teljesítve legyenek.

… ha már az edzésnél tartunk,a legfontosabb tapasztalat az volt, hogy nem kell félnem a széltől (szembeszéltől bringán), mert az Alföldön mindig fújt a szél, kénytelen voltam megszokni…meg azt is, hogy hogy éljem túl/ viseljem el (neoprén nélkül) a hideget, mikor nem fűtik a medencét és 18C fokos a víz….

…hogy milyen csapatban dolgozni, mert itthon Nagyatádon egyedül edzek, ám az Alföldön volt egy kis csapat, amely csapatnak jó pár kis versenyzőjével napról napra sikerült motiválnunk egymást.

Úgy tűnt, szinte repül el az év, jött nap-nap után…. verseny-versenyt követett..

…közeledett a cél ..a 2009-es eXtremeMan.

6 héttel „A verseny” előtt gondoltam rajthoz állok én  is a hatvani sprinttávon, hátha most semmi nem jön közbe… Nem is jött. Terv szerint haladtam, nagyon jól éreztem magam… verseny megvolt…és hazaérve nyugodtan dőlhettem hátra fotelemben.

Amennyire rendben zajlott a szombati verseny, olyan kapkodósra sikerült a vasárnap reggel, mikoris indultam volna az edzésterv szerinti jó pár órás kerékpározásra.

Aztán a többit már gondolom, e blog olvasóinak nagy része  tudja….az edzés megkezdésének elején, találkoztam azzal a bizonyos autóval….és az azt követő 3 hétben „kényszerpihenőre” kórházba kényszerültem combizom szakadás miatt, és még vagy 2,5 hónapig tartottak fizioterápiás kezeléseim, hogy egyáltalán hajlítani tudjam a lábam rendesen.

Ezek után már bátran merem kijelenteni, hogy a hatvani hétvége a mumusom!

Életem eddigi szakaszában kétszer álltam rajthoz Hatvanban.

Egyszer  régen kezdő triatlonistaként, mikor Nagyatádon még nagy csapat volt. Akkor rögtön belekeveredtem  bringa elején egy bukásba, következménye képp 2 napig a Hatvani kórházban pihentem agyrázkódással. Aztán most 2009-ben, mikor szombaton versenyeztem, vasárnap meg jött az autó…

Hát így esett, hogy nem tudtam rajthoz állni 2009-ben Nagyatádon.

…és most lassan nyakunkon a 2010-es eXtremMan…

Úgy érzem, hogy eddigi életemben talán ez volt a leghosszabb és legkeményebb felkészülésem. .. hozzá kell tennem hogy, a család, Gyula, Gabi bácsi, Áron, Sanyika, Bettike, a kondis csajok és a többiek (a mindig jókedvű Margit-szigeti nyuszim  ) nélkül nem ment volna. Nagyon köszönöm nektek, hogy amikor kellett, mindig mellettem álltatok, és amint eltűntem, rögtön valaki felemelte a telefont, hogy vajon nincs-e valami baj.

Elmondhatom, hogy fizikálisan is nehéz volt felépülni a baleset után, és agyban túlélni…nekem…triatlonistának azt az 1 hetet, amit csak fekvéssel tölthettem és aztán azt a 7 hetet, amiben csak az úszás lehetett sport…..huhhh….. 

Aztán következett újabb 6 hét, amiben ha az időjárás és a lábam hajlásszöge engedte, már kicsit biciklire is ülhettem. Nagy megkönnyebbülés volt ….végre egy kis változatosság


És eljött az akkorra már nagyon várt nap…3hónap kihagyás után  Október 2.-án kezdhettem a futást. Egész pontosan 3db 6perces iramú km-rrel !

Akkoriban még sokszor eszembe jutott, hogy:

 „De hát Gyula! 3km-ér nem éri meg felöltözni és összeizzadni a ruhám!

Miért csak ennyi? Meg egyáltalán….????”

..és Ő válaszként, mindig óva intett a 3T-től !!

 (3T=TILOS Túl sokat, Túl hamar, Túl gyorsan !!! )

Azt mondta, „Nyugi, most újra megtanulunk futni.”

De persze, az akarat nagyon vitt volna….így sikerült 3 hét alatt összeszednem egy kis csonthártyagyulladást. A következő 2 hetem sajnos ismét csak úszással telt.

Már javában november közepén jártunk, mikor előröl kezdve a futás felépítését, kezdtem aztán a végleges alapozást az idei versenyre. Akkor tanultam/tapasztaltam meg  igazán azt, hogy ez a sportág a türelemről és önfegyelemről szól a végletekig.

Megkezdődtek a felkészülési versenyek.

Az első számomra a Pécs-Harkány félmaraton (2010.március 7) volt.

Ez a verseny azért volt fontos számomra, mert a baleset óta mégiscsak az első, ami egy képet ad arról, hogy mennyire estem ki a formából.

A verseny előtti edzői utasítás így hangzott:

”Réka, úgy állj rajthoz ezen a versenyen, hogy ne akarj versenyezni a tavalyi önmagaddal.”

De biza akartam! Persze a verseny alatt végig ott járt a fejemben  e mondat Gyulától, ahol lehetett igyekeztem is kímélni magam (erre tanúm a névrokon Gáspár Ati, akivel együtt küzdöttünk ), a célban mégis kb. 3,5 perccel vertem meg a 2009-ben itt rajthoz álló Gáspár Rékát.

Nagyon boldog voltam és alig vártam, hogy verseny után hívhassam az otthoniakat. Ők is nagyon örültek, mikor elmondtam, hogy sikerült

folyt.köv.

© 1989 - 2019 eXtremeMan
Designed by Szliczki József