Az utolsó métereimet futom életem első Nagyatádi Extrémemen, versenyén.

200x150

 Majdnem 10 év csipkerózsika állomból keltett életre Nagyatád. Pocakosan, deres halántékkal, de büszkén lépem át a célszalagot. Magamba zárom minden pillanatát annak a 16 órának, amit a pályán tölthettem, mert ez volt az első.

A futás közben cikáznak a gondolatok: Mi lesz ezután? Hogyan tovább? Akarom-e ezt az utat folytatni? Megéri ennyi időt elvenni a családtól? Be tudom vonni őket is ebbe a triatlonos őrületbe? Gondolom sokunkban felvetődnek ezek és hasonló kérdések.

A válasz így utólag nagyon egyszerű: Van az 1x-i IM, és van a FERTŐZÖTT.

Én már az utolsó körökben azon töprengtem, hogy jövőre miben és hogyan tudok fejlődni.

Hazatérve mindenki hősként kezelt, legalább 3 napig. Az egész augusztus családi pihenéssel telt.

Aki végig csinált becsülettel egy felkészülési szezont az felér egy önismereti (és aki családos) az egy párterápiás tanfolyammal. Megismerjük a gyengeségeinket és az erős tulajdonságainkat, képességeinket. A képlet rendkívül egyszerűnek tűnik: Gyengeségeinket korrigálni, az erősségeinket pedig szinten tartani kell.

Szeptember elején leültem az íróasztal mellé, elővettem a naptárt és összeállítottam a következő szezon vázlatát.

 AZ én esetemben ez rendkívül egyszerű: Rengeteg kis intenzitású mozgással az augusztus végére a megint 110 kg-os testsúlyomat kell drasztikusan levinni, hogy az IM végére bírjam a futást. Sajnos imádok enni, és az anyagcserém az évek múlásával folyamatosan csak lassult.

Szeptembert végig kocogtam. Az első makrociklus felmérője a SPAR Maratón volt, ahol egy 5 óra közeli célt tűztem ki. Sajnos fél táv (2.20) után kijött, hogy március óta nem futottam 20 km felett. Megfáradtan 5.04 érkeztem célba. A maratón alatt többször feltűnt mellettem motoron az a fotós barátunk, akit még Nagyatádon ismertem meg. Jól esett a folyamatos bíztatása:

Gyerünk Ironman. Tudod te ezt jobban is! Vagy. Nagyatád után ez gyaloggalopp! Hajrá ne hozz szégyent ránk! Persze nem tudhatta, hogy éppen 30mp- el jobb ezreket futok, mint az elmúlt hetekben és az életemért küzdök. Köszönöm a bíztatását. A sors fintora, hogy az idei Spar-ón együtt futottunk. Most Ő készül az első Ironmanjére.

A kilométereket hétről hétre emeltem. Decembere már heti 5 futónappal 80 km-t futottam. Januárra elértem a heti 100 km-t és a bűvös 100kg-t, amit már vagy 12éve nem láttam. Februárban már így nézett ki egy tipikus hét: H 15, K 20, SZ 0, CS 20, P 10, SZ 30, V 0.

Szép idő esetén el-elkapott a lendület és egy-egy 30 km feletti csoszogás is belefért az időmbe, persze csak úgy öregesen 7.30 - 8 perces ezrekkel. Gyorsan meg tanultam, hogy nem szabad gondolkodni túl sokat az időjáráson, mert ha csak egy pillanatra is elbizonytalanodik az ember, a KISŐRDÖG azonnal elkezd puhítani, hogy: Buj még vissza az ágyba, még meleg. A mai napon semmi sem múlik. Majd bepótolod máskor. Stb.

 A hosszabb futásokra mindig vittem magammal 2-3 gélt, hozzá a folyadékot az utmenti kutakból és forrásokból oldottam meg, amiben persze volt kockázat is, hogy elérek-e a következő frissítőpontig. . Az első edzésből futott maratonimat is a gyönyörű idő inspirálta. 32-35 km volt az aznapi cél, de annyira szép volt az idő, hogy mire észbe kaptam már elhagytam a 15 km es virtuális fordítót. Gondoltam megy ez, hát legyen még 2 km. A 2-ből 4, a 4-ből 6 lett. Az utolsó 5 km dombnak (Márianosztra) felfelé történt, gondoltam, majd lefelé kilazulok. A nosztrai forrásból felfrissülve, kilazulva érkeztem Szobra. Már csak 14 km van hátra. Zebegény elején már kezdek lassulni, mikor csörög a telefonom. A lányom tanító nénije hív az iskolából, hogy a lányom pityereg, mert otthon hagyta a furulyáját és 55 perc múlva kezdődik az óra. Tanító kérdezi, hogy valaki be tudná- e vinni az iskolába. Osztok, szorzok (7 Km- re vagyok a lakástól, ha 7 perces max sebességgel futok, akkor 49 perc hazáig 2 perc, míg a kocsiba ülök a hangszerrel és még 3 perc a suli, akkor még van 1 perce a gyereknek az óra kezdésig.) OK MEGOLDOM!

