Gyékényesi elsőbálozó

Gyékényesi elsőbálozó..

2014-ben követtem végig először az ExtremeMan Nagyatád versenyét személyesen a rajttól a célig. Ezt megelőzően körülbelül 10 évig, amikor csak tehettem,  „A nagy napon” reggel  5-re állítottam a vekkert, és megcéloztam a faluvégi „kanyart”, ekkor még a sokszor az M0-ás dugót is  megszégyenítő autósorokat kellett besegíteni a kijelölt parkolókba,ebben segítettem, majd az utolsó versenyző után, akit nagy tapssal  indítottunk útnak, a kellékek összepakolását végeztük. A rajt előtti „Final countdown” hallatán, (ha addig még nem az első osztályú páholyban helyezkedtem el) olyan riadót fújt az agyam a lábaimnak, hogy talán az anaerob zónán is túlmentem egy pillanatra;) hogy minél jobb helyről követhessem a vasemberek rajtjának eseményeit.  Ismertem a zenét, a forgatókönyvet, de mégis olyannyira a hatása alá kerültem minden egyes alkalommal a rajt pillanatának, hogy nézőként is a hideg rázott… Beleéltem magam, és sokszor játszottam a gondolattal, hogy ha kintről nézőként ilyen érzés, akkor milyen lehet a másik oldalról?! A versenyzőkre mindig is felnéztem, tiszteltem őket, és mind azt amit képviselnek. A lelkem legmélyén közéjük akartam tartozni… így hát 2014-ben miután Nagyatád versenyközpontjában megfertőződtem, lassan elkezdtem járni a hosszú, sokszor kemény, céltudatos utat.

28 évig gyorsban egy karcsapást sem úsztam, így egyelőre első alkalomra úgy gondoltam, elég lesz a mellúszás, először úgyis a teljesítés a cél…(közben azért erőltetem a gyorsot).  Bár a Gyékényesi medencében kicsit az 50 méteres hosszok megnyúltak (rajtvonaltól a szembe partig (piros bója)), de nincs és nem volt okom a panaszra, mert legalább a „medencéig” nem kellett messze menniJ.  A rendelkezésre álló nyilvántartások segítségével mely leginkább arra rímel, hogy internet, sikeresen beszereztem egy erre a célra megfelelő bringát is, így elkezdhettem gyűjteni a fontosnál fontosabb kilométereket. Az első fél maratonomra nem kellett sokat várni, mivel a futást kezdtem el a 3 számból legkorábban hosszabb távon erőltetni, ezt akkor 1 óra 41 perc alatt gyűrtem le, ami után még levezetésnek sikeresen lejátszottam egy focimeccset is. Később aztán felhagytam a labdarúgással, utólag is az ott játszó barátaim bocsánatáért esedezve. ;) 2015-ben még csak szurkolóként jelentem meg Nagyatádon Vukman Gyulának (mostanra már 3x Ironman) szurkolva, és persze megnézni a kicsiket-nagyokat, és lassan hangolódni 2016-ra.

Amennyi időt tudtam, edzésre fordítottam, de sajnos egyedül ez nem volt, és a mai napig sem a legkönnyebb feladat már azért sem, mert egy csapatsportból hirtelen egyedül maradtam a fejembe néha előbújó kisördöggel, aki legfőképpen a 12 órás szolgálatok előtti futóedzéseknél jött elő, mikor az ébresztő hajnalban vert fel, az akkor még egy szolgálati férőhelyen tartózkodó szobatársammal Varga Gabesszal együtt, neki is örök hála a türelméért…

Egyre jobban közeledett az idő az első megmérettetésre, és életem első triatlon versenyére is egyben, az ExtremeMan 113 Kaposvári versenyéhez. A 2016-os évben Június 20-ig sikeresen beletettem a bringába kicsivel több, mint 3000 km-t, és futottam megközelítőleg kb. 1400 kilit, mégis a verseny reggelén úgy izgultam, hogy egy falat nem ment le a torkomon. Természetesen a Kaposvári verseny előtti nap a bicajomat beszállítottam Nagykanizsára, hogy a szervizes jó barátok átnézzék, mégis csak közel 15 éves tapasztalat áll mögöttük az én 1 évemmel szemben.  Sikeres szervizelést követően, óvatosan a bicajt betettem a csomagtartóba és lecsuktam a hátsó ajtót, de olyan gyengén hogy nem zárult le teljesen, viszont az egész autó bezárt… a kulcs pedig hogyan hogyan se, a bringa mellé a csomagtartóba keveredett, persze pótkulcs MINEK… ilyen hülye senki nem lehet J …de ezek szerint mégis. A hátsó ajtót mivel csak 1x „kattant” le annyira sikerült felfeszíteni, hogy egy drót és egy jól meghajtott bicikli küllő beférjen, így a látótávolságban lévő autókulcsot elkezdtük meg invitálni. Az autóm egy nem túl forgalmas út mellett parkolt, mégis úgy éreztem, hogy a város összes autója itt megy keresztül. A rendőrautóról nem is beszélve, amiből a rendőrök úgy néztek ránk, mint ha kb. 2 atom nő vizes pólóban melltartó nélkül az autóm mosná, pedig csak azt törtük fel (én az ajtót feszítettem, Zoli pedig a kulcsomat halászta) végül 1 óra alatt sikerült a manőver!

