.....a gödör alján.....

200x150

…és eltelt a szerdai is… aztán jött a csütörtök. Csütörtökön újabb ultrahangos vizsgálaton vettem részt. Végre valami jó hír (!), egy kis javulás látható. Az előző bejegyzésben írtam, hogy az első ultrahangon az látszott, hogy  „úgy helyezkedik el a vér az izomrostok között, mintha egy szivacsot teleszívnánk vízzel. Ezért nincs egy olyan pont, amit ha megszúrnak, akkor az ott lévő vér eltávolítható lenne" ...Viszont most már (nemhiába dolgoztunk az ügyön) az látható, hogy a folyadék szépen beolvadt és összegyűlt egy helyre az épp combizmok alá, közel a csonthoz. Ez akár azt is jelenthetné, hogy most akkor gyorsan jöjjön  a tű, szúrjuk, engedjük ki azt, ami nem oda való, és jöjjön végre egy gyors regeneráció, hogy mehessek az eXtrememan-re....


De a dolgok közel sem ilyen egyszerűek. A folyadék leengedésével kapcsolatosan hirtelen több kérdés is cikázott a fejeKben. Ilyen volt pl.: a hogyan? És a mivel? Tűvel vagy szikével? Mikor? Mekkora a kockázat? Belevágjunk-e?
Aztán arra jutottak orvosaim, hogy hétfőig kapok haladékot, akkor újra ultrahang és, ha a dolog javuló tendenciát mutat, akkor nem avatkoznak be, ha pedig stagnál, akkor a lehető legcélszerűbb beavatkozással fogjuk orvosolni a helyzetem.
Az első gondolatom az volt, hogy a szikének még a gondolatát is tartsuk jó távol tőlem.
Meg az , hogy „Úr Isten,akkor most még a várva várt gyógyuszogatásomnak is lőttek!„
Hogy nektek/nekem laikusoknak is világos legyen, arról van szó, hogy  kb. 1,5 cm-rel az épp izom-és kötőszöveti rész alatt, helyezkedik el a folyadékréteg. Ezen át kell hatolni, de ahhoz, hogy a 2,5 cm vastag folyadékréteg közepébe kerüljön a tű, legalább  3cm hosszúnak kell, hogy legyen. Ha szúrnak (vagy vágnak), újabb sérülést okoznak az épp izomrostokban és annak is idő kell majd a regenerálódáshoz. Ráadásul a szövetkárosodás helyén az izomzat hegesedik majd (ahol hegesedik,ott a későbbiekben sérülékenyebb lesz), nekünk pedig jelenleg az is célunk lenne, hogy minél kevesebb hegszövet képződjön az izomban. Arról nem is beszélve, hogy akár milyen steril a tű, baktériumok kerülhetnek a szúrás által (a kapillárisokon keresztül) a véráramba és azzal felülfertőződhet a szervezet, ennek következménye pl: a lázas állapot…stb.
És ha sikerül is egy vastagabb tűvel ilyen mélységbe hatolni, egyáltalán nem biztos,hogy a folyadék állaga megfelelő az eltávolítás módjának (tehát, ha túl sűrű az izomzat mélyén található folyadék, akkor egyszerű tűvel nem lehet kiszívni).
…de ezt majd  Gyula bácsi :-)  reméljük pontosítja  nektek .
A péntek….pont olyan volt, mint a többi hétköznap,de egy kicsit mégis más….más, mert ma reggel, mikor lementünk az uszodába edzőbácsival,és az ismerősök érdeklődve feltették a nagy kérdést, hogy –„Hogyan is lesz akkor tovább? EXtrememan lesz-e idén a számomra…vagy….?!”, ő csak annyit felelt, hogy „Nem 100%!”…..
Számomra ez az apró elbizonytalanodás a részéről annyit jelentett, mintha azt mondta volna, hogy csak 10-15% az esélyem arra, hogy a rendelkezésemre álló időben felépülök . De még mindig nem estem kétségbe, mert úgy gondoltam, hogy az a képzeletembeli 15%   VAN és meg kell próbálni. (tudjátok, a remény hal meg utoljára, de akkor nagy baj van…).
….és aznap elkezdődött valami belül…amiből tudtam ,hogy fel kell tudni állni, különben nincs tovább….
…ez olyan érzés, mikor tudod, hogy fájni fog (nem fizikálisan), de azt is tudod, hogy most kell, hogy összetörj (hogy nagyon fájjon/hogy elhidd - felfogd ,hogy mi is történt) ahhoz, hogy aztán egy még erősebb, minőségibb anyag épülhessen a lelkedből (hogy nyomatékosan ismerd a múltaD).
…és aznap délután, mikor már éreztem /sejtettem, csak még nem volt szóvá téve a helyzetem, miszerint, ilyen lábbal ennek az idei ironman-nek nem szabad egyéniben nekivágnom…. .kimondott szó lett …,mert az ésszerűség ezt diktálta.
Aznap nem nagyon szóltam senkinek erről, csak a közeli családtagoknak, de nekik is igyekeztem rövidre zárni a tájékoztatót helyzetemről. Az esti „edzegetésre” elkezdődött a folyamat  bennem: az ésszerűség- az akarat- a tudatosság-  a gyengeség –és a kétségbeesés  harca. Amikor semmi sem megy…mikor úgy érzed, hiába igyekszel, valahogy pillanatnyilag nem halad a szekér…és ez nagyon elkeserít, megijeszt…és újabb kétségeket ébreszt benned....
.....és eljött a hétvége. Azt a hétvégét azóta csak „gyilkos hétvégének” hívom :-) .

