Csak úgy battáról...

200x150

Kedves olvasó!

Köszönöm, hogy elolvasol, remélem sok tanulsággal fognak szolgálni az itt leírtak.

Először is szeretném felsorolni kinek-miért vagyok hálás a felkészülésben illetve a verseny során.

Nagy-nagy köszönet menyasszonyomnak és leendő gyermekünk anyjának, Dimának, amiért ő is rengeteget bátorított, felnézett rám, segített megmaradni hitemben és segített hű maradni elhatározásomhoz, hogy végigcsinálom az első IM-et.

Másodikként szüleimet emelném ki, hogy életet adtak nekem és annyi éven át támogatták a versenyzésemet, elviseltek és szerettek, támogattak és ápoltak, ha kellett.

Köszönöm a húgomnak a bátorítást, derűt és szeretetet, minden mosolyt, amit csak kaptam..

Külön köszönet Misinek is, akit bár keveset láttam a verseny alatt, éreztem higgasztó jelenlétét mindvégig, főleg jég formájában.

Hálás vagyok nevelőedzőmnek, V. Tamásnak, aki oly sok éven át volt trénerem, aki mindig arra tanított: lehetetlen nincs, csak tehetetlen.

Köszönöm a sok-sok tanácsot és a pótkerekeket K. Viktornak, a Százhalombatta VUK SE triatlon edzőjének – nélküle sokkal, de sokkal több hibát ejtettünk volna felkészülés és verseny közben is.

Köszönöm azt az egy órát és a többi szórványos tanácsadást Sz. Zolinak, immár hatszoros nagyatádi finisher és 2 IM, leköteleztél.

Nem tudok elég hálás lenni Sipinek mindazért a bíztatásért és gyúrásért, szinte boszorkányos mentáltréningért, amit ott a helyszínen in medias res tartott nekem – nélküled biztos nem sikerült volna végigmennem.

Köszönet illeti a Halmos házaspárt, amiért csak miattam lenyargaltak szurkolni, nagyon jól esett!

Köszönet minden szurkolónak, aki akár egy szóval vagy mosollyal is hozzájárult a sikeremhez.

Köszönet az összes frissítőhelyen egész napon át dolgozónak, nem csak munkájukért, hanem hogy mindig volt egy kedves szavuk, mindig azt lesték, hogy hol segíthetnek miközben a munkájukat végezték.

Legutoljára, de nem utolsósorban köszönet a lakótelepi kiskölyköknek is a rengeteg pacsiért – elképesztő módon segítettétek a kizökkenést az éppen aktuális agonizációból.

5 okot tudok felsorolni, ami végigvitt a versenyen:

1.       úszóversenyzői múltamból származó edzettségem

3.       elszántságom (Fej)

3.       hozzátartozóim biztatása és segítsége

4.       az úszás megnyerése

5.       a mindennapos meditációk

Előzmények: 1997. óta versenyszerűen úsztam kisebb megszakításokkal, és az utóbbi években is találtam okot a folytatásra. Volt 2-3 év hobby jellegű vízilabda is a tarsolyomban, amit az úszás rajtjánál kívántam hasznosítani. Az elmúlt 6-7 évben tettem pár kört a Balaton körül, és voltak más, a másik nem által indukált kerékpár túráim is. Vidéki gyerkőcként felnőve mindig barátom volt a bicaj, így nem volt testidegen felülni reá. 2014. január-februártól bekapcsolódott a futás, mint IM hozzávaló, 2014. október BP maraton (4:30), 2015. február félmaraton (1:56). Az elhatározás, hogy IM leszek, 2015. januárjában született meg.

A felkészültségem bőven hagyott maga után kívánnivalót. Viktor által javasolt heti 15-20 óra edzés közel sem volt meg. Nyár elején már a versenytáv heti egyszeri teljesítését (eloszlatva természetesen) jelöltem ki alsó határként, amit ugyancsak képtelen voltam tartani. Így összességében 2015. február elejétől számítva kb. 1900 km bringa, 330 km futás és számlálatlan km leúszása (nem) indokolta nagyatádi rajtomat.

Végül egy életem, egy halálom, eltelt a június 30-a, le volt foglalva a szállás, let’s go.

Konkrét versenybeszámoló:

A versenyt megelőző 2 éjszakát a Hotel S-ben töltöttük, amit csak a triatlonos versenyzők kedvéért (az akklimatizáció végett) nem szereltek fel klímával. Akárhogy is, köszönet érte! (az ár-érték viszony a valóságban meg sem közelíti egymást) Mondhatni itthoni körülmények között (panellakás, 2. emelet, ohne klíma), ventillátorral teltek az éjszakák, a verseny előtt kb. 4-5 óra alvással sikerült „rászusszanni” a megmérettetésre.

