Ezt mondtátok Ti az eXtremeManről!

200x150

Minden rendezvény után az egyik legfontosabb feladat a visszacsatolás: tudnunk kell, hogy mivel voltatok megelégedve, és mik azok a területek, amikkel kevésbé. Ennek érdekében az eredményhirdetés után minden regisztrált felhasználónknak kiküldtük a versenyre vonatkozó kérdőívünket, melyben minden területére vonatkozólag kikértük a véleményeteket.

Eredményes volt a kutatás: rengeteg fontos információt és építő jellegű kritikát gyűjtöttünk. A teljesség igénye nélkül jöjjön most egy kis összegzés, melyet az adatok elemzése alapján készítettünk el. Ezek voltak a Ti észrevételeitek.

Kezdjük a nagy számoknál! Összesen 1.700 résztvevője volt a 2019-es bajnokságnak a váltócsapatokat is beleértve, a kérdőívet hozzávetőlegesen 2.800 személynek küldtük ki. Összesen több mint 500-an válaszoltátok meg a kérdéseinket (anonim módon, e-mail címeket nem gyűjtöttünk). A kitöltők közel 90 százaléka versenyzőként vett részt a versenyen, több mint kétharmaduk egyéni induló volt.

A felmérésben résztvevők közel egynegyede „elsőbálozó” volt, és csak minden 10. versenyző járt már nálunk 10-nél is többször – akár sportolóként, akár kísérőként vagy nézőként. A legtöbben már legalább 2-3 alkalommal vett részt az eseményen. Ennyit Rólatok. Következzen maga a verseny!

A nevezési iroda a véleményetek alapján jól szerepelt: különösen elégedettek voltatok munkatársaink udvariasságával és segítőkészségével. A gyorsaság és a hasznos információk közlésével is javarészt teljesen, vagy majdnem teljesen kielégítő szolgáltatást nyújtottunk, egyedül a nevezési csomag tartalmánál tűnt úgy, hogy még van hova fejlődnünk, hiszen ott csak a kitöltők fele volt teljesen elégedett, a másik felében erősen megoszlottak a vélemények. 

A verseny által nyújtott étkezésekkel kapcsolatban sok kritikát kaptunk mind a minőséggel, mind a technikai lebonyolítással kapcsolatban, itt jelentős átszervezésre van szükség. 

Az úszással kapcsolatosan kevés kritika érkezett: a parkolást, a tájékozódást, a rajthangulatot és a depózást illetően a válaszadók több, mint kétharmada maximálisan elégedett volt és a maradék egyharmadban is kevesen voltak az elégedetlenkedők. Az alábbi észrevételeket kaptuk még az úszással kapcsolatosan: 

Legyen gyorsabb check-in: sokan úgy éreztétek, túl lassú a folyamat, sokat kell várakozni a becsekkolásra, és ez kellemetlen lehet a rajt előtti izgalomban, elveszi az időt a bemelegítéstől.
Nagyobb, szélesebb legyen a rajtzóna: bár a rajtfotókon jól mutat a nagy tömeg, egy kicsit összepréselve, de a kérésetek ezzel kapcsolatosan természetesen érthető. Senki nem akar tolongani a rajt legizgalmasabb pillanataiban.
Nagyobb legyen az öltözősátor: a csúcsidőben, amikor a középmezőny fejezi be az úszást, sokan panaszkodtatok arra, hogy az öltözősátor zsúfolttá válik. Orvosolható a probléma. 
Kerékpár kitolásának útminőségén javítani vagy az utat lefedni: a depóból kifelé vezető út kavicsos és töredezett volt, érthető módon ezt szóvá tettétek. Meg fogjuk oldani. 
Bójától eltérő színű sapka: magától értetődő – nehezíti a tájékozódást, ha több száz egyforma színű fej bólogat fel-alá a pályán, miközben ugyanolyan színű fix pontot próbáltok belőni a víz tetején.
Legyen több információs tábla: nehéz minden fontos tájékozódási pontot, információt és szabályt észben tartani, időnként szükségetek lehet eligazításra a helyszínen is.
Rajt előtt legyen áldás: igen, az eXtremeMan rajtceremóniájához tartozik egy hagyománnyá vált papi áldás, ez az utóbbi években személyi problémák miatt elmaradt. A start libabőrős izgalmához tartozik az a néhány áhítatos pillanat, amíg a pap a magasba emeli a kezét és isten áldását kéri a versenyzőkre – érthető módon ezt sokan hiányoltátok – jövőre lesz!


A verseny következő pontja kritikus, hiszen a legtöbb időt az átlagos versenyző a kerékpár nyergében tölti. Nézzük, itt milyen észrevételek születtek:

A pályakijelölésre nem érkezett panasz, a legtöbben úgy véltétek, könnyű a tájékozódás. A versenybírók korrektségét illetően már egy kicsit megoszlottak a vélemények, de így is a kitöltők kétharmada szerint nem lehetett panasz a munkájukra. Idén a versenyközpontban új kerékpáros depót építettünk ki, ez sokatok számára szokatlan lehetett, csak a versenyzők fele volt teljesen elégedett az új környezettel. Azt egyelőre nem tudtuk megállapítani, hogy csak a megszokottságtól való eltérés, vagy más körülmények zavarták a másik 50 százalékot, mindenesetre eget rengető kritikákat itt sem kaptunk. Amit viszont többen szóvá tettetek: az aszfalt minősége hagy némi, vagy inkább sok kívánnivalót maga után. Ezzel természetesen mi is tisztában vagyunk, és minden évben írunk ezzel kapcsolatosan kérvényeket a megfelelő politikai személyekhez, hogy járjanak el az ügyünkben – de közvetlen hatalmunk sajnos nincs az utak fölött, nem állhatunk neki magunk az út javításának.

