13. szerencsére

200x150

Előrébbről kell kezdenem, mert nem szoktam beszámolókat írni, de ezzel most tartozom.

Atád előtt 5 héttel nagyon jó állapotban voltam és gondoltam, hogy egy hosszú futással szoktatom magam a terheléshez, úgyis lesz idő kipihenni még. A Bathyany Tértől befutottam a Szigetre és 5 kör volt az adag. Gyakorlatilag gond nélkül és valószerűtlenül jól ment minden, hiszen el sem fáradtam és a 2:45-ös idő a kocsinál azt tudatta: futással nem lehet gond. Bringa amúgy is ment , mert rekordot mentem a Pelso-n (5:37) és télen sokat tanultam gyorsúszni. Simán mentek az uszodában a Kilométerek 20 perc alatt (nekem ez már jó...). Szóval jólálltak a dolgok és a következő hétvégén (4 hét Atádig) egy 20 kilis futás volt a terv. Meleg volt, de gondoltam Nagyatádon is mindíg meleg van, amióta júliusban van a verseny. Jól ment, nem volt gond. Délután meg irány a strand, ahol miután órákat rohangáltam a gyerekekkel, mikor végre elfáradtak, mentem a medencébe úszni. Na ott kezdődtek a bajok. Olyan rosszul lettem, hogy alig tudtam kijönni a vízből és le kellett feküdnöm. Biztos tulhajtottam, gondoltam, majd holnap jobb lesz. Másnap reggel el is indultam a tervezett 90 Km. bringára , nem volt jó ötlet. Kb. a felénél, persze a legtávolabbi ponton, ahol már nem volt értelme visszafordulni, úgy elgyengültem, hogy le kellett szálnom. Hazavánszorogtam és ebédelni már nem sikerült, mer annyira rosszul voltam. Egy nurofen és feltudtam végre kelni meg enni valamit. Ez ment még 2 napig és a melóbol is haza kellett jönni pihenni. majd a 3. napon elmentem egy vérvételre, ahol kiderült, hogy a fehérvérsejt szintem a minimum érték fele. Vírusferőzés volt a gyanú és a László korházba irányítottak a további komolyabb betegségek kizárására (Lyme kor, Hepatitis stb..). Komolyabb bajt nem találtak és egy hét után felfelé indult a fehérvérsejt szintem (bár még mindíg kórosan alacsony volt). Maradt a vírusfertőzés diagnózis és a kérdésre az orvosnak: sportolhatok?, a rémálom válasz jött: óvatosan igen, de semmi extrém megterhelés. Aha, Ironman az minek számít, gondoltam magamban...

Elengedtem tehát belül a versenyt és mivel mentünk nyaralni, óvatos bringázások voltak programon a Balaton-Felvidéken, de maximum 60 kili és nem nyomva. Úszás és futás a nullára redukálódott. 3 héttel Atád előtt, nem éppen a tepering, amit felír a Géza bácsi. Gyulának is írtam, hogy idén nem jön össze. Minden le volt szervezre Atádra, szóval odamentünk egész családdal; majd jót szurkolunk. A kempingben az ismerősök sajnálkoztak, hogy nem indulok, de nem igen győzködtek. Még szerdán is 85 kilit tekertem, mert nekem nincs mire pihennem. Jöttek a verseny előtti programok és én próbáltam beleszagolni a hangulatba, hamár ott vagyok. Csütörtökön azután elkezdtem gondolkodni, hogy csak elkéne indulni, de valami váltóban. Családot beakartam vonni, de a gyerekek még nem elég nagyok (5,9,11) így főleg a futással voltunk meglőve. Akárhogy számoltam, nekem kellett volna a nagyrészét abszolválni és nagyon necces lett volna a szintidő. A nevezési irodán a Kocsis István, akit régi motorosként van szerencsém ismerni, mondta, hogy találjuk ki és nekem átrakja, amire akarom (köszi!!!). Hírtelen döntés volt, hogy visszamentem a Zsuzsihoz és mondtam, ha csak a Marathon a kérdés, akkor akár meg is próbálhatnám? Szegényke, mivel már több napja mély depresszióban voltam (valószínüleg elviselhetlen is...) bátorított, hogy OK, de csak akkor, ha megigérem: ha rosszul vagyok, kiállok. Ezen belül ő is röhöghetett,  mert másnak mondta, hogy én vagy beérek, vagy a mentő visz el. Hát igen, a fejem messze a legerősebb testrészem...Felvettem a rajtszámot.