Reggel 4:50-kor kelés, aztán 20 perc meditáció, kicsi veszekedés a kedvesemmel (ráhangolódás gyanánt :) ), aztán le a kocsiba. Minden felcímkézve, rajtcsomag bepakolva, hűtőládák bekészítve. Már odafele úton ment az előzgetés, a rádióban sikerült elcsípni az Eye of the tigert, ideális ráhangolódás.

Bringa kormánya kicsit elgörbülve a fordítva döntve tárolástól (jövőre bringatartót vegyél a kocsira), de amúgy minden rendben.

Tervem a versenyre a következő volt: erős úszás, a többi: érjél be :D. Nem számított a depó, a megállás, semmi sem, még át is öltöztem minden számhoz, zuhanyoztam a futás előtt.

Rajt előtt elvesztettem családomat (5 fő), szükségtelen cuccokkal rohangáltam ki a depóból. Aztán Dima és Misi megtaláltak, minden ok. Félrevonultan melegítek, egyszer csak hallom, hogy a bemelegítésnek vége, ki a vízből… Hát jó, attól én még egy kicsit fröcskölök, sikerült úszni 50 m-t kb. Beálltam Flander és Molnár mögé, összpontosítás a rajtra (szép volt a zene, meg a pap áldása, de már csak az ágyúszó érdekelt, jobban meghatott az egész videóról visszanézve). Várakozás az ágyúszóra… A közepe előbb elindult 1 pillanattal, sebaj, akkor mi is!

Hála égnek sikerült elkapni egy nagyon szuper rajtot, 3-400 m-en keresztül vezettem. Külön köszönet az EUR -8 motoros benzines ladikért, jövőre légy szíves legalább 98-as oktánt tankoljatok, annak a füstjét jobban szeretem! :D Próbáltam beállni egy óvatos tempóra, gondolva arra, hogy nem kizárólag úszni kell csak apukám! Nagyon jó pozíciót sikerült tartani, kerültem a számomra érthetetlen és értelmetlen lábvizet. Ki-ki tekingettem a piros dressz, piros sapka kombóra, sosem volt messzebb 10-15 méternél. Az első kört ötödikként zártam. Végig gyötört a indulat, hogy meg kéne indulni, de visszafogott a felkészületlenségem úgy unblock a versenyre, „barátom, hiába vagy jó úszó, hiába úszol jó időt, ha végig se bírsz menni” mondattal csitítottam magam. Aztán az utolsó fél körön éreztem hogy elcsíphetem még a favoritot, sikerült sokat tartalékolni, lazán, nagy tempókkal tartani a sebességet, így az utolsó bója körül már kezdtem feltörni és leszakítani a „lábvizes” kollégákat. Kb. 700 méterrel a vége előtt indítottam meg a hajrát, és 200-300 méter múlva utol is értük a legvégét az úszóknak. Flander visszaverte a hajrámat, egy pillanatra visszacsúsztam a 3 helyre is, és utoljára végigfutott rajtam a tartalékolás-mindent bele dilemma, majd győzött az utóbbi (mondván a győztes versenyzők hamarabb regenerálódnak, 222 km elég lesz rá :D ) és kettes levegő, 6-os láb, felértem a derekáig. Felálltunk és még mindig előrébb volt, így sprinteltem egyet, és összejött az (igaz már félig partra vetetten) áhított úszás-pole… Mámorosan és a szervezetem felé oxigénnel jócskán adósan még futottam 10 métert, majd szép lassan átváltottam sétába (minden jelenlévő megrökönyödésére), majd a mellettem elzúgó vérbeli triatlonosokkal mit sem törődve szépen elbandukoltam a két kerekemig.

A verseny nagyjából eddig tartott számomra, ez után jött az Ironman :D. A méltán híres „Ki vízben legény, legyen parton is” mondást megcáfolva 14:21-es depót követően bírtam csak felkászálódni Carrarómra. Közben apámnak kilendítettem a „fürdős cuccot” és ő vigyorogva lengette a hüvelykujját, méltán örömittasan. Nekem válaszom csak annyi volt: „Már csak végig kell menni.” Mire ő: „Segítünk, segítünk!”

