3 álomból 2 teljesült

200x150

 Jó előjelekkel vártam az idei Ironman OB-t, leszámítva egy apróságot. Vagyis kettőt. Bár nem tartom magam babonás embernek, de gondolom mindenkinek megvannak a magai kis becsípődései. Eddig mind a két évben a rajtszámom 9-re végződött (309 és 49), idén a 31-t kaptam. Azzal vígasztaltam magam, nem baj, legalább páratlan:). Előzetesen, ahogy nézegettem a rajtlistát reménykedtem, hogy esetleg a 29-t kapom, ez már csak azért is lett volna jó ómen mert 29-én is születtem. A másik “rossz” előjel, hogy a verseny előtt nem lázasodtam be két héttel. Ezzel meg úgy voltam, hogy legalább egészségesen tudok indulni:). A szezonom eddigi része azonban bíztató volt. Szinte minden versenyemen tudtam javítani a tavalyi időeredményeimen és Orfűn és Szombathelyen is sikerült az OB-n dobogóra állnom, ami előtte soha egyéni sportban nem történt meg velem. Tehát az IM-nek is úgy tudtam neki állni, hogy kockáztathatok. Ha véletlen nem jön be, akkor is van mire emlékeznem 2012-ben.


A versenyen napján melegre számított az előzetes jóslások alapján, ami be is jött. Úgy voltam vele, hogy ez lehet, hogy az időeredményemnek nem kedvez, de tudtam, hogy vannak olyan sportársak, akiket a meleg jobban megvisel, így ez az abszolut helyezésben jobb eredményt érhetek el. Télen még 9:45-s időben gondolkodtam, de ahogy közeledett a verseny kezdtem irreálisnak érezni ezt az elvárásomat, ezért ezt magamban előbb 9:50-re majd “csak 10-n belül legyek”-re módosítottam. Abszolut helyezésemet illetően 20-25 között gondoltam magam, mert a nevezési lista szerintem nagyon erős volt idén. Korosztályomban pedig reménykedtem, hogy esetleg valahol dobogó közelében leszek és ha esetleg valaki elszámolja magát erejét illetően, akkor ott fogok jönni mögötte és megeszem :).

Reggel már a “szokásos” rutin szerint mentek a dolgok. Ébredés 4:00-kor, reggeli sötétben és csendben, hogy a családot nehogy felébresszem. Ezt a méz evést sosem fogom megszokni. Aztán irány a kocsi és 5:00-kor már indultunk is. Kicsit időmániás vagyok, ezért mindenhova inkább előbb érek oda minthogy rohanjak, pláne egy ilyen versenyre. Nem erre akarom pazarolni az energiám. Szépen bedepóztam, még beszélgettem barátokkal, ismerősökkel, újra leellenőriztem a cuccaim a depóban. Aztán irány öltözni. Mivel kimondottan rosszul úszom, nem örültem, hogy nem lehet neoprénben úszni. Így reménykedtem, hogy legalább megúszom a tavalyi neoprénes időmet. Szépen lekocogtam a rajthoz, check-in, egy kis bemelegítés, aztán irány a part és a várakozás.

A rajtnál próbáltam egy kicsit a jobb oldalra helyezkedni, hogy egyrészt a jó úszókat ne zavarjam, másrészt pedig a bunyóból is szeretek kimaradni. Szerencsére ez tényleg sikerült is és meglepetésemre egész jól ment az úszás. Mintha siklottam volna a vizen. Sikerült egy kb 10 fős bollyal haladnom és ragadtam a lábvízre. Komolyan el voltam csodálkozva, hogy érzésre mennyire könnyeden megy az úszás és a szokásos bele-bele mellezésre sincsen szükség. 1100m-nél ránéztem az órámra és leesett az állam, legszebb álmaim kezdtek valóra vállni :). Továbbra is a bollyal haladtam. Ezt a hosszú egyenest sosem fogom megszokni az tuti. Amikor már hallani Péter Attila hangját és az ember elhiszi, hogy már ott van a kör végén akkor még legalább 300m van hátra. Ez igen lélekromboló. Amikor kijöttem az első kör végén nem akartam elhinni, hogy 33:30-t mutatott az órám. Döbbenet. Eufória a köbön. Tudtam, hogy a második körben lassulni fogok, de már számolgattam magamban, hogy mi lehet a legrosszabb variáció. Sajnos a boly szétszakadt és eltűnt a lábvíz, de nem éreztem, hogy nagyon sokat lassulnék. A második kör viszonylag magányosan telt és már vártam, hogy letudjam az úszást. Végül 1:09:19-cel jöttem ki a vízből 3,8 km úszás után. Nagyon boldog voltam. Több, mint 5 perccel jobb volt az időm, mint tavaly neoprénben! Szárnyakat kaptam. Végigszagattam a depóban és már pattantam is bringámra. 

