uhhhhh

200x150

IRONMAN

2013.07.27. szombat: SOHA TÖBBET ILYEN HÜLYESÉGET!!!!!!!!

2013.07.29. hétfő: már csak 361 nap!!!!!!!!

2010 év elején mikor visszatértem a sportéletbe nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok. 6 év kihagyás azért sokat számít, de évről évre kezdtem visszatérni „régi” önmagamhoz. Persze akkor nem mondtam volna, hogy valaha is Ironman leszek. Az elején nagyon nem ment az evezés és elkezdett érdekelni más sportág is… ekkor szemeztem először a triatlonnal. Utána olvastam a részleteknek és akkor leltem rá a hosszútávra…húúúú, 3,8 km úszás, 180 km bringa és végül egy maraton. De klassz lenne végigcsinálni…persze akkor még annyira nem érdekelt…evezgettem, elkezdtem futkosni míg nem egyszer egyik futás alkalmával elkezdett fájni a jobb térdem…nem szűnt a fájdalom sokadik alkalommal sem, így kénytelen voltam orvoshoz fordulni. Kiderült porcleválásom van, irány műtétre! Alig vártam, hogy rendbe jöjjek és elkezdhessek újra futni. 2011-ben jöttek a félmaratonok…2012-ben már biztosan tudtam, hogy októberben maratont futok és ha sikerül, kibírja a térdem is, senki nem állíthat meg, Ironman leszek! Vagyis megpróbálok!

Szóval: felkészülés: szuper volt! Így visszagondolva! Mert ugye: AZ ÚT A CÉL! Bandi, a barátom persze ezt a bölcs gondolatot is kinevette, de majd jövőre mikor Ő csinálja végig és erre készül rájön, hogy tényleg így van! Evezés mellett nem volt könnyű idő és energia hiány miatt felkészülni. Reggelente volt, hogy futva mentem dolgozni, majd munka után futva mentem edzésre, amihez sokszor már nem volt kedvem. Úszni nem sokat sikerült, sőt, szinte semmit. Bringázni is jövőre tuti többet fogok és a futásra is több energiát kell majd fordítani.

Az iron előtt volt az evezős országos bajnokság, ami azért előnyt élvezett, már csak a csapat miatt is, meg hát mégis csak evezősnek tartom magam. Tehát minden iron edzés az evezéshez volt igazítva (tisztelet a kivételes napoknak, amik próbára teszik a szabályt- ezért köszönet az edzőtársaknak és Lacibának hogy elnézték a lógásaimatJ) De megérte ehhez igazítani mindent, mert 4x-es országos bajnokok lettünk Menivel (Vasadi Gabi)! Így boldogan és jó erőben vártam a július 27-et. Persze annyira azért nem voltam boldog, mert utólag visszagondolva rettenetesen be voltam tojva mi lesz és ha nem sikerül…stb…

A verseny előtti nap reggel elutaztunk Bandival Gyékényesre, ahol elfoglaltuk a tök szuper szállásunkat. Pont a Gyékényesi-tó partján sikerült egy weekend házat bérelni, a verseny helyszínétől 300m-re. Még saját vízibiciklink is voltJ Aznap felvettük a rajtcsomagot Nagyatádon, bekészítettük a bringa és futó cuccot, leadtuk amit lehetett és irány vissza Gyékényesre, ahol elvégeztük az utolsó simításokat. Pancsoltunk még a tóba, majd elraktuk magunkat másnapra…

Nekem persze már 5-kor kipattant a szemem. Semmi kedvem nem volt úszni, se bringázni, a futásról meg ne is beszéljünk! blööööööö, pfújjjjjj, ne máááááááááááááááááárrrrrrrrrrrrrrrrrrr!

