bocs hogy nem írtam

200x150

Elnézést kérek, hogy ilyen sokáig nem írtam. Sűrű napjaink voltak. Voltunk fenn 4000-valahányszáz méteren a Mauna Kea hegyen a csillagvizsgálóknál, amit a képeken is láthattatok. Itt van a világ legnagyobb átmérőjű (10m) tükrös teleszkópja. Megnéztük a napfelkeltét, futottunk egy kicsit magaslati levegőn, igazán klassz volt és érdekes módon nagyon lefárasztott mindannyiunkat. Utána voltunk Hiloban ahol esett az eső majd a Waipioo völgyben ahová gyalog mentünk le, kb 1,5 km út és 400 m szintkülönbség lefelé. Majd felfelé is. Csütörtökön voltunk a Captain Cook emlékműnél, ahol átúsztam a kb 2 km-es tengeröblöt, oda-vissza, a többiek meg bérelt kajakokon követtek. Itt találkoztunk delfinekkel is, tőlem kb. 3 m-re úszkáltak. Pénteken voltunk az ún. zöld homokos tengerparton, ami igazán gyönyörű. Csak mi hárman voltunk ott, ugráltunk a többméteres hullámokban, mint a gyerekek. Aztán megnéztük a még (már megint) működő vulkánt és azt a helyet ahol a láva belefolyik a vízbe. Ma, szombaton, csak napoztunk, hogy nehogy már fehéren menünk haza. Holnap , vasárnap indulunk, a többiek haza és még 3 napra NYC-be, meglátogatni a húgomat. Csatolok néhány képet, a többit a nagyatádi bálon. Üdv. mindenkinek Podlovics Tamás

© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József