Abban a pillanatban nagy dudálással áll mellém kocsival a Kragmaga (küzdősport) edzőm, Barna.

Meddig futottál?

Márianosztráig.

(Nagy röhögés) Normális vagy?

Ühüm, de most sietek.

Elvigyelek?

Normális vagy?

Este edzés?

Persze!

Miután Barna elviharzott, nagy levegőt veszek és RUN FOREST RUN. 55 perccel később egy nagy cuppanós puszival köszönök el a még mindig szipogó, de hálás 8 évesemtől. Még a kocsiban pihegek, nézem, a leállított órám mit mutat: 5 óra 15 perc.

 Februárban még futottam 2 maratont edzésen. Márciusban már jelentkeztek a TTT jelei Túl sokat, Túl hamar. Először a kisebb húzódások, majd a túledzedség tipikus jelei: kedvtelenség, lassú regeneráció, fáradékonyság. Március elejére teljesen kiégtem. Túl nagyok voltak az elvárásaim. Már hosszú hónapok óta úgy másztam be az ágyba, hogy csak ezt a napot éljem túl. Valahogy mindig sikerült folytatnom az edzésadagot és tudtam regenerálódni. Lépésről-lépésre építkezve 5 hónap alatt közel 2000 km-t hoztam össze. Jó időben jött a tavasz.

 

 



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hosszas keresgélés után lecseréltem a vasparipámat, egy már Atádot megjárt YASEC időfutam csodára. Hetekig csak simogattam, becézgettem, néhány ismerősömnek még be is mutattam az új családtagunkat.

 

Márciustól megkezdődött a km  gyülytés, most már 2 keréken.

Az időjárás melegedésével növelhettem a távot. Elhatároztam, hogy bicajjal járok, munkába Pestre hetente 2x. Evvel összekapcsoltam a kellemest a hasznossal. Emlékszem az első alkalommal még halálfélelmem volt a régi 2-es főúton, sötétben, hajnali 5 kor. Egy örökkévalóságnak tűnt az a 3 óra, ami alatt beértem a munkahelyemre. Az első pár hét avval telt el, hogy megtaláljam a legbiztonságosabb, a leggazdaságosabb, a leg gyorsabb útvonalat.1-2 hónap után olyan rutinom lett Nagymaros – Pest közötti ingázásban, hogy teljesen ki tudtam kapcsolni a külvilágot és csak minimális energiát veszítettem avval, hogy a forgalomra figyeltem. Májusra már sportot űztem a Pestre való bejárásból. Volt, hogy csak egy számláért ugrottam fel és vissza. Teljesen egybenőttem a YASECOMAL. Voltak napok, amikor versenyeztem és rekordokat döntöttem, volt, amikor meg csak gurultam, s mire észbe kaptam már otthon voltam. A kezdeti bukdácsolós 3 óra a végére lesoványodott 2 óra 15 percre.

Nagymaros- Budapest 60 km 6-7 óra masszázs, majd vissza 60 km. Ez a heti 2 nap 240 km egy biztos alapot adott a későbbi hosszabb távokra. Kiegészítő edzésként a pesti bringás napjaimra esve Nagymarosra megérkezve, 10 -15 perces frissítés után még beneveztem egy 2 órás KRAGMAGA (magas 150-180-as pulzusszámmal küzdősport) edzésre, amit remek levezetésként építettem be a heti rutinomba.

 Ez ugye csak a külső szemlélő számára eszement?

Technikai dolgokban folyamatosan autodidakta módon fejlesztettem magam.

Szépen lassan, hónapról – hónapra beszereztem minden triatlonos kütyüt. A feleségem csak kapkodta a fejét, hogy már megint mit rendeltem az internetről és már megint mi van rajtam, mik ezek a sport italok, mi ez bukó a fejemen? Próbáltam meggyőzni, hogy ezek kellenek, NÉLKÜLÖNÖZHETETLENEK. Különben sem járok a kocsmába, nem dohányzom, nem a nők után futok, no meg hasonlók. Mindenesetre nem tűnt túl meggyőzöttnek.

Már mertem beszélni az emberekkel, hogy mit és miért csinálok. Arra lettem figyelmes, hogy terveimmel, elvégzett napi edzésmennyiséggel sok embert inspiráltam a környezetemben. A FERTŐZÉST folyamatosan terjesztettem! Ismerősök kezdtek el megint edzeni. Néhányan beneveztek első futóversenyükre, mások elővették a biciklit, hogy példámat követve munkába járjanak. A két kicsi lányom hónapokig Ironman lázba éget. Folyamatosan kellett mesélnem az IronManokról, Nagyatádról, a versenyről. Még a feleségem is hajlandó volt beszélni egy esetleges Nagyatádi kitelepülésről.

Az úszást sajnos nem tudtam szisztematikusan megszervezni. Várnom kellet Májusig, amikor már elérte a Duna a stabil 18 c-t. A Duna 200 méterre van a házunktól. Heti 1-2 alkalommal úsztam árral szemben, még mindig mellben (talán a következő szezonban váltok a gyorsabb úszásnemre).

