Jóhoz könnyű hozzászokni!

200x150

3 éve kezdtem el Blasival dolgozni, amikor csatlakoztam a Spuri SC.-hez.

Addigra már 13 óra felleti időknél tartottam és bőven 5 óránál is többet szenvedtem a futópályán.

Első évben sikerült a PB, sőt még 11 óra alá is bementünk, 10:51.

Tavaly nem volt célidő, de mivel folytattuk az utat, sikerűlt megint egy csúcs, 10:37.

És akkor eljött az idei versenyre való felkészülés.

Maradtunk a futó alapozásnak nagyon bevállt BSZM Balaton körre való felkészülésnél, amire november elsején kellet volna kezdeni a felkészülést. Nem ragozom sokat, hülye voltam és megsérültem a gyerekek kergetésében. Diagnózis: 4cm szakadás a jobb combhajlítómban.

December elején lassan kezdtük a terhelést és nagyon odafigyelve, heti 4 futással, jól felépítve, egyéni csúccsal, az abszolút 8.-helyen egy nagyon jó futás után indítottuk a Nagyatád projektet.

Úszás Judy-val alakúlt, futás rendben, de bringa csak áprilisban kezdődött. Addig még görgő se nagyon, azt hittem belefér. Ennek még jelentősége lesz..

Velence 51.5 előtt teljesen ki kellett hagyni egy hetet, mert nagyon fáradtnak éreztem magam és a vádlim is fájt. Túledzetség jelei muatakoztak.  A verseny tulajdonképpen jól sikerűlt, de megütött a hírtelen meleg és a második 3 Kili egy nagy szenvedés volt. Majd kijöttem belőle és 13.-nak sikerűlt még dr Herr Zolit is megkergetni. Jó kis móka egymás húzása és nagyon élvezzük, mert amúgy maximális a tisztelet!

Kaposvár 113 hihetetlen formában voltam. Egész héten éreztem az erőt és úgy ment az 1200 szint bringa, hogy még vissza is tudtam fogni. Maradt is a félmarcsira, 1:33 és Zolit már az első körben befogtam. Mondtam is utána neki, hogy nekem ma nagyon jó napom volt, ebből ne induljon ki Atádra.

1 héttel verseny előtt lent voltunk a kempingben, ráhangolódás, jó formát éreztem és tavalyi évvel ellentétben jók voltak az előjelek az utolsó tapering edzéseken a pályán. Nem volt rajtam nyomás, nyugodt voltam, mert úgy gondoltam, hogy már volt egy szuper BSZM, Kapsovár, ez egy jó szezon, akármi lesz. Itt vagyok egészségesen és mindent megcsináltunk, amit elterveztünk. Mennie kell!

Végigaludtam az utolsó éjszakát, minden ideálisnak tűnt, az idő is meleg, de nem überszívás, mint az elmúlt években. Sófeltöltés, meg CH, minden mint az elöző években, ami bevált.

Rajtnál szokásosan még a parton elfutok koppanásig, ne legyen bunyó, inkább többet úszom. Nagyon jól megy, érzem az erőt, flow meg minden, hamar lemegy.

Depózásnál elkövetem azt a hibát, hogy megnézem az időt, 1:12, ez felidegesít, mert nem értem hogy lett rosszabb mint tavaly meg tavaly elött. Szóval egyelőre pár perc hátrányban vagyok.

Fel a bringára, ami az idei edzéseken érzésre jobban ment mint tavaly és kezdjük el a tempót, de ésszel, ahogy szoktuk. Még hüvös van, valamivel magasabbra engedem a pulzust, haladok, de feltűnik, hogy mennyien mennek el és milyen könnyen. Mindegy gondoltam, majd meghalnak a futáson, ahogy szoktak.

Szóval az érzés az volt, hogy nyomnom kell jobban, hogy csak a tavalyi tempót tarsam, pedig egy jó idő záloga, egy bringás fejlődés, mondjuk a tavalyi 5:39 helyett 25 és 30 között kéne. Na ez megy a kukába. 2 pisivel 5:42.

Spurisokat nem is nagyon látom.  Aki jobban úszik, Luca, Veri, Braun Peti persze elöttem vannak a bringapályán, de nem hogy megfogom őket, ahogy eddig minden versenyen, hanem még rám is vernek. Mi van? Gózony Gergő elsőbálozó, bár csodálatosan felkészült, ezért az meglepetés milyen könnyedén húz el tőlem. Kegyelemdöfést Iván viszi be, amikor az első kiskörben, mint az élmezőny, olyan külömbséggel megy el mellettem. Hangsúlyozom, én pulzuson vagyok és megyek 31 körül mint tavaly, de ők mind mind sokkal erősebbek. Amilyennek nekem kellene lennem! Szerintem ők is ezt várták tőlem (Csabi pl. sub 10 órát tűzött ki szerényen!).

Mindegy, rutinos vagyok, megyek tovább, nincs gondom csak a gyomrom fáj egy kicsit a segesdi víztől. Abbahagyom , csak locsolok vele, sótabi frissítés Enduraid szerint 20 percenként, 17,6 g CH. Óránként 2xfél High 5 szelet, sok iso és egy fél lekváros kifli. Meg 2 sótabi a 3.órától, addig csak egy, ami lehet kevés lesz????

Pulzus megy lefele, aminek örülök, de most már utólag Blasinak igaza lehet, keveset ettem és nem ment már fel? Tavly ugyanez elég volt!

Na kezdjük a futást. Nagyon megy! Pulzus 140 körül, abszolúlt vállalható és 4:10-20 közötti tempót ad. 25 perces kör a 2. Nagyon rendben van. Félmaraton, OK fáradok, de ez természetes. Jég, Spuris frissítés, energia bomba a Csapattól. Minden OK.

És akkor jön a 6.kör kifele, rálépek a padkára, majdnem elesek és ahogy visszanyerném az egyensúlyom, beránt a bal combgörcs. Hirtelen 5 perc alatti tempóból állás. Nagy kontraszt!

Innen az eddig befogott Spurisok és a többiek üldözése nem opció, mert görcs hátán görcs. Csak a sok futómunka meg a kemény fejem visz tovább, de belassulok és Boros Ricsi üldözése is álom marad, Herr dr.-ra esélyem sincs, innen már a PB és szép lenne.

Lényeg, hogy nem lett meg, 10:41 életem második legjobb ideje és mégis valahogy szomorú vagyok tőle.  A pályacsúcs, a rengeteg PB másoknak, a szokásos ellenfeleim idejei a mezőnyben, mind azt mutatják, hogy 10: 20 körül kellett volna mennem, amivel nagyon elégedett lettem volna.

Mi lehetett? Ez az, hogy nem tudom biztosan. Ez elmúlt évek bevált módszereit folytattuk frissítésben, taperingben, mindenben.

Talán kevés volt a só, vagy a CH, vagy csak nem az én napom volt? Kaposváron volt csúcsforma? Nem lehet ennyit bringából kihagyni télen?

Azt nem hallgathatom el, hogy a célban a görcsöktől összestem és Kindl Gabi 1,5 órát élesztett újra az EÜ sátorban. Fekete ruhám fehér volt a sótól, de tavaly még ennyi sót sem ettem és melegebb volt! Most Sótabi és víz 15 percenként fekve. Utána jól lettem.

Szóval ez van, legalább szuper motivált vagyok jövőre! Az út úgyis maga a CÉL!

Folytatjuk!

Kollin Gergely/ Őrmester/ 888

17x

© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József