A Kaposvári verseny viszonylag jól ment, annak ellenére, hogy a futás elején kiújult egy még januárban keletkező ágyékhúzódásom, így egyből átkapcsoltam tartalék üzemmódra, nehogy nagyobb legyen a baj, mert fél lábbal már a Gyékényesi parton álltam. Gyorsan eltelt az egy hónap, ahol a sérülésemnek köszönhetően nem tudtam teljes erőbedobással edzeni, amit természetesen előzetesen nem így terveztem, és emiatt akadtak is olyan pillanatok ahol kétségeim támadtak a verseny teljesítésével kapcsolatban, de bizakodó voltam, tudtam, fejben fog eldőlni.

A verseny hetén szinte már alig mozogtam valamit… talán a futópálya bejárás volt a leghosszabb, amit azon a héten futottam, viszont ott nagyon jól éreztem magam. A pályabejárás közben feltöltődtem energiával, elszállt minden izgalmam és negatív gondolatom… Ezt már csak Kovács Kokó István „Útravaló” gondolatai tudták űberelni, amit hihetetlen jó érzés volt olvasni, fel-felelevenítve gondolatban, hogy eddig a napig, milyen út vezetett... Ennek köszönhetően a nagy nap minden pillanatát egyfajta ünnepnek tekintettem.