Gyorsan peregtek a hetek. A hetekből hónapok lettek. A heti edzés órák lassan felkúsztak 20-25 órára.

A magányos edzésekbe színt hozott, mikor szó szerint belefutottam a 14x Ironman Máté Endrébe.

(Endre a futó útvonalam mellett lakik a szomszédos festői Zebegényben.) A találkozás után megbeszéltük, hogy májustól hetente 1x közösen elmegyünk tekerni. A közös edzésekkel hétről-hétre egymást motiválva egyre messzebbre tekertünk. A pontot az i-re Atád előtt 3 héttel tettük fel egy 214 km-es egész napos túrával Besztercebányára. Feltétel nélkül megbíztam Endrében, az évek tapasztalatában. Túl sokat nem is kérdeztem tőle az útvonallal kapcsolatban. Pár órát mentünk síkon, mikor megálltunk frissíteni. Endre csak annyit mondott, hogy egy jó 30 km vár ránk felfelé.

A szerpentin 270 m-ről indult és nem fogyott el egészen addig, amíg a magasság mérő 750m-t mutatott. Menet közben, legkönnyebb áttétel, néha kiállva morogtam magamban, hogy (ennek semmi értelme, hiszen mi síkra készülünk nem pedig a Tour de France-ra. A francba! Már majdnem föladtam, amikor megcsillant valami a fenyőfák között. Visszafordultam és megpillantottam egy hatalmas vízgyülytő medencét. Nem hittem a szememnek! Paradicsomi látvány volt. Elcsigázva, megizzadva, majdnem félúton itt a Kánaán.

Miután lehűtöttük magunkat, megtaláltuk a szlovák Üvegtigrist, ahol a helyi sör segítségével frissítettünk. A büfétől 100 méterre lévő forrásból feltöltöttük a kulacsainkat és 20 perc múlva már a Besztercebányán voltunk. Ebéd után visszafelé kaptuk meg a jutalmunkat, folyamatosan fékezve 30 km/órás átlagsebességgel száguldozhattunk lefelé majd 1 órát.

JÖVŐRE UGYAN ITT. SZENZÁCIÓS ÉLMÉNY VOLT!

 

 

A rengeteg munka lassan kezdte meghozni a gyümölcsét:

Futásban

10 km-en 7.5-7 perc/km 6.5-6 perc/km

Bringán

 46 km-en 24-26 km/ó                   30-31 km/ó

A depózás és a frissítés a sok kombó edzésnek köszönhetően már elfogadható szinten ment.

2 hét volt a megmérettetésig. Készen vagyok? A legjobb jel, hogy már nagyon várom.

A Nagyatádi indulás előtt, már mindenki tűkön ült. A két kicsi lányom Petra (9) és Dóri (6) már részese akart lenni a történetnek, a Campingben akart lenni, amiről apa olyan sokat mesélt. Már játszani akartak a többi gyerekekkel. Már a futópályán akartak lenni, hogy ők is IronManók lehessenek. Feleségem Gabi már nem így látta a történetet. A családban Ő a logisztika, a józanész, a terminátor, aki folyamatosan lerángatna a felhők közül a földre.

Megérkeztünk. Táborverés. Tájékozódás. Technikai dolgok elintézése. Rajtcsomag felvétele. Előadás, megnyitó, expó, régi és az új ismerősök üdvözlése, majd a legjobb dolog, a termál strand, lazítás.

A gyerekek lelkesen ugrálnak, futkároznak, ismerkednek, szívják magukba a vírust, ami oly sok embert magával ragad.

Este elbúcsúzom a családtól és elvonulok a külön sátramba. Gyors, utolsó ellenőrzés, hogy minden készen áll a másnapra. Lefekvés előtt még átolvasom az elmúlt 24 év bajnokainak tanácsait, majd lassan álomba szenderülök.

Újra itt állok a tó partján és csöndesen nézem a morajló tömeget. Gladiátorok hada feszülten várja Dr. Herr Gyula jelzését. Tavaly teljesen egyedül, kívülállóként vettem részt ezen a hihetetlen megmérettetésen. A mai napon már harcos társaimmal, barátaimmal fogok küzdeni. Miért is? Hogy legyen egy felejthetetlen napunk együtt, amire jó lesz visszaemlékezni és elmondani, én mindent megtettem, amit megtehettem a sikeres célba érkezésért.

 

Mi van abban a bizonyos perselyben?

100 km úszás,

3500 km kerékpár,

2050 km futás,

Verseny súly 107 kg.

 

 

Ágyú dörren. Füst elszáll. Az emlék örök.

Kicsi családommal este 10 felé érünk célba.

Másnap a csarnokban büszkén maradok állva: aki 2 óránál többet javított felszólítás után.
Körbe nézek és már csak 5-6 Ironman van talpon, köztük én is 2 óra 04 perccel


 

© 1989 - 2019 eXtremeMan
Designed by Szliczki József