De hát ezért jöttünk és erre készültem kb. február óta! Nem volt elég a tudat, hogy meg tudom csinálniJ

07:30-kor eldörrent az ágyú és nyomás a vízbe…nem siettem el, mert több beszámolót olvastam és Ironman ismerősöktől begyűjtött információk alapján nem vágytam a vízben lévő harcra…ezt sikerült is az első körben elkerülni, ám a 2-ban csak kaptam egy orrba rúgást. A sapkám a nagy hajamnak köszönhetően 3x esett le a fejemről, ami megkeserítette az úszást. Ennél még a balatonman-i úszás is jobb volt, ahol a 18 fokos vízbe, halálfélelemtől rettegve úsztam. Mindegy, eltelt. Irány a depóba, ami üres volt érkezésemkor. Nem is csoda, hisz csak 34 lány volt az 568 indulóból. Készülődés közben megérkezett egy külföldi lány, aki annyira átszellemült és stresszes volt, hogy azt néztem mindjárt megőrül. Leguggolt, bocsánatot kért, hogy Ő most pisilni fog és csak guggolt, guggolt több percen keresztül és próbálta kipréselni magából amit csak lehet…nem csodálom, hogy nem tudott pisilni az izgalomtól- ezért kellett volna a vízbe anyám, gondoltam magambanJ. Belekapaszkodtam a bringába, odaadtam Bandinak az úszó cuccomat és nekiindultam a 75 km-es körnek. Ettem, ittam, hogy mulattam volna, azt nem mondanám. Nagyon szép helyeken vezetett végig az út. Nem is tudtam, hogy Magyarországnak ilyen részei is vannak. Közben azért bennem volt a félsz, hogy csak nehogy defektet kapjak, főleg mikor láttam egy-két társat az út szélén szerelni. Elég uncsi volt néha, így sokat dumcsiztunk Bandival telefonon. Ebből tanulva jövőre tuti MP3-al v. 4-el futok, vagy addigra lehet már MP100-alJ A 75 km-es kör után jött a 3x35 km…gyors szendó felvétel Banditól és tovább…az első kör után éreztem, hogy jó lenne pisilni egyet, de gondoltam már kibírom valahogy ezt a 2 kört, ami átszámolva 2,5 óra, így nem szálltam le, félve a görcsöktől, meg nehogy beálljon a lábam. A depóba érkezéskor nem tudtam, hogy le kell szállni a bringáról, Bandi úgy kiabált rám, hogy szálljak le (utólag visszaemlékezve olvastam a szabályzatba, de az izgalom, meg a zavarodottság erősebb voltJ). Na sebaj, zuhany, és kezdődhet a futás. 9 kör…így kimondva nem gondoltam, hogy sok lesz, már a nehezén túl vagyok…azt át sem gondoltam rendesen, hogy 42 km-ről van szó. Az első kör 30 percesre sikerült, majd a 2. már 33, pedig érzésre jobb volt a 2. Aztán jött a POKOL! Úristen, ennek soha nem lesz vége…már csak 3 kör és több, mint a fele megvan, utána már nem lehet gond. De lett, még előbb is. A 4. körben már gyaloglásra kényszerültem. Beállt a vádlim, fájt a derekam, hátam és még a hányinger is kerülgetett. Utólag kiderült az egyik bringás frissítőnél nem volt víz így a kulacsmosós vizet adták, többen panaszkodtak hányingerre meg gyomorrontásra. Még jó, hogy az én gyomrom edzett az A betűs italoktól így a f*sást és hányást megúsztamJ A 7. körig már nem emlékszem mi történt. Annyit tudok, hogy a körül érkezett meg Jutka és Zuzzancs barátom szurkolni. Jó érzés volt, hogy miattam utaztak el a világ végére ahelyett, hogy a Balaton partján süttették volna a hasukat. Bár ezt akkor nem tudtam értékelniJ Kínok kínját éltem át. Eveztem már le pár kemény 2000 m-ert, de ez mindent felülmúl. Ilyen fizikai fájdalommal még soha nem találkoztam és senkinek nem kívánom! DE IGEN! Utólag visszagondolva megéri! Persze azt gondolom azért fájt ennyire, mert nem készültem fel eléggé. Ez remélem jövőre kiderülJ. Szóval elérkezett a 7. kör amiben mit ad Isten, megint gyalogoltam (teszem hozzá a maratonból 15 km-t biztos gyalogoltam, ha nem többet)J Egyszer csak hozzám csapódott Döme, egy 40-es fiatalember, aki szintén bankos volt…vele dumáltam, vagyis Ő dumált én meg néha-néha kipréseltem magamból pár szót…kiderült van egy barátja a pálya szélén, aki masszőr és megnyomkodja a vádlimat, ha gondolom. Gondoltam hát…jól is esett, tudtam futni megint egy kicsit. Aztán Őt leráztam, nem akartam,hogy miattam sétálgasson, ha bírja menjen, így hát megint magamra maradtam, de nem sokáig, mert 1-2 km-re nyertem ismét egy társat, aki tartotta bennem a lelket, aztán Ő is felvette a maga tempóját. Ezután már csak 2 kör volt hátra. Bandinak szóltam, hogy majd várjon a célegyenesnél lévő kanyarba és fusson be velem a célba, miután neki is köszönhetem, hogy Ironman leszek, tudni illik ezt a versenyt elég nehéz megoldani segítő nélkül. Ezután találkoztam Pál Laci kollégámmal, aki akkor épp a 4. Ironman-je vége felé közeledett. Defektet kapott, így letett az egyéni csúcs megdöntéséről, mindegy volt neki mikor ér be, így hát felvette az én tempómat, ami kb. egy csigáéhoz hasonlított. Aztán eljött az utolsó kör, már csak 40 perc és Ironman leszek! Mondtam Lacinak, ha összeesnék vagy bármi történne akkor is húzzon be a hajamnál fogva!
A célegyenesbe fordulva már várt Bandi, irány a célszalag felé…képszakadás. Ha jól rémlik Jutka rohant nekem utána és kezdett el ölelgetni , puszilgatni….pfújjj izzadtan, büdösen…szegényJ Majd érem és póló átvétel. Ja, és persze a jól megérdemelt KéksörJ  VÉGE! Még most sem hiszem el!