A verseny reggelén fél6-kor ébresztőt fújt a telefon, nagyon jól aludtam, semmi izgalom nem volt bennem, így az édesanyám által készített reggeli tojásrántotta, és mézes pirítós kenyér is úgy lecsúszott, ahogyan annak ilyenkor le kell. Pakolás, még egyszer rápillantottam a cuccaimra nehogy valamit itthon hagyjak, és fél 7-kor a Gyékényes Petőfi 7-ből kigurítottam a paripát, majd célba vettem a strandot. Check-in… bicajt elhelyeztem, bejártam a depót, fejben átgondoltam a terveket a vízből kijöveteltől a depó elhagyásig, és bámultam a nagyágyúkat, élveztem minden egyes percét annak, hogy itt lehetek. Pörögtek a percek, gyors melegítés a levegőhőmérsékletnél szerintem melegebb hazai tóban, amiből nem volt a legjobb érzés kijönni, de nem is kellett sokat várni mire megszólalt a mindent elfeledtető zene! Ekkor már nem a hidegtől borsódzott a bőröm… leírhatatlan érzés fogott el, Gyékényesiként a Gyékényesi parton állni, egy olyan közösségben, akikre mindig felnéztem, egy olyan versenyen, ami nem is olyan rég még elérhetetlennek tűnt.. Tényleg leírhatatlan. Elsült az ágyú, majd szépen lassan megkezdtem az év leghosszabb napját. Igyekeztem kimaradni a bunyós részből, és bár nem voltam éhes, mégis elég sok oldalast kaptam, de tudtam, hogy ez sajna kikerülhetetlen, ha csak nem az első sorban foglalok helyet, de ismerve az úszó teljesítményem, amin ígérem, 2017-ig megpróbálok javítani, eszem ágában sem volt oda pofátlankodni ;).  Az úszás első köre zökkenőmentesen zajlott, a bepárásodott úszószemüvegemben, ami bekorlátozta a látásom, de a 41 perces első körhöz ennek semmi köze nem volt. Vízből kijövetel gyors elhárítottam a problémát, és jöhetett a második kör. Az első bójához közeledve pillantottam át a másik oldalra, ahol láttam, hogy az eleje lassan befejezi az úszást, és el is gondolkodtam az élboly hihetetlen teljesítményén, titkon egy picit Flander Marcinak szurkolva. A nagy elmélkedés közepette olyan gyorsan elment az idő, hogy 1:23-al partot is értem, a váltók rajtjával pont egy időben. Anyukámat már messziről kiszúrtam, neki úszósapka, és szemcsi leadva.. közben jó pár ismerős szurkoló, köztük Viki 120 dB-en, Péter Attila szavait is túlkiabálva osztja meg velem a bíztató gondolatait :D ezúton is köszi. Depózás kényelmes 3 perc alatt letudva, indulás a kijárathoz ahol szintén hatalmas meglepetésként, egy Joker vigyor Colgate reklámmal ötvözve Csuri mester szurkol, örültem neki is. Lassan ráállok a tervezett tempómra (33-34km/h), pulzus rendben, tempó nagyon kényelmes, talán túlzottan is, de ezt terveztem nem változtatok.  Tulajdonképpen az első 75km zökkenőmentesen terveknek megfelelően, figyelve a frissítés minden pillanatára lezajlott.  Az első kiskör megkezdésekor az egyéni frissítő részen viszont kiálltam a bicajon, amit a fent említett ágyékhúzódásom nem nagyon szeretett volna, így jelzett is felém, hogy na-na, ne olyan hevesen. Az első kis kiskörön megpróbáltam nem odafigyelni rá, mert gondoltam majd elhagyja, de sajnos esze ágában sem volt…sőt. A jobb lábam szinte teljesen használhatatlanná vált, minden nemű erőkifejtésnél a könnyeimmel küszködtem, majd az egyéni frissítőponton mivel idő van mindenre a körök között 5-10 perc pihenőt vettem ki.  A lábam néha remegett, édesanyám féltő szavait hallgatva, hogy „tudod, hogy az egészséged fontosabb” ezzel titkon sugallva a kényszerfeladás esélyeit! Egy pillanatra mikor a futásra gondoltam, megfordult a fejemben, hogy ha nem javul, akkor sajna ennyi… de valami hajtott. A 33-as tervezett kényelmes tempóból gyötrelmes 24-25km/h lett. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, viszont arra nem gondoltam, hogy 70km-t szinte 1 lábbal kell letekernem, mert eddig sosem volt ilyen szintű problémám. Bizakodó voltam, futáson nem lesz baj… és szépen lassan a kerékpáros kilométerek végére fogalmam sincs minek köszönhetően, a fájdalom enyhült, az órámra pillantva, el is játszottam a gondolattal, hogy egy kényelmes 4 órán belüli maratonnal 12 órán belül befuthatok, ami elsőre, ilyen bringás szenvedés után, egész jó eredmény lenne. A depó bejáratához érve, a segítők szinte kikapták alólam a Meridát, és még be sem értem a sátorba, már hozták a futócuccom, segítettek kipakolni, majdnem hogy a zoknit is rám adták, le a kalappal előttük! Irány a mellékhelység, majd kisétáltam a futópályára, aminek az elején még biztonság kedvéért édesanyám belém tuszkolt egy kis fájdalomcsillapítót, és roboghattam a viszonylag új Asics Ds Trainer 21 futócipőmbe. Ennek a beszerzéséről külön regényt tudnék írni, most egyelőre „csak” köszönöm Zrinszki Attila barátomnak a sürgős beszerzést, és a Nyúlcipőboltnak a rugalmas hozzáállását. Megjegyezném, hogy eddig a legjobb cipőmben futhattam, lehet, hogy ez volt az oka, hogy 180 km bringa után egy élmény volt elindulni, viszonylag nem is olyan nagyon rossz tempóban, mert 26-27 perces köröket sikerült mennem 5 körön keresztül, melynek a végére a cipőm teljesen átázott (sajnos erre nem figyeltem), így olyan cuppogó hangot adott, hogy szerintem anyukám csukott szemmel is tudta, hogy valahol érkezem. Nem kellett 1 kör, és a beázott cipő teljesen ellehetetlenítette a futásom, így az utolsó 3 körben már futásnak nem nevezhető tempóban teljesítettem a maraton fent maradó kilométereit, lemondva a 12 órán belüli teljesítésről. Az utolsó körömben végiggondoltam az eltelt évet, a felkészüléseket, verseny minden pillanatát, és bár egész évben vártam Péter Attila szavait…. „Gável Krisztián IRONMAN” mégis kicsit sajnáltam, hogy mindjárt vége. Végigmentem, megcsináltam és bár voltak kritikus kilométereim, viszont egy percre sem fordult meg a fejemben, az hogy „soha többet”. 12:40:10-es idővel zártam életem első hosszútávú versenyét, ahol sikerült Ironman-né avanzsálnom!

A frissítésre eddig külön nem tértem ki, de mivel látva, hogy mennyien küzdöttek a gyomrukkal, gondoltam megosztom mikor, mit használtam, mivel a toi-toi-t csak 1x látogattam meg és azt is csak a biztonság kedvéért. Bringán High5 Zero, fél szendvics(kiskörönként), EnergyBar(75km-en félóránként fél szelet), frissítőponton banán, és természetesen  sótablettákat használtam, futásra terveztem a High5 Isogélt, viszont a Cola..dinnye..sótabi..víz (néha pici iso)nagyon bevált, így a gélt hanyagoltam. Picit talán a bringás holtpontomon éreztem, hogy nem 100%-os a gyomrom, de a hazai letuszkolt fél szendvicsek után teljesen rendben voltam (ebből a szempontból).

Ezúton szeretném megköszönni leges legelső sorban édesanyámnak az egész éves türelmét, a kitartását, a támogatását Mindenben, nélküle nem sikerült volna!  Párjának Janinak, az egész napos frissítést, és mindent, amiben segített! Köszönöm a Kanizsa Kerékpár Centrumnak a támogatást, Fürjesi Lacinak és Németh Zolinak (autófeltörő) a kerékpár szervizelést, köszönöm Gyékényes Önkormányzat támogatását és mindenkinek, aki szurkolt, gondolt rám, és aki meglepett a jelenlétével… Mindenki számított, és sok erőt adott.

Jó felkészülést kívánok a következő versenyre Gyékényesről, Gável Krisztián!