Ahogy felszálltam a keróra már ettem is meg az első szeletemet és ittam. Mire kijöttem Gyékényesről már meg is “reggeliztem”. A bringán próbáltam odafigyelni, hogy ne tekerjem el magam az elején mint tavaly, mert akkor az utolsó 100km fájt:). Szép egyenletesen haladtam és közben elég gyorsan szedtem össze a sporttársakat. Az arborétum mellett, mintha jobban éreztem volna magam, mint eddig bármikor. A 68-as főúton most nem volt olyan hátszél mint tavaly, ezért nem is volt az a fenomenálisan nagy sebesség érzetem, de próbáltam nyugodt maradni, mert továbbra is kapaszkodtam felfele. Közben agyaltam, vajon hol állhatok a versenyben vagy az Age-Groupban. Amikor elhúzott mellettem egy srác bringán az villant át az agyamon, hogy nem is ismerem a mezőny 90%-t, nem azzal kéne foglalkoznom ki lehet előttem, inkább magamra kéne figyelni! Próbáltam folyamatosan inni és csemegézni illetve a sótablettát sem elfelejteni. 9:30 volt kb amikor a kulacsban lévő vizet már melegnek éreztem, amikor ittam. Utána rögtön öntöttem a sisak alá a tarkomra és nagyon kellemesen hidegnek éreztem. Akkor éreztem, hogy “te jó ég”. Ha ilyenkor a langyos vizet már hidegnek érzem akkor nagyon meleg lehet, nagy bajok lesznek ebből. Atádra végül kb másfél perccel lassabban értem be mint 1 évvel korábban, de ezt betudtam az éledező szembeszélnek, valamint a hátszél hiányának. Nagy különbség volt azonban a két év között, hogy most frissnek és erősnek éreztem magam. Innentől kezdve minden állomáson vettem fel vizet, amit a következő frissítő pontig magamra locsoltam. Az első körben Beleghez már több mint fél perccel előbb értem, mint tavaly, pedig itt akkor hátszél volt. Újabb megerősítés, hogy minden rendben. Eufória :). Segesdnél a fordítónál már kezdtem érezni, hogy erősödik a szembeszél, de nem igazán zavart. A második kör elejétől valami ciccegő hangot hallottam az első kerék felöl. Megállt bennem az ütő. Tisztára olyan hang volt, mint amikor a kocsival belemész egy rajzszögbe. Sűrűn fohászkodtam, hogy ne kapjak defektet. Próbáltam a féken is állítani, hátha az ér bele a felnibe, de semmi eredmény. Már visszafele jöttem Segesdről amikor kiszúrtam hogy a keréken valami átlátszó szalag lóg ki. Nem mertem leszedni, mert nem tudtam, hogy valami beleállt-e a gumiba vagy sem. Így amikor visszaértem Atádra, már messziről kiabáltam a családnak, hogy készítsék a pótkereket. Megálltam és leszedtem a…..ragasztószalagot. 1 óráig idegeltem magam egy ragasztószalagon, de örültem, hogy nem lett defekt a vége. Ekkor már hőség volt a sisak alatt. A 3. körben azért már szenvedtem egy kicsit a szembeszélben. De idén voltam a legerősebb a bringán. A 35 km-s körökön 2-3 perccel voltam gyorsabb mint tavaly, pedig a hosszú szakaszon volt szembeszél. Nem volt igazán mély holtpont, inkább csak egy-két apróbb. Így viszonylag jó erőben szálltam le a keróról, már amennyire ez igaz lehet 180 km után. Gyors depó, aztán irány a futás