Eleinte úgy gondoltam, pont olyan lesz  a szombat, mint a szokásos hétköznapok, de nem így lett….mert a hétvége az mindenkinek hétvége, aki egészséges. Nem jöttek a szokásos gyógytornászlányok….nem jött a kedves orvostanoncfiú….nem működtek a kezelések….és hirtelen rengeteg lett a szabadidőm…gondolkodni.
...még nem lehetett vége a negatív sornak, ez még nem törhet meg egy ironladyt, meg aztán a baj mindig csőstül jön azt mondják… konfliktushelyzet adódott a magánéletemben, a munkahelyemen….és újból egy nagy káosz lett a buksim.
Egy csomó kérdés, amikre most, senki nem ad nekem választ, mert hétvége van.
      - Fogom-e tudni majd valaha rendesen hajlítani a térdem….úgy, mint az előtt??? 
      - Mikor?
      - Mi lesz ha nem?
      -…és egyáltalán miért is történt ez az egész?
        ….aztán jött a szokásos:
      - Miért pont velem? Pont most (?) az ironman előtt?!
      - Ennél már csak jobb lehet ugye?????
      - és az egyéb problémák megoldása érdekében innen tehetek valamit? Mit? Hogy csináljam, hogy minden jó legyen?”......és még számtalan ehhez hasonló gondolat…
Aztán szólt a nővérke, hogy a gyógytornászok nyitva hagyták a „tornaszobát” és ha akarok, mehetek mozogni kicsit. Gondoltam ettől majd jobb lesz és felsiettem.
Amekkora lendülettel álltam volna tornához, olyan gyorsan le is fittyedt a jókedvem.
Valószínű a jelenlegi idegi állapotomnak (fizikai helyzetemről nem is beszélve) is köszönhetően azzal telt egy egész óra, hogy 1 percet dolgoztam, 2percet sírtam.
…mert nekem, akinek 2 hete nem okozott gondot 4 óra kerékpározás, most problémát jelent 10db lábemelés….ez olyan hihetetlen. Olyan dühítő….olyan….
….aztán csendben, mintha misem történt volna magamban szenvedve visszatipegtem a szobámba. Nyugalomra vágyva, tovább agyalni, vagy aludni vagy nem is tudom….
…persze ez sem így alakult….
Hihetetlen módon ma ezen az átlagosnak induló napon, hirtelen többen látogattak meg, mint a hét összes eddigi napján együtt. Nagyon örültem neki /nektek, mert amikor „baj” volt nem hagytatok egyedül….és mikor ténylegesen magamra maradtam, elővettem a notebook –om és elolvastam az összes addig érkezett hozzászólást ( bátorítást ) ,ami a blogomhoz vagy e-mail-ben érkezett.
…és kezdtem új erőre kapni, kifelé a gödörből.

Folyt.köv.

 

 

 

 

© 1989 - 2019 eXtremeMan
Designed by Szliczki József