A következő észrevételeket fogalmaztátok még meg a kerékpározással kapcsolatban: 

A kerékpáros pálya hossza lehetne 180 km – biztosan sokan tudjátok, hogy a pálya tényleges hossza rövidebb lett az idei évben – ezt többen szóvá is tettétek. Egész pontosan további 3 kilométerrel rövidült a pálya, melynek oka, hogy választanunk kellett a korábbi Ágneslak felé vezető erdei út, vagy az újonnan megépült Csurgó - Iharosberény közötti útszakasz között. Mi ezt utóbbi, kissé rövidebb utat választottuk, mert az így nyert előnyök meghaladják a „hátrányokat”, és még így is bőven az 5 százalékos hibahatáron belül maradt a pálya. Ezen az út és a helyszínek adottságai miatt bármennyire is szeretnénk, nem tudunk módosítani. 
Több információs tábla a depóban: ismét csak úgy látjuk, több tájékozódási pontra, eligazításra van szükségetek olyan helyzetekben is, amikor a személyzet éppen nem tud a rendelkezésetekre állni. Erre több depós információs tábla elhelyezését javasoltátok.
A depó kiszolgáló személyzetének tanácstalansága: valóban, szükség van módosításokra, meg kell növelnünk a létszámot és át kell szerveznünk a kerékpár lerakásának módját.
Váltópontok átszervezése: Az utóbbi években a kerékpáros váltózóna mondhatni kicsit diffúz lett és messze is került a versenyközponttól. Sokan véltétek úgy, hogy jobb lenne, ha a váltópontok központosítva, centrálisabbak lennének. Ígérjük, hogy ebben változtatni fogunk, terveink egyeztetés alatt vannak.  


Ezek után vessünk egy pillantást a futásra is! Az új pálya fogadtatása javarészt pozitív volt, szinte senkinek nem esett nehezére a tájékozódás, elégedettek voltatok a kijelölésével. Ennek ellenére a pálya vonalvezetése egy kicsit megosztotta a versenyzőket: nagyjából a kitöltők egyötöde csak részben, vagy egyáltalán nem volt elégedett az új útvonallal – a több kanyar, de lehet csak az újszerűsége miatt szokatlan lehetett a visszatérő triatlonosoknak. A futósűrűségről úgy nyilatkoztatok, hogy nem jelentett különösebb gondot: a válaszok alapján a kitöltők egyötöde érezte csak úgy, hogy nagy volt a tömeg – feltehetően ők futottak a középmezőnyben, amikor a legnagyobb a mezőny sűrűsége. És szerencsére az egyéni frissítők sem jelentettek különösebb problémát. Amit sokan kértetek:

Legyen még egyértelműbb a pályakijelölés: az új pályát még nem sikerült megszokni, így ez a kérés teljesen érthető. Ismét sokan kértétek, hogy több információs tábla legyen kihelyezve, különösen a WC-ket és zuhanyzókat illetően. 
Az esti órákban a Szent István parkban meglehetősen sötét lett – itt a kivilágítás igénye merült fel. 


A frissítésről általában: nagyon sok kérdést tettünk fel az hosszútávú triatlon negyedik számát illetően, hiszen ezen nagyon sok áll vagy bukik. Rákérdeztünk külön-külön a versenyszámok alatti frissítőállomások minőségére, a feladott frissítők frissességére, ízére és kínálatára. Összességében elégedettek lehetünk magunkkal, hiszen jelentős többségben Ti is azok voltatok velünk. Többen kiemeltétek a különbséget az előző évekhez képest, mely szerint nagyot sikerült fejlődnünk a frissítés terén. A válaszokból az derült ki, hogy versenyzők több, mint 10 százaléka csak a verseny frissítőjét fogyasztja, és több mint háromnegyedük vesz igénybe egyéni frissítőt is. 


A legtöbb építő jellegű kritika a célba érkezést követő frissítés terén érkezett: itt az érintettek közel harmada elégedetlen volt a nyújtott szolgáltatással. Ezt a kérést tökéletesen megértjük: teljes átszervezést fogunk végrehajtani a Finisher zóna frissítésében.

A legfontosabb kérdést az elemzés végére hagytuk: Te, mint versenyző, hányasra értékelnéd a 2019-es eXtremeMan szervezőségének munkáját? Nagy megkönnyebbülésünkre csak 18 százalékban kaptunk közepes vagy annál rosszabb eredményt, 82 százalékotok jó vagy jeles értékelést adott. Egész pontosan, ha a pontos átlagot kellene beírni a bizonyítványba, úgy  4,1-es érdemjegyet jegyezhet fel az igazgató. Vagyis egy erős „jó”-ra értékeltetek bennünket, amit ezúton is nagyon köszönünk!

Ugyanakkor nálunk van pár pedáns tanuló vannak, akik szégyenfoltjuknak érzik, ha nem szerezhetnek kitűnő bizonyítványt. Így jövőre azon leszünk, hogy a megfogalmazott kritikáitok alapján javítsunk, tökéletesítsünk a versenyen ott, ahol csak tudunk. Minden panaszt nem biztos, hogy orvosolni tudunk, de mindenképpen törekszünk arra, hogy a 31. versenyünkről még több elégedett Finisher távozhasson!






© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József