Még Gyékényesen elnyaltam egy gélt, igyekeztem szép fokozatosan ráállni egy kellemes utazótempóra. Közben jó pár carboncentaur elzúgott mellettem, de engem csakis a táv teljesítése foglalkoztatott. Eleinte hatalmas erőt tudtam meríteni a győzelemből, ami 40-50 km megtétele után már inkább vakmerőségnek és ostobaságnak tűnt. :)

Szinte minden egyes frissítőnél leszálltam és a saját kulacsomba kértem a vizet, iso-t. Kis csevejre, poénkodásra is mindig jutott idő a frissítőkkel. Összességében nem siettem, csak a táv teljesítése lebegett előttem. 43 km-nél még 29,3-as átlagom volt, elvitt a lendület eléggé.

Az első 2 db 35-ös kör tulajdonképpen egy holtpont volt, aztán utána apám legyúrta a lábam meg a nyakam egy, a DM-ben vásárolt krémmel. Elindulás után is égetett 2-3 percig, aztán még tovább, sehogy sem akart múlni! A Nap meg a szél gyilkos elegye csak fokozta kínomat, folyton a feladáson agyaltam. Pedig már azt hittem lesz egy jó köröm! Próbáltam kulacsból lemosni, próbáltam slaggal is, sehogy se ment le, az utolsó kör felénél Ötvöskónyin megálltam és sétálgattam, hogy hátha így kicsit csillapodik, de nem! Úgy voltam vele, hogy bevágom a francba a bringát a szomszéd ház udvarába és hazasétálok, de ugye állás közben sem lett jobb, hát ok, tekerj tovább…

Nagy nehezen beszenvedtem magam, aztán jött az atádi depo. (28-as átlag óra szerint, megállásokkal 26,6-os) Csak szép lassan, nyújtás, zuhany, átöltözés, 1 perc meditáció, cipőt megigazít, let’s go. Igazából nem is volt annyira „összesz…om magam” érzés elkezdeni futni. Még jól is esett az átkozott bringa után!

Sipi már várt az első körben is egy átgyúrásra, de maradtunk az eredeti tervnél, csinálj meg 2 kört, aztán masszázs. Baromi jól esett! Táv közben sosem gondoltam bele, hogy most akkor 42 km-t fogok lefutni, úgy álltam hozzá, hogy csak még 1 kört, utána találkozok kiscsaládommal. Így is ment, mindig elmentem egy körre, mindig megálltam, kaptam jeget a tarkómra, kaptam új sóoldatot. A szendvics már nem ment le, kaptam csuszatésztát túróval-tejföllel-szalonnával, nagyon-nagyon jól esett! Megszoktam a köröket, a frissítőket, minden szuperül ment, a vége felé már lemondtam a 13 órán belüli időről, csak legyen meg!

Pacsi sok mindenkivel, rövid diskurzusok a nagyokkal, Forgács bácsival, sok-sok mindenkivel, rengeteg erőt kaptam tőlük! Köszönöm!

A 6. kör után sikerült egy „csomagot” kitennem, aminek borzasztóan örültem, mert nem volt se hasmenésem, se szorulásom. Jött a 7 kör, és a 8-ik kört már nem is számoltam, csak érjek be a 7-ikre…

Végül eljött az is, és egyre gyorsulva, hatalmába kerített az érzés, hogy nem hiszem el, (azóta is nehezen), hogy megcsinálom. Az utolsó pár száz métert már felhőkön pattogva tettem meg. S végül a befutó kedvesemmel!

 

Összességében nagyon jól szervezett, szuper verseny volt. Köszönöm, hogy részt vehettem rajta, meg az eredményhirdetésen is!

Hibalista:

1.       5 frissítő személy teljesen felesleges. 1 db kell, aki tudja, mit adjon fel, és hogy segítsen. (saját segítőkre gondolok)

2.       Minden új módszert, krémet, anyagot, italt, ételt, módszert kerülni kell verseny közben. Csak a megszokott, bevált dolgokkal szabad odaállni rajthoz.

3.       Talán a legfontosabb: sokkal, de sokkal alaposabb felkészültséggel szabad csak nekivágni az egész IM-nek, mint én.

4.       A sóból kicsit kevesebbet ittam a kelleténél, pontos beállítás szükséges!

5.       A bringát addig állítgatni, és felszerelni, amíg tökéletesen megfelelő nem lesz! (én könyöklőt szereltem fel, de régi, országúti nyergem van még most is. Elképesztő módon lefáraszt a kényelmetlenség, főleg ilyen hosszú távon!)

 

Remélem, sokan tudnak majd okulni az általam elkövetett hibákból!

Kívánok mindenkinek sikeres felkészülést és versenyzést a jövőben!

© 1989 - 2019 eXtremeMan
Designed by Szliczki József