Beírhatod a naptárba: eXtremeTour 2019!
Az augusztus 10-re emlékszel? Segítünk: az eXtremeMan
Nagyatád jubileumi versenyének a napja, a 30. nagyatádi verseny, mely ebben az
évben is megkapta a Hosszútávú Országos Bajnokság büszke címét. Akkor most vedd
elő a naptárat és írj be még két dátumot: ugyanis véglegesítettük az
eXtremeTour állomásait!
eXtremeMan
51.5 Székesfehérvár: 2019. június 2.
Először természetesen a rövidtávval kezdünk: épphogy
átlépünk a tavaszból a nyárba, amikor elrajtol az eXtremeMan 51.5
Székesfehérváron. A pálya tavaly debütált, és már akkor is rendkívül gyorsnak
bizonyult: a hullámoktól mentes, kikotort, tiszta Csónakázó tóban lendültek az
első karcsapások, majd a 40 kilométeres kerékpártávot az autós forgalomtól elzárt,
elkerülő úton tekerhették a versenyzők. A bolyozás idén is engedélyezett lesz,
kevés a szintkülönbség és jó minőségű az úttest – így bátran kijelenthetjük,
hogy az országban a 40 kilométeres kerékpártávot itt lehet a leggyorsabban
teljesíteni.
– A város és a közút segítségével meg tudtuk
oldani, hogy a kerékpározás a Fehérvártól nyugatra lévő 8-as elkerülő úton
valósuljon meg. Ez egy még újnak mondható útszakasz, még egészen friss rajta az
aszfalt – nyilatkozta a verseny főrendezője, Skoff Gábor.
Ráadásul most még gyorsabb lesz a verseny. Az előző évben a
városban zajló útfelújítási munkálatok miatt a versenyközpontot a tervezetthez
képest másik helyszínre kellett helyezni, így a pályára való ki- és bejutás
nehézkessé vált. Idén ez már nem fog akadályt jelenteni.
– A felújításokat már
azon a nyáron befejezték. Így az augusztusi Európa Kupa versenyét is az új
pályán tartottuk, és remekül bevált. A versenyközpontot júniusban is átköltöztetjük
a tavalyihoz képest, így a pálya sokkal könnyebbé válik a versenyzők számára,
sokkal hamarabb lehet kiérni az elkerülő útra – tette hozzá Gábor.
Így már semmi sem áll az útjában annak, hogy mindenki egyéni
csúcsot teljesítsen, és megkockáztatjuk, hogy nem csak kerékpáron. A futópálya
is gyorsnak mondható, ráadásul meglehetősen árnyékos, kellemes hangulatú
helyen, a Koronás parkban jelölik ki idén is az útvonalat.
A verseny szervezőcsapata nagy reményekkel tekint a
következő évre, és már a város támogatását is megkapták a folytatáshoz. Gáborék
nemrég látogatást tettek az alpolgármesternél, aki nagyon pozitívan értékelte
ez elmúlt évet a triatlonos események tekintetében. A csapat idén Aquathlon
OB-t is szeretne rendezni, és decemberben fog eldőlni, hogy megkapják-e az
olimpiai távú Európa Kupa rendezésének jogát.
Országos
Triatlon Találkozó: eXtremeMan 113, Kaposvár: 2019. július 20-21.
Itt is feljavított helyszín fogadja a résztvevőket, hiszen felújították
a Toponári Strandot: vadiúj öltözők, WC-blokkok, kikötőhely, strand és kajakház
fogadja a versenyre érkezőket.
Péter Attila főszervező szerint jelenleg az egyik
legképlékenyebb versenysorozat helyszíne lesz jövőre a Deseda tó partja. Ami
már biztos, hogy a bűvös hármas számot most is eggyel megtoldva quadratlon
versennyel kezdődik a hétvége. Az esemény már a Nemzetközi Quadratlonszövetség
naptárába is bekerült, hiszen a toponári strand szolgál helyszínéül most is a
sprinttávú világbajnokságnak. A szombati quadratlont a vasárnapi féltávú
triatlon, az eXtremeMan 113 fogja váltani – így lesz kerek a sporthétvége.
– Idén szeretnénk a kerékpárpályát
kivinni az elkerülőútra, de ennek kivitelezése is még tervezés alatt áll –
nyilatkozta Péter Attila. – A sportesemények
21-én nem szakadnak meg, hiszen az eXtremeMan 113 után egy héttel tartjuk a
Deseda UltraMaratont is. Így azt szeretnénk, ha a 20-21-én érkező sportolók itt
maradnának velünk egy hetet, és egy nyári edzőtábort töltenének a Toponári
strandon. Így a sporthét triatlonnal kezdődik, és futással végződik – tette
hozzá Péter Attila.
Az edzőtábor hangulathoz ingyenes sátorhelyeket is biztosítanak a
résztvevőknek. Az eXtremeMan és a DUMA közti héten nagyszabású sportprogramok
vannak készülőben, de ezek egyelőre még képlékenyek, így most még nem áruljuk
el, hogy miket forgat Attila a fejében. Mindenesetre már most lehet azt
számolni, mennyi szabadnapot tudunk arra a hétre kivenni.
Az eXtremeMan 113 utáni hétvégén a versenyzők felhúzzák a
nyúlcipőt és ismét rajthoz állhatnak a Deseda UltraMaraton rajtvonalánál, az
ország leghosszabb futóversenyén. A 252 kilométeres távot 36 óra alatt kell a
versenyzőknek teljesíteni. Eközben valahányszor az órán kismutató és nagymutató
fedik egymást, további futóverseny fog elrajtolni! Szombaton délben a Deseda
1/3 Maratonon, éjfélkor az Éjszakai Deseda Maratonon, vasárnap délben pedig a
Deseda 2/3 Maratonon lehet részt venni, ez utóbbi egyben az Atom100 futóverseny-sorozatának
egyik állomása is lesz.
Összegzésképpen, az idei eXtremeTour állomásai a
következőképp alakulnak:
2019. június 2: eXtremeMan 51.5 Székesfehérvár
2019. július 20: eXtremeMan Q30 Kaposvár
2019. július 21: eXtremeMan 113 Kaposvár
2019. augusztus 10: eXtremeMan Nagyatád
Találkozzunk mindhárom helyszínen!
Az MTSZ kérésére jelezzük, hogy ezek az időpontok tervezettek. Végleges döntés a magyar versenynaptárról az MTSZ részéről 2019. januárban várható.
© 1989 - 2025 eXtremeMan
Designed by Szliczki József