 

4:20 kelés és egy gyors kávé meg szőlős zabkása után az egész családdal indulás Gyékényesre a tóhoz. A kocsiban olyan fáradtnak érzem magam, hogy a vezetésre is nehezen tudok koncentrálni. Máskor izgatott vagyok, meg tele energiával, gyerünk csináljuk már, de most depózás után vissza kellett ülnöm a kocsiba és pihennem mert annyira nem éreztem magamban energiát. Zenék a szokott sorrendben, egy-két pacsi és puszi a kölköknek (mintha búcsúzkodnék...?) és a Zsuzsi sír. Na ez jól kezdődik. Megvárom, hogy akik sietnek, bemenjenek úszni és utánuk sétálok. Lassan kezdek, csak pár mellúszót kerülgetek, nehogy lerúgják a fejem. Hamar találok lovat is, mert én nem tudok tájékozódni a vízben, muszáj valaki után úsznom. Szerencsére némelyiknek olyan lábtempója van, mint egy dzsakuzi. Sosem értettem, hogy nem hiányzik nekik az a sok energia, amit a tóban hagynak? Lemegy a 2 kör és mivel óvatos voltam, tulajdonképpen jól vagyok. Nem sítek továbbra sem. Család a kerítésnél, szóval velük megeszem a  a banánomat, meg a bekészített vizet kortyolom és próbálok nyugodt maradni. Komoly depózás következik: 17 perc, 282 helyről sikerül a 384.-re visszaesni... A bringámat sem találom a depóban, mint valami kezdő , meg eltökölök a rajtszámommal is vagy egy percet. Bringámon még könyöklő sincs, én túrázni jöttem, nem versenyezni.. Jól esik a tekerés és pár jó szóval biztatom a zöld rajtszámosokat. Sikerül teljesen egyenletes tempóban haladni és mivel a frissítés is OK, a talpam égésén kívül, egész jól vagyok. 3. kis körben már sokat előzöm a kimerült sporttársakat. Lemegy a bringa, 6:32, olyan 40-45 perccel lassabb mint szokott lenni. Nem nagy ügy. Zuhanyzás, de nem a sarokban lévőnél állok sorba, hanem a távolabbi öltözőben, ott senki nincs. 20 perc depózás szokás szerint és sétálok ki a futópályára. 2 kör egész jól megy, de a 3.-ban érzem ez nagyon hosszú lesz még. Belesétálok és minden kör elején egy High5 isogel. Na ez kevésnek bizonyul a 4. körben mert már csak sétálni tudok és egészen magam alá kerülök. Olyan rosszul voltam, hogy a feladás gondolata is felmerült bennem, de 57 perces full séta kör után kiszámolom, hogy ha  a maradék 5 kör mind egy órás, akkor is beérek szintidőre. nem adom fel, inkább ők mondják, hogy ennyi, nincs tovább. Ez az! Kreszta Zoli a parkban meggyőz, hogy egyek valami mást is. Igaza van gondoltam, rosszabb már nem lesz... Szőlőcukor, keksz, dinnye, minden amit találok szalad le. És láss csodát (mert a test az az!) jobban leszek. Futni is tudok! Igaz csak görcstől görcsig, de leviszem a köröket újra 40 perc környékére. Kindl Gabi ad sótablettát és sokat segít a jelenléte. Kicsit eszegetek még körönként, kóla meg gel is és simán lemennek a körök. Zsuzsi odakészíti a gyerekeket a befutó elejére, de ő sehol. Jézusom, milyen sokat kell még futni a srácokkal, hogy beérjek, de meglesz. Csupa mosoly és életem párja is előkerül (fényképeztem mondja – cool as a cucumber).

Megvan a 13. teljesítés is mivel nem volt rajtam teher, ez jobban esett mint szokott. Bár nem készültem versenyre és egy csomó dolgot nem csináltam, amit szoktam Atád előtt, életem legrosszabb ideje, de kit érdekel?

Mindenkinek azt mondom: idén nem indultam. Csak túráztam és beértem. Család nélkül zéró eséllyel lenne egy is..

 

Kollin Gergely (888)

 

© 1989 - 2019 eXtremeMan
Designed by Szliczki József