A versenyen az a pillanat amikor kifutok a depóból a pályára, az egyik kedvencem. Mindig ott vár rám a Tesóm! Ez mindig hihetetlnül megnyugtat és az a pár lépés amíg mellettem fut és odaadja amit előre megbeszéltünk feltölt energiával. Ez a pár mozdulat képviseli számomra, hogy az egész családom mellettem áll. Amikor elindultam Kis Gyula éppen mögöttem jött. Amikor a fordítóig nem ért utol már sejtettem, hogy valami gond van, és ahogy visszafordultam az útra és láttam, hogy nincs mögöttem akkor már tudtam. Nagyon sajnáltam. Gyulának nagyon szurkoltam, szerettem volna, hogy nyerjen, de én sem kockáztattam volna a Hawaii indulásomat. Valahogy az elejétől kezdve éreztem, hogy egy kicsit erősebb a tempó, amit elbírhatok. A családom a pálya több részén is folyamatosan tájékoztatott a verseny állásáról. Jöttem, mint a talajvíz, ahogy szoktam ;-). Ez a meleg nagyon megszívta a mezőnyt. Jópár srácot láttam csak tántorogni és sajnos az árnyékban feküdni is. Az első körökben felértem Szűcs Rajmundra és vele poroszkáltam tovább. Iszonyat erős az a srác. Te jó ég. És még beszélgetett is közben :). Én csak tőmondatokban tudtam neki válaszolni. Ő tényleg tudta mit csinál, türelmesen várta, hogy az előtte lévők megrogyjanak. Jó pár kört le tudtunk együtt húzni. Közben felfedeztem egy-két feliratot amit a család írt fel az aszfaltra, motiváló volt. Viszont, ahogy haladtam előre az időben éreztem, hogy egyre jobban fogyok el. 21-nél már kezdtem készen lenni. Kezdett beszűkülni a világ. A verseny második felében Rajmundot hagytam ellépni tőlem, mert nem bírtam tovább a tempóját. Itt már azt kezdtem számolni, hogy beférek-e 10 óra alá. Minden köröm első fele azzal telt, hogy osztottam, szoroztam, addig is elment pár száz méter. Ekkora már sokan voltunk a pályán és már csak a folyamatos előzések tartották bennem a lelket. 35 km után végem volt. Konkrétan volt egy-két másodperc, hogy nem voltam benne biztos, hogy hol vagyok. Teljesen elkészültem az erőmmel. A tempó is visszaesett és már csak arra próbáltam figyleni, hogy 10 óra alatt maradjak. Ez tényleg a pokol volt, amikor már úgy érzed, hogy legszívesebben lekuporodnál egy fa tövébe és csak zokognál, mert már annyira fáj. Az utolsó két körről már nincs túl sok emlékem, csak az órát próbáltam szugerálni. Sajnos a futásom idén 9 perccel rosszabb lett, mint tavaly. Az utolsó 200m-es eufória mindent megér, a hajnali keléseket, izomsorvasztóan hosszú bringázásokat, és a nyári hőségbeni futásokat. Az utolsó lépéseket pedig Krisztivel tehetem meg, mert nélküle aztán tényleg sehol sem lennék!

Ennyire még talán soha nem fáradtam el. Két napig lényegében alig éltem, annyira kivoltam. De amikor a dobogóra felállhattam….ááááá, a hideg kiráz még most is. Ezt mindenki megérdemli, aki becsülettel végigküzdi az évet, hogy résztvehessen ezen a versenyen.

9:58:32, 12. hely, Age-group 30-34 2. hely. Ezek a számok sokkal többek, mint amikben reménykedtem. Sokkal jobbak, mint amit megérdemelnék. De azon a napon, azok között a körülmények között ez volt a realitás. Extrém volt. 

Szeretném megköszönni Krisztinek, a családomnak és Tompiéknak a sok szurkolást és segítséget, hogy én csak a versenyre koncentrálhassak, valamint a sok-sok szurkolást ismerőstől, ismeretlentől és barátoktól.

Jövőre? Talán….:D


A videót a versenyről itt találjátok: 
http://www.youtube.com/watch?v=WS_ag3EM_9U&feature=plcp

 

© 1989 - 2019 eXtremeMan
Designed by Szliczki József