Másnap az eredményhirdetésen körbe nézve kezdtem büszke lenni magamra, hogy amerre a szem ellát (teszem hozzá nagyon rossz a szememJ) szinte csak pasik…én meg ott ülök köztük, ugyan azért, ugyan azt csináltam meg, mint Ők és némelyiknél még jobb eredménnyel is! Jó persze Bandi már tiszteletbéli férfivé nevezett ki, de akkor isJ

13:33

Összesítésben 268. hely

Lányok közt 12. hely

És a 25-30 éves korosztályban az 1. helyJ

Először is a legnagyobb köszönet (nem tudom szavakba leírni mekkora) Bandinak, aki szinte végig mellettem volt a felkészülésem alatt, edzett velem, hitt bennem, kitartott mellettem és elviselte a hisztiket, dührohamokat! Visszagondolva a vége felé már tényleg botrányosan és elviselhetetlenül viselkedtem a tudat alatti félelemtől  és a fáradtságtól. Tudom ez nem mentség, így jövőre ígérem ezen is próbálok változtatni és próbálok ember maradni a végére is!

Ezúton is szeretnék elnézést kérni mindenkitől, akit megbántottam:

-          Bocs Bandi

-          Bocs MeniGabi

-          Bocs Barátok

-          Bocs Edzőtársak, Csepel EK

-          Bocs Kollégák

-          Bocs VilágJ

És hálás köszönet Mindenkinek, aki szintén végig mellettem volt és jobban hitt bennem, mint én magam! Nem írok listát, mert úgy is Mindenki tudja kire gondolok! J - meg dolgoznom is kéne még maJ

Pufi

Bp. 2013-07-29

© 1989 - 2019 eXtremeMan
Designed by Szliczki József